Marthi Anna : ebédutánra

átizzó szavakban foghatom kezed

napsugarak el?l erd?be szaladnál lennénk vers

fákról a hang levelek madarak zajától

 hallod ismét a hangtalant

még gomba n? átlép rajtunk a jöv?

és mostba tereled a perceket

csókom zsebóra id?t ha mér egy simogatás

 papírra érinteni mit testre nem lehet

addig vagyunk míg

 szóba kötnénk vadvirág illatát

erd? feny? lennék benned

örökzöld nyugalom

állnék friss leveg?

 tisztás kell?s közepén

mint ki vakon süketen némán többet érez

pillanatba tévedt vége nincs

jelenbe álmodott valónk

volt már ilyen de lesz-e még azt nem tudom

megterem azért itt is a tiszta szó

madarak dalából foszlik semmivé minden üvölteni rossz

boszorkányok sepr?k sárkányok helyett talán itt végre csend lehetsz

hív a rend mit természet borzol játékká amint a szél

lebbenti fel földbe gyökerez? bús rögeszmék hiába létét

itt áll el?tted ami leszek ha e rengetegbe bújtatom

hangos élett?l idegen jobbik énemet

és kiszaladnál hogy beszaladhass újra

át meg át fújja a salakot szell?nk

kérlelem hát itt a pillekönny? való

sejtem ringatnál szelíd

lehet szótlan szeret?k érthetik

ha versben érlelik vagyongy?jtés helyett a szót

átkarolva fülünkbe búgja a szél milyen is az

ha nyugalom szülte pillanatban szemünk tanúnk

ha pötyögök ott peregnek az avaron gyöngybet?ink

így írj még most megeszem zajos emésztem

de utána lélek-ébren itt jövök hozzád

átadom neked ezt desszert ebéd után

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1323 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak