Vandra Attila : Légzuhatagban 10. A kétely malmában

Miután Xántus Áront felmentik a gyilkosság vádja alól, a sajtó megszell?zteti, hogy a koronatanú Áron lakásán töltötte az éjszakát. Ha beigazolódik, a tanúra és az ügyvédre is börtön várna. Ám egy rikító megjelenés? lány, ki azt állítja, az ügyésznek a lánya, alibit akar biztosítani. Lehet hinni neki?

 

 

 

Király kisietett az utcára, és a távozó kis “Mata Hari” után szólt

– Próbáljon megnyugodni, van rá három napja. Gondolja át, beszélje meg barátn?ivel. Kérem! – A lány vissza se pillantott, nemhogy válaszra méltatta volna. A férfi addig követte tekintetével, amíg elt?nt az épület sarka mögött. Amikor megfordult, az ellenkez? irányból közeled? TeleagÃ?Æ?val nézett szembe.

– Látom, elit klientúrája van, ügyvéd úr! – mondta az ügyész gúnyosan. – Valaki nem fizette ki a szolgáltatásait?

– Nem a védencem. Én pedig ön helyett nem tennék ilyen kijelentéseket – felelte fagyosan Király. – „Nem ismerte volna fel saját lányát?” – lep?dött meg.

– Azért jöttem, hogy személyesen adjam át önnek az idézést a fellebbviteli bíróságra – váltott hangnemet az ügyész. – Ne állíthassa, hogy elkallódott, s ürügyet találjon a távolmaradásra. Elintéztem, a tárgyalást reggel nyolcra t?zték ki. Befejeztével haza tudja vinni a feleségét a kórházból. Titkárn?m átadta a kérését, teljesítettem. Egyébként rend?rt állíttattam a Xántus Áron betegszobája elé, nehogy meg találjon szökni. Az ön pere kés?bb lesz. Dossziéja kiegészül mindazzal, ami hétf?n elhangzik. A jöv? hét végére megkapja az idézést, gondoskodom róla. Kár magáért. Kiváló ügyvéddé válhatott volna.

– Ha már itt van, kérem, jöjjön be az irodámba. Amit önnel szeretnék megbeszélni, ahhoz az utca nem alkalmas hely.

– Már figyelmeztettem… – vált fenyeget?vé az ügyész hangja.

– Van diktafonom. Felvesszük a beszélgetést, és elviheti a kazettát bizonyítéknak.

TeleagÃ?Æ? rövid habozás után elindult a jelzett irányba. A titkárn? a látogató háta mögött intett tekintetével f?nökének a telefon irányába. Király megvonta a vállát, jelezve, most nem lehet, majd kés?bb.

– Kíváncsian hallgatom – ült le TeleagÃ?Æ? karbafont kézzel az egyik fotelbe. Ki sem gombolta kabátját, hogy éreztesse, rövidre tervezte ittlétét.

– Arra akarom kérni, vonja vissza a fellebbezést és az ellenem felhozott vádat. Xántus Áronnak sziklaszilárd alibije van – mondta az ügyvéd, miután a diktafont bekapcsolta az asztalon.

– Hááát, én nem nevezném annak, f?leg a legújabb információk ismeretében, amelyek a sajtóban is napvilágot láttak. Vagy tán talált egy focicsapatnyi szavahihet? tanút? – utalt saját régebbi kijelentésére.

Király íróasztalához ment, felvette a lány által írt névsort, letépte a legfels? nevet, betette az iratmásolóba, majd odament az ügyészhez és az egyik példányt átnyújtotta.

– Az egyiket önre való tekintettel nem idéztetem be. Gondolom, ismer?sök a nevek, tehát elég megbízható tanúk.

– Ezt a listát attól a színes hajú hölgyeményt?l kapta? Ügyész létemre sem ismerhetek névr?l minden prostit és punkot a városban – nézett fel TeleagÃ?Æ? a papírlapról.

– Egyetlenegy név sem ismer?s önnek?

Az ügyvéd lábából elszállt az er?. A rosszullét környékezte. Tehát a lány mégis hazudott! Ki volt ez a Mata Hari, és miért akart gúnyt ?zni bel?le? Amikor felkapta a vizet, mert nem hívta tanúnak, annyira életh?nek t?nt… Azzal eloszlatta maradék kételyét. S lám… „Nem, azt a kifakadást nem lehetett eljátszani… Vagy mégis?” – bizonytalanodott el a következ? pillanatban.

– Honnan kellene ismernem ?ket?

– Kézilabdacsapat – „állítólag”, akarta hozzátenni, de ellenfele meghökkenését látva, meggondolta magát. Leült az ügyésszel szemben a másik fotelbe, majd támadásba lendült. – Ön nem ismeri a lányának a csapattársait? Milyen apa ön?

