Pogány Gábor : Krimi itt

Kéretik az elejétől… olvasni. *

 

Ez volt a legjobb. Már ellátta a madarakat, sétált a kutyákkal is. Őt átöltöztette, előtte megtisztogatta, s odatolta az ablakhoz. Ilyenkor már keveset beszéltek, szólt a tévé, azt hallgatták. Az ablakból messze nyugat felé el lehet látni. A város szélén épültek valaha ezek a tízemeletes házak, ahol több évtizede laktak, s a síneken túli legelők zöldjéből csak néhány évbe kezdtek gusztustalan piros–barna–szürke kelevényként kinőni az új házak. – Csalnak, lopnak, hazudnak ezek. Ilyen házat miből építene ember fia? – hallotta sokadszor is a kérdést. Nem válaszolt, húzta a cipőjét. – Lemegyek – mondta. Ez volt a legjobb. Ott állt a ház előtt, egyedül, nem volt a nyakán éppen senki. Arra indult, amerre akart.

    Az új negyed nem volt messze. Az út a városközponttól tulajdonképpen egyenesen jön idáig, átvisz egy néhai patak, manapság inkább csatorna hídján, keresztezi a vasutat, majd balra kell fordulni, s a házak sűrűjében találja magát a kíváncsi. Állnak itt több emeletes társasházak is. Sosem értették, ki az a sok ember, honnan jönnek, kik költöznek ide, nem hiányoznak ezek sehonnan? Időnként félreállt az útról, mert járda nincs, az autók meg alig kerülik a gyalogost, besétált a keresztutcákba, bámészkodott. Késő este volt már, világítottak az ablakok, néhol elfelejtették a függönyt elhúzni, vagy a redőnyt leereszteni. Ott megállt, kicsit nézelődött, legszívesebben közelebb ment volna. Kíváncsi volt, mit esznek, hogyan öltöznek, mi a fenét csinálnak az itteniek ilyenkor. Ahogy állt az egyik háznál, s figyelte a benti életet, a háziasszony épp akkor húzta el a függönyöket s közben kinézett az utcára. Észrevette, bár sötét is volt és nem állt közel, úgy érezte, az a nő a veséjébe néz. Végigszaladt a hátán a hideg, gyorsan megfordult.

    Visszafelé rövidítette az utat, egy utcát lelt a síneken túl s kitaposott átjárót. Ahogy a megszokott területre ért, sóhajtott egyet. Jól esett volna egy féldeci a közeli csehóban, de Ő nem engedte. Szerinte erkölcstelen. Lassan felballagott. Elhúzta az ablaktól, az ágyra tette, friss betétet rakott alá, arra sem ébredt fel, gondosan betakarta. Megnézte még a madarak vizét, ételét, megmosdott és most odaült az íróasztalhoz. Kilátott onnan is, messze kilátott. Feljegyzéseket írt, arról a nőről is, aki – úgy érezte – keresztül látott rajta. Megvakarta a kutya fejét, nagyot sóhajtott megkönnyebbülten – most nem hallja.

Még a faszom nem kéne?! – ismételgette rekedten a zuhany alatt, valami régi punk számra emlékezve. Ezerrel ment a távfűtés, úgyhogy hagyta a törölközőt másra. Folyt róla a víz, ahogy a laptopot kereste, csöpögött szanaszét, a padlószőnyeget teljesen eláztatta. Megszáradt, mire az első bejelentkezéseken túl volt. Kiszórt az asztalra egy zacskó kókuszos kekszet, felbontott egy félliteres rumot, és nekihasalt a gépnek. Beütötte az azonosítóját, majd a jelszót és elkezdte a napközben már átfésült képeket átnézni ismét. Fogyott az üvegből, és egyre kevésbé tudta nyitva tartani a szemét. Úgy érezte, hogy otthon van, ott, ahol a két gyerek és a kedvese maradt. A sínen túl, a házban. A gyerekek aludni mentek, puszilni kellett őket, kísérni ágyába mindkettőt. A kedves hálószobájukban várta, és indult hozzá, de alig bújt mellé, valami furcsát, valami rosszat érzett. Átölelte, majd csókolta volna, de nem volt feje nejének és elárasztott mindent a vér.

Izzadtan ébredt, nyomta a fejét a gép sarka. Hirtelen nem tudta, hol van, káromkodva leverte az üveget, s eszmélt gyorsan a zajra. Úgy pucéran az ablakhoz ment, feléjük nézett, megmaradt álma rossz gondolata. Már fázott, mikor úgy döntött, lefekszik az ágyába. Nehezen aludt el, nehezen is ébredt. A rádió már nyolc órát mutatott, mikor felriadt, két nem fogadott hívást is jelzett a telefonja, az egyik a főnöke volt, a másik a felesége száma.

