Fecske Panna : Tarkólövés

 

Odakint sűrűn esett a hó. December közepe volt, néhány ablakban karácsonyi gyermekrajzok, előtte az íróasztalon egy búcsúlevél.

Nem volt megcímezve, a két macskán kívül nincs senkije. Valami ostoba kényszer vezette az ujjait, mikor papírra vetette.

Az utolsó két sorban rendelkezett a személyes tárgyairól. Azt is tudta, hogy hiába, még ki sem hűl a teste, máris elpusztítanak mindent.

A két angóra cicát sajnálta.

Tél van. Hideg, ők pedig nem tanulták meg. milyen odakint élni.

Elpusztulnak majd.

Vagy ezek ütik őket agyon. Hirtelen összeszorult a gyomra a gondolatra. Tekintete a két ejtőző állatra siklott a fotelben, összegömbölyödtek.

Gépiesen felállt, lassan kisétált a konyhába, a spejzből kivette a kis zacskót, majd a kannából tejet öntött a cicáknak. Remegő kézzel keverte el benne a zacskóból kiszórt port.

     Cicc, gyertek, itt a tej.

Futva jöttek, édesen dorombolva, először hozzádörgölőztek, megköszönték.

Könnyes lett a szeme, megsimogatta a fejüket és bemenekült a szobába. Az asztalra borulva zokogott, már rég nem magát siratta.

Az utcáról beszűrődtek az egyre hangosabb kiáltozások. Ajtók törtek be, nők és gyerekek sikoltoztak. Majd jöttek a lövések. Az első párra még durván összerezzent, utána már szinte meg se hallotta.

Átment a hálószobájába, levetkőzött.

Karikagyűrűjét az éjjeliszekrényre tette és felvette azt a fekete kosztümöt, amit a temetésen viselt.

Haját megigazgatva bámulta a tükörképét, még most is szép volt csak a tekintete megtört.

Visszaült az íróasztal mellé és várt.

Hamarosan csizmás lábak dübörgése hallatszott a lépcsőházból. Az ajtó szinte tokostól szakadt ki, amikor berúgták.

Nem nézett rájuk, ők pedig nem kérdeztek, ütöttek. Az ökölcsapástól leszédült a földre, valaki belemarkolt a hajába és annál fogva húzni kezdte.

Nem értette mit üvöltenek, nem akarta érteni, ugyanaz a nyelv és mégis más.

Talpra rántották és lökdösni kezdték kifelé, hallotta maga mögött a puskatussal szétzúzott vitrinek és a kiszakadó fiókok recsegését.

Benézett a konyhaajtón.

Az angórák kifacsarodott pózban, csapzottan feküdtek a kövön, megüvegesedett szemükben fájdalom.

Lehajtotta a fejét és imádkozni kezdett, halkan.

Még akkor is maga elé mormogott, amikor a ház előtt a latyakos járdára lökték, a térdén kiszakadt a nejlonharisnya és vérzett a tenyere.

Nem törődött vele.

Hideg fém nyomódott a tarkójába.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.08.12. @ 17:23 :: Fecske Panna
Szerző Fecske Panna 250 Írás
Lehetne ide sok mindent írni, de a mi voltam az már nem érdekes, ami vagyok az még képlékeny, ami leszek azt még nem ismerem...