Fitó Ica : Noteszemből: Déli harangszó

Noteszemből *

 Kisvároskámban az iskolától olyan ötven méterre van a templom. Mivel a tágas ablakok is arra nyílnak, nagyon jól behallatszik a harangszó. Tanulóimmal legjobban a mély zengésű, delet jelző bim-bamban gyönyörködünk. Az ötödik óra elején szólal meg. Pénteken ilyenkor énekórát tartunk, és a következőt tesszük:

     Becsukjuk szemünket, és teljesen átadjuk magunkat a lélekig hatoló harangszónak. Közben valami szépre gondolunk.

      Szinte hihetetlen, milyen hatást vált ez ki a gyerekekből! Végignézel az osztályon, és látod, hogy csukott szemmel hogyan változnak gondolataik. Gyönyörű, átszellemült arcocskájuk ragyog a mosolytól.

      Szinte érzelmi katarzison mennek keresztül. Kíváncsi voltam, mi minden jut eszébe ilyenkor egy kilenc-tíz éves gyereknek. Egyik alkalommal, aki akarta, leírhatta gondolatait. Nevet nem kértem, hisz nem arra voltam kíváncsi, ki írta.

      Néhány közülük:

      „Én egy szép rétre gondoltam, és a családomra. Azért is gondoltam a családomra, mert örülök, hogy nem vagyok árva.”

      „Arra gondoltam, hogy sok pénzünk van, két szobám van, nem kell fogorvoshoz menni, meg egészségesek a szüleim. Imádkoztam.”

      „Arra gondoltam, hogy béke van a világon, mindenki egészséges, leesett egy pénztárca és nem eltették, hanem visszaadták a gazdájának. Egy csata közepén kibékültek az ellenfelek és barátok lettek. Nincs különbség fehér és barna között és mindenki gazdag.”

      „Én arra gondoltam, bár örökké tartana a tavasz, és nem fagynának meg a virágok. Szoknyában voltam, futkároztam, és hallgattam a madarak énekét.”

      „Ötösre gondoltam, így: 5 (ezek a gyerekek első osztálytól kezdve nem kapnak osztályzatot)

      Egy gyönyörű rétet is képzeltem el, ahol még patak is van, és játszom a családdal és más gyerekekkel.”

      „Arra, hogy milyen szép a táj, csicseregnek a madarak, itt a tavasz és jön a nyár, meg hogy szép legyen a nap, és hogy milyen jó lesz az osztálykirándulás, amiről Ica néni mesélt. Már láttam a nagy sziklák közt csobogó hegyi patakot. Hurrá!”

      „Én egy réten voltam virágot szedtem anyukámnak, és egy pillangóval játszottam. Anya odajött és átölelt, én odaadtam neki a virágot, és nagyon örült. Olyan jó volt látni, hogy örül! Én is örültem.”

      „Boldogság, amit a családomban érzek, arra gondoltam. Meg a szeretetre, ami a házunkban lakozik. A szeretetet könnyű megszerezni, de ha elveszíted, azt nagyon nehéz visszaszerezni.”

      Az elmúlt pénteken az történt, hogy az egyik kislány csukott szeméből nagy könnyek… először csak szivárogni kezdtek, aztán sűrűn gördültek le. Mosolygott és sírt. Talán észre sem vette, mert hagyta szabadon folyni, nem törölgette le, csak a harangszó végén. Megkérdeztem, el akarja-e mondani, mire gondolt. Sírva, nevetve mesélte, hogy a nagyszüleire gondolt, akik már nem élnek, és akiket nagyon szeret. „Itt voltak a szemem előtt és mosolyogtak rám… annyira boldog voltam!”

      Mire ezt elmesélte, egyre többen törölgették meg a szemüket a kibuggyanó könnyek miatt.

      És én szintén meghatódva, párás szemmel öleltem magamhoz ezt a drága kicsi lányt.

 

      Próbáljátok meg egyszer… csukjátok be a szemeteket, hallgassátok a harangszót!

      Gyönyörű dolgok jutnak majd eszetekbe!

 

Legutóbb szerkesztette - Fitó Ica
Szerző Fitó Ica 190 Írás
Vidéki kisvárosban élek. Aktív éveimben pedagógusként, ma már nyugdíjban. Írogatok ezt-azt, s szívesen olvasom mások írásait. http://csendhangok.blogspot.com/search/label/Bemutatkozom