Molnár Zsolt : Úgy jártál eszembe

 

Úgy jártál eszembe,

mint szellővirágos tavasz

estéli nyugalmas családot

álmodó lelencnek jár gondolata,

halványult arccal,

tört üveg mögött,

torkomon a nehéz kéz,

fátylat húz szememre.

Hogy enyhüljön kín

idézett mosolyodba

mártott melegséggel

a könnyeid öleltem.

Hidd el, én jó vagyok!

Mégis önmagam

elől szaladok.

 

Azt mondom, – Jól vagyok!

csak tudod még kisgyerek,

ki izgatott beszédben lett

hamis tanúvá saját perében,

önmagát vádló bírája hitének,

rabmagány remények,

hogy benned hazára lel,

és az élet is életre kel,

 

úgy jártál eszembe

mint friss kalács illat,

mit forrón lehel a kemence,

mint éhes gyermeknek,

kit asztaltól taszítnak félre,

mert néki ritkán jut teríték,

és fekhelyén csak lidérc

álmot zihál az éj setét.

 

Néked lennék bármi,

ha szólítanál,

rám sose kéne várni.

Neked lennék

hidegben selyemsál

mi öleli hangodat.

Lennék leírt kedves szó,

és az okos gondolat,

ha gyötörne a bánat,

mosollyal festeném arcodat.

 

De, ha mindez kevés volna,

mert az élet végzi,

mi a maga dolga,

lennék urad is,

ha nem kell szolga,

akkor is a kívánságod,

lennék és…

Semmi soha nem változna.

Legutóbb szerkesztette - Molnár Zsolt
Szerző Molnár Zsolt 87 Írás
Bonyhádi bohèm, - tollforgató. A 80-as èvekből itt felejtett valaki.