Csomós Róbert : A csöves

Életkép széplelkeknek tanúságul *

 

 

 

                                  

 

 

A rettenhetetlen Bonyhádiné felült a vonatra, és péntek reggel 6.20 órára menetrendszerűen megérkezett Pestre. Azt viszont, hogy most szállt volna le a falvédőről nem lehetett elmondani róla. Kemény csatákat vívott ő már meg az utolsó két évtizedben a férjével, annak anyjával, sőt utóbb saját fiaival is. Hogy most hirtelen miért borult ki, kelt fel az asztal mellől, miért hagyta ott eddigi életét, kevéske ingóságait egyelőre ne firtassuk. Talán előre látott egy-két lépést és tudta így is, úgy is mattot kap majd az élettől.

Ötvenkétezer forintra szóló betétkönyvvel keresett új hazát, házat. Semmit előre nem tervezett meg, csak úgy kiszállt két leharcolt bőrönddel és egy szatyorral a Keleti pályaudvaron. Elsőnek egy közeli utcában megevett egy lángost, majd, mert nagyon éhes volt és ízlett, még egyet, és egy pofa bort ivott rá. Azután szállás után nézett. Még előtte állott az egész nap, ráérősen indult. Kemény, cudarul kemény, elszánt nő volt Bonyhádiné, ez különben ott tükröződött az arcán is. A csehóban többen is próbáltak kikezdeni vele, az egyik hetyke, nála jóval fiatalabb munkásember volt — de mikor Bonyhádiné vissza ránézett, annak torkára forrt a szó és elódalgott.

Esztert és Bélát sohasem látta, sohasem hallott róluk. Ákombákom betűkkel, kézzel írt hirdetésüket egy lámpaoszlopra ragasztva olvasta el. A primitív szöveg jól beleillett eddigi sorsába, megkérdezte, merre van a Visegrádi utca és megindult volna, de jóindulatúan figyelmeztették, hogy messze esik, és az egyik trolibusz éppen oda viszi. Jegyet is tudott venni, lyukasztani is tudott, már kétszer is járt fenn a fővárosban a férjével, először amikor a gyerekeknek kellett olcsón használt ruhát venni, másodjára mikor orvosi kivizsgálásra kellett feljönnie a mellében növekvő daganat miatt.

Bátran állított be Eszterékhez, különben sem hitte, hogy valaki is még újat tudna mutatni neki házi-pokol terén. Megjárta ő már annak minden bugyrát. Megegyeztek, hogy két hónapot előre kifizet, azután újságpapírból hajtogatott támasztékot tett a billegő szekrény lába alá és bepakolt. Kevés téli, még kevesebb nyári holmija volt. Nyűtt cipői, csomóba sodort harisnyanadrágjai, agyonmosott fehérneműje még az egyajtós szekrény felét sem foglalta el. Volt néhány könyve, egy fényképalbuma, azokat a polcon helyezte el. Kis helyen elfért egész eddigi élete. A cselédszoba sivársága másnak talán ijesztő lett volna, de neki megfelelt. A kilátás az ő jövőjét tükrözte. Tenyérnyi szellőzőablaka vedlett tűzfalra nézett, szemközt is az ő lakhelyéhez hasonló vaksi poros, törött üvegablakok pislogtak vissza, ha kinyitotta ételbűz, a város zajából és szavakból összeállt mormolás áradt be. Déltájt végzett a rámolással és átsétált a hídon, kiment a Dunára, nézni a vizet. A parton sokan sütkéreztek, a fiatal nők legtöbbje melltartó nélkül. Irigység nélkül szemlélte őket, tudta neki is így kellett volna tenni valamikor. Bátran megmutatni magát a világnak, a Napnak, mindenkinek, aki csak látni akarta teste, lelke ifjúkori szépségét. Ehelyett férjhez ment az első gazdaemberhez és most fizetnie kell. Ez a fizetség még nincsen törlesztve az elmúlt huszonöt évvel, ezt érezte legbiztosabban.

— Az ágyneműmosást külön fizeti. Teát főzhet, ételt melegíthet, de csak óvatosan a gázzal. A villannyal meg pláne. Használja inkább az éjjeliszekrényen a kislámpát. Ha nagyot ugranak a mérők, azt felszámítjuk. Mi sem vagyunk Krőzusok.