Tüzet látott a bokrok közt, odaosont. Ketten ültek a lángok mellett, az egyik a piaci támadója volt, a másik valami itteni alkesz lehetett. Néhány üres boros, sörös palack már volt körülöttük, eléggé elázott állapotban voltak. Közel ültek a parthoz, túl közel is talán, ahogyan ülve imbolyogtak, attól lehetett tartani, hogy a vízbe esnek. Énekeltek, nagyon dicsérték egymást, becézve magasztalták a másikat. Arrébb néhány bot hevert, egy kosár fűszerekkel, bogrács is, két mosatlan tányér, kenyérdarabokkal, halszálkákkal. A bográcsban főtt halászlé illatára közelebb lépett a két majdnem részeghez, de azok énekeltek tovább és dicsérték egymás hangját.

– Jó estét – köszönt hangosan, mire a helyi alkesz felnézett és rámosolygott.

– Gyere komám, van még a kondérban – biztatta. Ez meg, ez meg az a faszkalap, aki beállt a helyemre, ismerte föl támadója vigyorogva.

– Mi van, innen is ki akarsz túrni? – kérdezte még mindig vigyorogva, alig forgó nyelvvel.

– Nem, reggel sem akartalak, honnan tudtam volna, hogy ez így lesz – kérdezte.

Evett, mégpedig a bográcsból, majd kivette a tartalékbort zsákjából. Abból sok már nem kellett a másik kettőnek, néhány korty után már egyre nehezebben forgott a nyelvük és el is aludtak. Nézte a tüzet, egyre álmosabb lett, ivott még a palackból, majd ledőlt a zsákjára. Nem tudott elaludni, dolgozott benne az alkohol, sértettsége a déli verés miatt egyre nőtt. Felállt, néhány lépéssel arrébb pisilt egyet, húzott a palackból és odament támadójához, lábával lökött rajta egyet, így az beletoccsant a vízbe. Letérdelt mellé, lenyomta a fejét. Az meglepően keveset rángatózott, gyorsan elernyedt. A tűz alig pislákoló fényében meglátta a másik gyorsan tisztuló riadt tekintetét. Odaugrott hozzá. Őt is a vízbe lökte és lenyomta annak is a fejét. Most nehezebb dolga volt, ez már küzdött az életéért, de nem volt esélye sem. Megizzadt, ott hevert a két test a part mellett, halkan csobbant rajtuk a víz. – Kellett neked pattogni barom – mormolta magában, még zihálva. – Te szemét – akarta kiabálni, de nem merte. Alig kapott levegőt, pedig eszméletlen gyorsan vert a szíve. Iszonyatosan nagy izgalmat érzett, valamikor gyerekként hasonlót. Kiitta a maradék bort. Lombbal, ágakkal elsimította nyomait, mindent hagyott úgy, ahogy volt és csendben felkapaszkodott a parti útra.

– Végre, hogy reagálsz, kocsi már ott van érted, ezúttal a holt ágnál van két hulla, a többit a helyszínen – hadarta el főnöke, mikor visszahívta.

Nem is próbálkozott a lifttel, eleve a lépcsőn ment, itt rá is tudott gyújtani. A Skoda tényleg ott volt, ment a motorja, jó meleg volt benne, a tegnapi fickó ült a kormánynál. Híreket mondtak a rádióban, az eső elkezdte verni a szélvédőt.

– Ez most már el se áll karácsonyig – morogta Kisszabó. A holt–ágnál már ott volt a főnöke is, sürögtek a parton a helyszínelők.

– Szarul nézel ki – mondta a főnöke.

– Kösz, te sem vagy Adonisz – gyújtott rá Keresztély.

– Az eső elmosott mindent – kapaszkodott fel a műszakis –, de épp úgy lehetett baleset is, mint kettős öngyilkosság, vagy gyilkosság.

– Gyilkosság volt ez – szólt közbe Kisszabó. – Már kikérdeztük a kocsmát, ott arrébb. Ezek ketten elég sűrűn múlatták itt az időt – folytatta. – Az öregebb nyugdíjas, afféle őslakos itt, van egy felesége, két gyereke, négy unokája. Egyik lánya a két unokával náluk él. Azt mesélik, hogy a fickó már szinte folyamatosan részeg volt, csak rá kellett töltenie. A másik az hajléktalan. Időnként megjelent itt, segített valamit az öregnél, akkor nála is lakhatott, kapott enni, de főként inni. Néha megbízta más is ilyen–olyan kerti munkával, de megbízhatatlan volt, így egyre kevesebben foglalkoztatták, így elsőre ennyi – fejezte be az ismertetést a hadnagy.

Keresztély elismerően bólintott.

– Nincs köze a többihez? – kérdezte.

– Szerintem nincs – közölte Kisszabó.

– Akkor maguk ennek mennek utána – rázta meg ernyőjét a főnök –, te meg – fordult Keresztélyhez – maradsz a csajokat irtónál.

– Irtó jó lesz – morogta Keresztély.

– Gyere velem be – fogta meg a karját főnöke. A kocsiban a kabátoktól minden nedves volt, ráadásul bepárásodott a szélvédő, emiatt a sofőr leengedte az egyik ablakot, de így meg bevágott az eső. – Ez a Kisszabó nem úgy tűnik, mint aki kezdő – mondta a főnök, miközben bámulta az ablakon a leszaladó vízcsöppeket.

– Már mondtam neked, hogy szerintem ránk tették – válaszolta Keresztély.

– Minek?

– Nem tudom, ez a te dolgod lenne – kotorászott megint a cigije után a nyomozó.

– Nem dohányzó kocsi – mordult rá főnöke. – Jó lenne már valami eredmény a nők ügyében – tette hozzá.   

– Eredmény? – kérdezett vissza Keresztély –, mit nevezel eredménynek? Ez egy sorozat gyilkos, mint az amcsi sorozatokban. Csak itt nincsenek profilozók, meg hiper–szuper számítógépes kütyük, meg csak mi vagyunk alig néhányan, akiknek még az ilyen esetekben is el kell járnunk – emelte meg a hangját a nyomozó.

– Tőlünk akkor is azt várják, hogy olyan eredményesen dolgozzunk, mint azokban a filmekben – vágott vissza a kapitány.

 

Keresztély két kávét is vett a folyosói automatából, az alosztály titkárnője meg is örült, mikor meglátta, majd csalódottan gépelt tovább, mikor főnöke a két pohárral bevágtatott irodájába, majd bevágta az ajtót maga után.

– Miért nem tudsz nyugton maradni, itthon, a seggeden?

– Nem voltam sehol, csak sétáltam.

– Miért nem ébresztettél fel?

– Aludtál. Nagyon aludtál.

– Emlékszel még, amikor május elsején, tudod, amikor zenekar is ját…

– Mi a nyavalyának kell megint ilyen régi dolgokon rágódni? Azt hiszed, nem tudom, hova akarsz kilyukadni, azt hiszed, nem hallottam még eleget, hogy akkor éppen kit dugtam meg a konyhasátor mögött? Nézzél ki inkább, vagy nézd a madarainkat, azok legalább szépek, és még ha megdöglenek, akkor is azok maradnak.

– Nekem te csak ne mondd meg, hogy én miről beszélgessek veled. Igenis én láttam, amit láttam. Az a nő, az a Noémi, mert még a nevére is emlékszem, az pont olyan képpel jött ki onnan, ahonnan te is egy fél perccel annak előtte, mint akit alaposan meg… De megkaptad te ezért a büntetésed, megkaptad bizony, mert most már csak én vagyok neked és megvénültél, nem futkározhatsz más után. Gyere ide, segíts átülnöm.

– Ez a megcsalás neked rögeszméd, ne is tiltakozz, ez rögeszme.

– De én meg tudom.

– Jó lesz így?

– Nem mindegy?

– Jó lesz így? Képzeld, nem mindegy!

– Jó. Tolj oda az ablakhoz. Maradj itt. Hol jártál arra, ott az új telepen? Láttál valakit, mi, aki olyan, mint az a büdös ribanc Miranda volt, vagy olyan, mint Noémicskéd?

– Kérlek fejezd ezt be. Lemegyek a kutyával, azután meg a boltba és ide a kispiacra. Tea ott van. Sietek.

 

Mi a franc van itt? Mi a büdös franc. Valami sűrűsödik, valamit érzek. Ha mást nem, szarszagot, mert azt. Ó mi a tököm vezérelt erre az írásra, mi az (I?)sten kényszerít engem? Mondd meg, ó mindenható! Napló ez, vagy más?

Egész délelőtt bent szart a kocsmában. Minden egyes ajtónyílásra összerezzent, de annyira, hogy a bor se ment volna le a torkán. A nagykalapos is kereste, de nem mert kimenni hozzá.        

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pogány Gábor
Szerző Pogány Gábor 79 Írás
Üdvözlöm a Héttorony közösségét, és köszönetem a meghívásért! Magam firkász volnék eredetileg, de miután korábban írtam egyebet, mint újságot, így laptól távoztom után is folytatom a billentyűzet püfölését. Kérem, fogadjátok kritikával szösszeneteimet, bár megjegyzem: a bírálatokat kritikával tűröm.