Marthi Anna : Kóc

 

Szentület kávé-kifli helyett

ma – verset reggelizek.

Ha lenne hó, benne arcot mosni

volna jó, ragrím, szonett-koszorú

feküdné meg lelkemet. De nem.

Ma nincs veszély, s a szem se fél.

Apró betevő szavak mosnak fogat,

és csiklandozzák nyelvemet, a volt,

a vajon lehet? Rám bíztad egyik

sorban az összes kérdőjelet.

Aztán elnézek a versbeli táj felett,

és ha hull a hó, tudom, a fehér

álomból költöztek ide apró

piros gombszemek, csak néhány betű

véres, bíbor ajkadról ugrott, és

beleszédült a számba, látod már

tollad hegyén sincs javításra több,

az ízt, hogy még szeretsz egy másik

versben, ismét láthatatlan tintában

lögybölöd.

Legutóbbi módosítás: 2011.10.29. @ 17:57 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak