Marthi Anna : Átitatódik

Poros lapjaira mélynek
zörrents könnycseppet édes
bánatod áztasd forrásvízbe
szül?atyád rögeit vedd föl
hagyd bolondos álmaid

átitatódik

Ha látnok képzelet léptei
 az ösvényen fölsejlenek
szusszanj bele a légbe
sóhajtsd el imád
élj e lágy anya ölén

Ha harangoznak
emeld az égre fejed

 

 

 

 

Kedves Anna, ezt a verset szívesen föltenném, mert jónak tartom alapvet?en. Két sorában azonban megroppan a lendület, részben képzavarossá válik a poéma. Szeretném, ha javítanád.

“…az ösvényen fölrejlenek…” -írod. Ilyen szó, hogy fölrejlik, nincsen. Fölsejlik van. Ha kicseréled, megoldottad a problémát.

A “…szül?atyád rögeit edd föl…” egészen rossz. Költ?i képnek sem elfogadható. Kérek szépen ide egy másik sort, amelyben nincs rög-evés.

 

Ismétlem: a verset amúgy nagyszer?nek tartom.

Üdv: Rossner Roberto

Legutóbbi módosítás: 2010.06.29. @ 08:44 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1337 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak