Bihari Rita Szerző
Vezetéknév
Bihari
Keresztnév
Rita
10 év ezelőtt 3hozzászólás

 

…üres szemgödörb?l
tétován folyik
az id?,
ködgomolyban
sötéten bomlik
a jöv?…

elmélázol, lábad
virágot tipor,
hallod sírását,
arcodat torzzá
teszi a vigyor,
mellyel gyenge
testét törted,
de éhes lábad
tovább csörtet,
meg nem áll…

…arcodon egy
könnycsepp
csordul,
létedre csend-börtön
romos fala
borul…

távolt kémlel
szép szemed,
semmit ölel
hideg kezed,
néma ajkadon
fájó dallam,
süket a fül,
hogy ismét halljam
édes szavad
lágy zengését,
két karodnak
forró ölelését,

elmúlt már…

 

10 év ezelőtt 6hozzászólás

..tovatűnő
álomképek
létem csendjén
tovább lépek… *

 

 

 

Nagyon hideg volt az éjszaka.

Kezem és arcom kékre fagyott. Fázom. Most az éhséget sem érzem. Jóllaknék egy csepp fénnyel és egy kis meleggel. A cipőm talpa már időtlen idők óta lyukas, akárcsak a kabátom. Mozgásban kell maradnom, akkor talán enyhül a testemet körbezáró fagyosság.

Az emberek az utcán nehéz szatyrokat cipelve sietnek. Legtöbben szorosan maguk köré vont meleg kabátjuk rejtekében haladnak el mellettem. Az ünnepi kivilágítás tündöklően szikrázik, és a tiszta ablakok mögött barátok beszélgetnek meghitten italuk mellett, vagy az ajándékboltban igyekeznek még beszerezni listájukról az elmaradt ajándékokat. Szinte idilli ez a kép; egy pillanatra el is felejtem a csontjaimba harapó fagyos hideget.

Sült gesztenye illatát érzem orromban. Behunyom a szemem, és lassan ízlelgetem az illat keltette érzést a számban. Gyermekkorom pillanatai idéződnek fel, mikor anyám sütötte nekünk otthon, és édes illatától megrészegedve toporogtunk szeretett lénye mellett… régvolt idők. A valóság ólomsúlyként nehezedik mellemre: nincs meleg, ölelő kar, sem otthon. Céltalanul visz a lábam, kabátom csonttá fagyott érzéketlenné váló testemen. Már nem érzem a hideget… valami melegség kezd lassan felkúszni a szívem felé. Elmosolyodom, mikor meglátom hová vezetett látszólag céltalan utam. A temető kapuja előtt állok. Öntudatlanul és szaporázva lépéseim igyekszem anyához. A sírt fehér hótakaró borítja. Lassan végigsimítom a korhadó keresztet, és térdre borulok. Átölelem a jeges, rideg fadarabot, és ekkor hirtelen átszakad a gát, sok-sok év elfojtott bánata és vigasztalan éjszakája kúszik fel torkomon. Hangosan zokogni kezdek. Siratom a ki nem mondott szavakat, és az elszalasztott érintéseket. Minden egyes könnycseppel súlytalanabbnak érzem magam.

A hó lassan fehérbe öltözteti koszos, szakadt ruhám, de én már nem fázom. Közelebb ölelem magamhoz a keresztet, és lágyan megcsókolom. Könnyű vagyok és boldog. Kinyitom szemem és anyámat látom közeledni… kitárt karjai és meleg mosolya felolvasztja körülöttem a jeget. Ismét kisgyermek vagyok, és boldog nevetéssel szaladok felé.

Egy magányos mécses lángja borítja fénybe a környező sírokat. Sercegve fellobban, majd lassan kialszik.

A föld fehér lepel alatt nyugszik.

 

10 év ezelőtt 5hozzászólás

Sokszor tágra nyílt szemmel és tehetetlenül szemléljük a világ folyását…

Láttam a hontalant,
ki üdvözült arccal
a nincsb?l adott,
láttam a szenved?t,
ki a kínról mindent tudva
szívb?l mosolygott.

Láttam kicsiny gyermeket
a sarokban összekuporodva, –
gyilkolt a magánya.
Hallottam néma,
elfojtott kiáltást,
amikor az ember
fegyverrel torolt bántást.

Láttam, hallottam, éreztem és féltem.
Nem értem, nem értem mégsem…

Siratom az Embert,
aki feledve Teremt?jét,
csaholó ebként tépi,
szaggatja gazdája kezét.
Meghalt a szavak értelme,
disszonáns akkordok
töltik ki a csendet,
s viaszfigurák gyilokra készen
védik a hazug rendet.

Elt?nik a gyertya pislákoló lángja,
sercegve kialszik.
Halotti torra gy?lnek a varjak,
már jajszó sem hallatszik.
A régi bölcs? lett a sírhely,
az oszló tetemeket ringatja.
Az Isten pedig talán
gyarló gyermekeit siratja.

Gyászes? esik…

Bihari Rita Szerző még nem rendelkezik barátokkal.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.