a szem kiszáradt,
a száj már csak
ásít, sóhajt, remeg,
a tekintet is lomhán szuszog,
mint lázba hullt nagybeteg.
bár kódorgó tudatom szomjas,
konnyadt arcom fényt kíván: −
úgy nyüzsög bel?lem
a bánat, akár a földb?l
megannyi k?ris
és ibolyák.
vasderes verseimb?l vásik
a szerelem.
tenyerem csorba ívébe
nem illik senki homloka,
hiába volt
néhány d?re n?
minden szívösszehúzódásomban.
hátrad?lni a székben −
és lopva
nézni szerettem volna
az asztal körül,
miként melegít békét
a hazatér? arcokra
a vacsora g?ze.
