Pogány Gábor : A mi utcánk 3. (Tar Sándor emlékére)

folytatom *

 

 

Mindig fúj a szél. Akkor is, mikor szélcsend van, vagy azt mondják, hogy éppen nem fúj. Pedig akkor is fúj. Nekifeszül az embernek, cibálja a ruháját, kerítésen billegő madár tollát, virágról a szirmot, viszi a port, a finom port, dörzsöli az emberek szeme alá, bőrébe, becsempészi hajukba, vagy az esőt, a vizet vágja arcukba, áztat nadrágot, szoknyát, vagy havat röpít, torlaszolni utat, ajtót, fagyasztani gyereket, öreget. Mindig fúj a szél. Úgy fúj, mintha ki akarná fújni a betolakodókat, akik idejöttek házaikkal, bajaikkal, viszonyaikkal, unalmukkal, viszonytalanságaikkal. A szél a puszta bosszúja. Mert a mi utcánk a város nyugati szélére épült, oda, ahonnan már a pusztát számolták régen. Legelő volt itt is, esős időben tocsogókkal, néhány tanyával. Itt mindig a szél volt az úr, most meg az útját állják dölyfös házaikkal, magas kerítéseikkel, máshonnan hozott fáikkal, növényeikkel. Kifújja a szél a betolakodót, kifújja innen, de legalábbis befújja őket házaikba, s miután bezárkóznak, a szél az úr, játszhat kedvére kutyával, madárral, bogárral. Szertelenkedhet kedvére, átrendezhet kertet, teraszt. Utcáról utcára szabadon jár, mert a mi utcánkban nincsenek kanyarok, csak egyenes minden és sarkos.

  A mi utcánkban nincsen bolt és nincsen kocsma sem. A mi utcánkkal szemben van a telep. A várostól elkülönülten fekszik, mintha másik település lenne, úgy tesz. A telep és a város között megy a vonat, erről is, arról is elterül egy néhány száz méteres gazos sáv, amit innentől legelőnek használnak, amott pedig nyírják gépekkel a köztisztaságiak, vagy közmunkások, vagy az itteni közterület-gondozó. Nem tudni, mikor, melyik, mert mindhármat látták már arra. Ezen az oldalon még egyiket sem. Szóval vasút és néhány száz méter. Ami nem sok és tekintve a város terjeszkedését, nem csoda, hogy szemet vetettek a mi utcánkra az ingatlanban érdekeltek. Ami persze korábban még nem volt utca, csak, mint fentebb említettem, legelő. Meg a telep az út másik oldalán. A telepen vannak boltok, kocsmák. Tulajdonképpen ott minden utcában van egy bolt és még kocsma is akad utcánként. Van olyan utca is, ahol több bolt és kocsma is üzemel. Pedig a telep másik végére nagy bevásárló központokat építettek külföldi bolt tulajdonosok. De a telep, az a telep, a boltok élnek. Bár sokan nem szeretik, de szerintem a telep is a mi utcánk. Azért nem szeretik, mert nem jól hangzik, ha valaki itt lakik. Ellenben, ha azt mondja a mi utcánkban lakó, hogy ő a lakóparkban építkezett, akkor elismerő pillantásokkal jutalmazzák.

  A mi utcánkat és a város szélét, ahol a panelek vannak, a pataknak magasztalt kanális és egy alig kilométer széles, elhagyott kertekkel tarkított legelős, rétes zöldsáv választja el. Valamint a vasút, de azt már említettem volt. Az elhagyott kertek néhány évtizede még a szabadlevegőt jelentették az akkori átlagembereknek, akik szorgosan beültették kertecskéiket virágokkal, bokrokkal és persze gyümölcsfákkal. Épült aztán valamiféle vityilló, került hozzá anyag a gyárból, jöttek segíteni a haverok, kis sör is került a malterba, később már saját termésű bor, pálinka a bográcsban főtt pörkölt mellé. A lugas alá idővel betonból medencét is épített a tulaj, kicsempézte szépen, zöld és kék csempét sikerült szereznie. Biztosan csúszott, mint a jég, de jól sikerült a burkolás, mert minden más az enyészeté lett, a medence csempéje dacol a pusztulással. Van azután a kertekben minden, persze, ami cserje, vagy fa. Tavasszal a bodza virágzik szépen, megmaradt még néhol a pünkösdi rózsa, azután nem sokkal kezdi bontani szirmait a rendes rózsa, terem a csipkebogyó sok helyen, az orgona gyönyörű – az előbb elfelejtettem, látni sok meggyet, cseresznyét, szárad-korhad néhány alma, körte, birs. Magányosan egy dió őriz messzebbről egy megmaradt kertet, amit művelője kerítéssel, orgona- és tűztövis-sövénnyel próbál védeni embertől, állattól. Előbbi az elhagyott odúkban húzza meg magát, itt próbál fedelet találni, túlélni egy újabb évet, utóbbiakból néha nyulat látni, de találkozhat a figyelmes szemlélő őz és disznó nyomaival. Akadnak kóbor ebek is, csakhogy azok inkább a lakott részek felé indulnak egy idő múlva, merthogy a szemétből könnyebb enni, mint nyulat fogni. Így előfordul, hogy a lakótelepi kukát az itt meghúzódó ember és állat együtt tekinti át. Sokféle madarat is látni, és persze hallani itt, szinte már idilli a madárdal. Épül már a kertek helyén az újabb lakópark is. 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.