Tudod, csak pár napom maradt leírni, amit érzek,
aztán kibeszéllek magamból, ahogyan azt megtenni
illik minden úri lánynak, aki tudja; édes a szerelem,
de sok keserv az ára – mára mást adott az est,
ha látlak még, de messze vagy, ott volt a perc,
amelyben biztosan szerettelek.
Tudod, így szűkülnek távlatok. Ki hegyre megy,
az mindig messze lát és elfeledni kényszeríti ész;
bár szűk a völgyben élt világ, de szebb,
hisz föntről mit sem mond a kép,
mi fák között játszotta el az első csók ölét.
Tudod, még látnom kell, ha majd lecsendesül a zaj,
mi nyüzsgő hangyavár a fejben, szívig érni vágyó
kis hamis csapat, nem tudja, mit tesz és miért,
csak bóklászik magamban, mint a tájban tettem én.
Tudod, most értem meg, hogy nincs magány,
csak csend van néha, múló, emberi…
és minden társas, még a fütty is, amit messze hord a szél,
te már tudod, hogy mit jelent a Hé; Légy okos,
hiába szép a láng, attól még fáj a perzselés.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:58 :: Kőmüves Klára
