Marthi Anna : Ahogy jön

Beletörölném orrom

a feledhetetlen jelenbe,

az egyszer használatos pillanat,

most lám emlékké nemesül,

szipogva bár, de maradandó.

Váladék, vér, láz, nyirok is

mind lelket farag,

félelmeink násza poklokat

kirántva, csillag szülés,

vajúdik

ajkunkon köszönetünk,

egy magasabb szellemi

létezés jön.

 

Azt képzelem, hogy most

a világ vidáman kering,

a bolygókat

simogatom, és Jupiterem

tér fenegyerek,

legmerészebb szaltójával

elér, ölembe pottyannak

róla az istenek.

————————

Rendben, akkor kés?bb el?vesszük.

Szerkeszt?társaimmal még azt szeretnénk kérni t?led, Anna, hogy ha megoldható, egyszerre csak egy versed legyen mozgásban, így biztosan nem keveredünk el közöttük.

 

Teljesen igazad van. Már tegnap is éreztem, hogy félre fog menni, ha ennyit írok, helyesen látod: ami  értéktelenedést hoz. megteszem amit lehet, és a fentieket megírom érthet?bben…

 

Mi értelme egy ilyen kijelentésnek, hogy beletörlöm orrom, ha aztán nem tudjuk meg miért, miért érdemli ezt a jelen, s miért viszonyulsz te így bármihez is. Ez így csak hatásvadászat, nem érdekesebb, értékesebbé, teszi az verset, inkább értéktelenít. Ezt a tagmondatot: “Jupiterem tér fenegyerek…”, nem értem. Mi akar ez lenni?

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1326 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak