Bihari Rita : Az utolsó út

..tovatűnő
álomképek
létem csendjén
tovább lépek… *

 

 

 

Nagyon hideg volt az éjszaka.

Kezem és arcom kékre fagyott. Fázom. Most az éhséget sem érzem. Jóllaknék egy csepp fénnyel és egy kis meleggel. A cipőm talpa már időtlen idők óta lyukas, akárcsak a kabátom. Mozgásban kell maradnom, akkor talán enyhül a testemet körbezáró fagyosság.

Az emberek az utcán nehéz szatyrokat cipelve sietnek. Legtöbben szorosan maguk köré vont meleg kabátjuk rejtekében haladnak el mellettem. Az ünnepi kivilágítás tündöklően szikrázik, és a tiszta ablakok mögött barátok beszélgetnek meghitten italuk mellett, vagy az ajándékboltban igyekeznek még beszerezni listájukról az elmaradt ajándékokat. Szinte idilli ez a kép; egy pillanatra el is felejtem a csontjaimba harapó fagyos hideget.

Sült gesztenye illatát érzem orromban. Behunyom a szemem, és lassan ízlelgetem az illat keltette érzést a számban. Gyermekkorom pillanatai idéződnek fel, mikor anyám sütötte nekünk otthon, és édes illatától megrészegedve toporogtunk szeretett lénye mellett… régvolt idők. A valóság ólomsúlyként nehezedik mellemre: nincs meleg, ölelő kar, sem otthon. Céltalanul visz a lábam, kabátom csonttá fagyott érzéketlenné váló testemen. Már nem érzem a hideget… valami melegség kezd lassan felkúszni a szívem felé. Elmosolyodom, mikor meglátom hová vezetett látszólag céltalan utam. A temető kapuja előtt állok. Öntudatlanul és szaporázva lépéseim igyekszem anyához. A sírt fehér hótakaró borítja. Lassan végigsimítom a korhadó keresztet, és térdre borulok. Átölelem a jeges, rideg fadarabot, és ekkor hirtelen átszakad a gát, sok-sok év elfojtott bánata és vigasztalan éjszakája kúszik fel torkomon. Hangosan zokogni kezdek. Siratom a ki nem mondott szavakat, és az elszalasztott érintéseket. Minden egyes könnycseppel súlytalanabbnak érzem magam.

A hó lassan fehérbe öltözteti koszos, szakadt ruhám, de én már nem fázom. Közelebb ölelem magamhoz a keresztet, és lágyan megcsókolom. Könnyű vagyok és boldog. Kinyitom szemem és anyámat látom közeledni… kitárt karjai és meleg mosolya felolvasztja körülöttem a jeget. Ismét kisgyermek vagyok, és boldog nevetéssel szaladok felé.

Egy magányos mécses lángja borítja fénybe a környező sírokat. Sercegve fellobban, majd lassan kialszik.

A föld fehér lepel alatt nyugszik.

 

Legutóbb szerkesztette - Bihari Rita
Szerző Bihari Rita 3 Írás
Nagyon szeretem az irodalmat,az írott szót...számomra a leírt szavak és gondolatok átjárót jelentenek egy olyan világba,mely elhatárolódik és felülemelkedik a lét törékeny mivoltán...írogatok,de legfőképpen tanulni szeretnék:hogyan tudnám még intenzívebben kifejezni érzéseim,és a bennem lévő gondolatokkal másokat megérinteni.Köszönöm,hogy itt lehetek...