– Semmi köze a családi ügyeimhez! – csattant a válasz olyan hangnemben, amelyt?l egy pillanatra az ügyvéd torkára forrott a szó. Ám magában azonnal le is vonta a következtetést: „Szóval tényleg nagyon csúful összevesztél a lányoddal. Azért voltál ma reggel is annyira ideges!”

– Xántus Áron a gyilkosság napján, délután háromnegyed háromtól, három óra harmincötig a Sportiskola kézilabdapályájának néz?terén tartózkodott. Ez pedig meger?síti Ionescu MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina vallomását.

– Kit?l kapta ezt a listát?

– A csapat egyik tagjától, aki azt állította, az ön lánya. – döntött úgy Király, hogy óvatosan fogalmaz.

– Az a…

– Igen.

– Mit képzel, nekem ilyen gyermekem van? – háborodott fel az ügyész.

– Láttam, nem ismerte fel hátulról. De ha nem ? volt, akkor egy furcsa helyzet elé kerültünk mindketten. Nemcsak arról van szó, hogy nincs, aki alátámassza Xántus Áron alibijét, hanem arról is, ki adta ki magát TeleagÃ?Æ? Rodicanak egy rém fura mesével. Önként felajánlotta szolgálatait az ügyvédnek, amikor édesapja képviseli a vádat. Mindenesetre azt tudta, hol tartózkodott a kedves lánya a gyilkosság pillanatában. Ez a történet már önt is érinti. Cui prodest?[1]

Rodica a csapattársait mindig becenevükön szólítja, sohasem a valódin. Egyetlenegynek ismerem a teljes nevét, de ? nincs rajta a listán – nézte meg még egyszer az ügyész a papírlapot. A következ? pillanatban arca elszürkült.

– Az… Az é… én lányom volt?

– A kamaszok néha elképeszt?en eredeti módon tudják kifejezni vágyukat az apai szeretetre. Készüljön fel, ha tényleg ? járt nálam, hétf? reggelig nem fog találkozni vele.

– Agyonütöm! – állt fel dühösen TeleagÃ?Æ? távozásra készen.

– Attól nem félek, de gondolja át, mit tesz, nehogy olyan hibát kövessen el, amiért egy életen át fog vezekelni – állt fel Király is íróasztala mell?l, hogy kikísérje látogatóját.

– Engem ne oktasson ki! – förmedt rá az ügyész, majd elindult kifelé.

– Ha annak a kislánynak bántódása esik, megígérem ? is rajta lesz a védelem tanúinak listáján. A gyermek nem köteles tanúskodni az apja ellen. Ám arra nincs el?írás, hogy nem tanúskodhat a védelem szolgálatában, ha az apja az ügyész! Tizenhat éves elmúlt, nem tilthatja meg! – csattant fel az ügyvéd keresztbe fonva a karját.

– Fenyeget? Zsarol? – fordult vissza TeleagÃ?Æ?.

– Ha gondolja, annak is veheti. Román büntet?törvénykönyv, 192. paragrafus. Itt a magnófelvétel bizonyítéknak! – nyújtotta át. Az ügyész eltette, majd bevágta maga után az ajtót.

– Ügyvéd úr, ne haragudjon, hogy közbeszólok – mondta a titkárn? – most már tényleg hívja fel a kórházat! Ha a felesége helyében lennék, én…

Nem tudta befejezni a mondatot, mert a telefon megcsörrent.

– Önt keresik. Ionescu MÃ?Æ?dÃ?Æ?lina…

– Megtudtam, ki van a képen – újságolta a lány. – Édesanyám felismerte. Kémenes Katalin. Az áldozat lánya. Az egészségügyibe jár, tizenkettedikes. A kardiológián praktizált még tavaly, édesanyám keze alatt, onnan ismeri. Megpróbáltam felvenni vele a kapcsolatot, de nem jártam sikerrel. Sárgasággal kezelték, betegszabadságon van, valahol rokonoknál lakik, de nem Brassóban. Azt hiszem, jó ürügy volt számára, hogy elbújhasson a sajtó el?l… Elérhetetlen.

Amint letette a kagylót, Király hangosan kezdett gondolkozni:

– Pont ? lenne a tizenkettedik? Kicsit sok a véletlenb?l! Ej, miért nem kérdeztem rá, ki az, akinek a nevét ismeri az ügyész! De az áldozat lánya nem hagyta volna, hogy ártatlan embert vádoljanak meg édesapja megölésével, miközben az igazi gyilkos megússza! Nem, ez képtelenség! Ha ennyien tudják alibijét igazolni, akkor Áron miért hitte, hogy nem tudja az ártatlanságát bizonyítani? Ezek szerint nem lehet ? a tizenkettedik. Ám akkor ez az egész alibi ügy smafu. És Xántus Áron honnan ismeri Kémenes Katalint? Megtalálta volna véletlenül a képét valamelyik újságban, s eltette? Ezek szerint tudott a gyilkosságról is… Jesszus!

Ekkor eszmélt rá, hogy magában beszél.

– Kezdek bedilizni… – motyogta félhangosan. A titkárn? válaszképpen a telefonra mutatott. Az ügyvéd elhárította.

– Inkább bemegyek. Ezt már csak személyesen lehet kimagyarázni.

Amint a szülészetre ért, megkérte a portást, értesítse feleségét, hogy várja. Kis id? múlva a kapus közölte vele, Erika nem kívánja látni.

– Írjon neki… – ajánlotta szánakozóan. – Másoknak bevált…

Hosszú levelet írt, majd megkért egy arra járó n?vért, vigye fel a 316-os szobába. Miközben a választ várta, úgy járt fel-alá, mint egy farkas a ketrecében. Több mint egy óra telt el e feszült állapotban. Akkor látta viszont „postását.”

– Kedves neje olvasatlanul összetépte a levelét, és a szemétkosárba dobta. Én is azt tettem volna a helyében. Minden férfi egyforma! – legyintett, majd faképnél hagyta.

Egy világ omlott össze benne. Nemrég még boldog „kispapa” volt, szeret? feleséggel és sikeres ügyvéd. Most? Karrierje kettétörik, hamis tanúzásra való felbújtásért börtön vár rá, ráadásul Erika is elhagyja… Hazafele menet majdnem elütötte egy autó. Szerencséjére a sof?r figyelmesen vezetett és jók voltak a reflexei. Szinte érzéketlenül hallgatta végig az autóból kiugró férfi dühkitörését. Mintha átvette volna Áron szerepét.

Vacsora helyett konyakot vett el?. Sohasem ivott még egyedül. A második pohár már nem esett jól. Megborzongott t?le. Végül a mosdóba öntötte. „Még berúgni se vagyok jó…”- vonta le a következtetést. Lefeküdt, de képtelen volt elaludni. Fél kett? körül megunta a hánykolódást. Bevett egy altatót. Majd még egyet fél háromkor. Telefoncsörgésre ébredt. Még sötét volt. Képtelen volt felkelni, annyira kába volt. Vissza is aludt azonnal. Hajnalban ismét telefoncsörgésre riadt fel. Az órára pillantott. „Ki a franc zavarhat ilyen korai órában? Szombat van…” Nagy nehezen feltápászkodott, és kiment az el?szobáig. Mire odaért, a készülék elhallgatott.

Apránként kezdett magához térni, de még mindig kóválygott a feje az alkoholra bevett két altatótól. Még elalvás el?tt, már félálomban még egyszer mintha hallotta volna a csörgést. Ki a fene keresi éjjel is, hajnalban is? Kinek ennyire sürg?s és fontos beszélnie vele? Lassanként kezdett tudatára ébredni állapotának. Válóper és börtön vár rá… Jesszus! Szüleivel lehet valami baj! Édesapjának már egy ideje beteg a szíve… Épp nyúlt a készülék felé, amikor az ismét megcsörrent. Izgatottan kapta fel, de nem édesanyja, hanem Dr. Szotyori volt a vonalban.

– Halló, Király úr? Remélem, nem ébresztettem fel. Kissé „eseménydús” ügyeletem volt. Kerestem már tegnap az irodájában, majd otthon is. Egy rikító hajviselet? hölgy látogatta meg Xántus Áront. Beengedtük hozzá, gondoltam egy ismer?ssel való találkozás jó hatással lehet rá. Ám ? felpofozta a fiút. Akkor a betegápolók kidobták. Ez még a kórterem elé rendelt rend?r megérkezése el?tt történt. Nem tudja, ki lehet?

– De igen… Illetve nem… Akarom mondani, engem is felkeresett, de nem tudom kicsoda leh…

Miközben az orvosn?vel beszélt, kipillantott az ablakon. Egy rend?rautó állt meg a kapuja el?tt. TeleagÃ?Æ? szállt ki bel?le. A cseng? hangja behallatszott a telefonba.

– Hallom látogatója érkezett. Engem is sürg?s esethez szólítanak. Hívjon vissza kés?bb – szólt a pszichiáter, majd letette.

 

(Folytatás következik: Isten irgalmazzon neked, paparazzi!)

  

 

 

[1] Kinek áll érdekében?


Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.