Béla már az első nap körülnyálazta bókokkal, második nap rámászott. Eszter piacozni ment, még szinte ki sem húzta a lábát a lakásból, be sem csukta maga mögött az ajtót Béla meg már tolatott is be a hálófülkéjébe hatalmas pocakja alatt nevetségesen konyuló valamijével. Bonyhádiné emlékezett, hogy mikor őt még faluszépe Buborka Évának hívták, a legény Bonyhádi lapos hasa alatt micsoda karó meredt rá. Harangzúgásos esküvő után, hét határra szóló vigalom lett, igazi mezőkövesdi lagzit csaptak. Módos nagygazda volt ám a Bonyhádi. Mikor aztán a fordult és a nagygazdából kulák lett elvettek tőlük mindent, János inni kezdett.

Béla szája büdös volt, szuszogva igyekezett, Bonyhádiné tudta, hogy a nevetséges havi ötezerbe ez beleszámít, nem is próbálta mórikálni magát, hanem kézzel segített neki, de nem igazította, engedte be a testébe, inkább úgy ügyeskedett, hogy az egyetlen hálóingje legyen szutykos. Éppen a hálóinget lötybölte, teregette mikor Eszter sebbel-lobbal hazajött. Viselkedésén, pofáján látszott, tudja, mi történhetett és az is, hogy ez nem először esett meg.

Egyik nap déltájt Bonyhádiné tíz lap gépírópapírt vett, negyedére vagdalta az íveket, egész este körmölt, kevéske lisztből csirizt kotyvasztott, másnap végigjárta a környéket kiragasztotta: Megbízható nő idős úriembereknél takarítást vállal.

— Végkiárusítás ugye? Előbb kellett volna elkezdeni drágám! Szombat vasárnap este nálam is dolgozhat, de fizetést nem adok. A borravalóból is összejön az ezres, sokszor még több is. Nekem elég etetnem ezt a szargyárat. Négy éve nem dolgozik, itt fingik, horkol mellettem az ágyba, a lakás fele az ő nevén van, nem rakhatom ki. A telefonálásokért nem kell fizetnie, csak ha maga hív.

A ruhatár pangott. Eszter képregényt, giccseket olvasott.

— A mosdó hozza a pénzt. Nyáron sok sört isznak, sokat is hugyoznak. Télen meg az, hogy a részegek nagykabátzsebéből lenyúljuk az aprót, de néha a bankókat is átfésüljük.

Eszter néha el-eltűnt a tisztítószer raktárba, borzasan jött elő, aztán felkontyolta tövénél ősz hidrogénszőkeségét és meglobogtatta az ötszázast.

— Ne féljen semmit, lesz itt jövedelme, a jövő héttől átengedek magának egy-két pasast.

A takarítás Bonyhádinéra maradt, a húgy és fekáliaszag marta a szemét, beitta magát a ruhájába, de már az első szombaton ezerhatszázat, vasárnap kettőezer felett számolt. Hétfő délelőtt csengett a telefon. Fiatal női hang kért címet vagy találkozót. Magatehetetlen tolószékes apját kellett volna tojtatni, de ragaszkodott az ápolónői szakképesítéshez. Bonyhádiné újra papírt vett, körmölt, végigjárta az utcákat, új szöveggel újabb cédulákat ragasztott ki — gyakorlott. — Ami igaz az igaz. A Bonyhádi Jánost sokszor kellett ágyba fektetni, tisztába tenni, vetkőztetni

Az öreg alezredessel aztán végképpen jól járt Bonyhádiné. Minden problémája megoldódott. Előtte már Eszterrel összeszólalkozott a számlákon, leszámolt, meg a Bélával is elbánt, mikor az a konyhában jelentkezett a természetbeni járandóságáért. Úgy megsuhintotta a falon lógó, kézre eső merőkanállal, hogy pukli nőtt a fején.

A szélütött öreg mellett ott kellett aludni is — ezért külön fizetett a fia — hát összepakolt és minden ünnepélyes külsőséget mellőzve, búcsú nélkül távozott szargyárbéláéktól. Reggeli etetés, ebédeltetés, vacsora, napközben beszélgetés felolvasás, aranyélet. Hetenként kétszer bejárónő is jött, felnyalta a lakást, még az ő szobájában is takarított, porszívózott. Az első fizetésből fodrászhoz ment, rövidre vágatott, szőkítetett, kidobálta a gönceit és egy nyugati használtruha boltban kirittyentette magát. A második hónapban már butikban vásárolt, kozmetikushoz ment, egész hónapos szolárium bérletet váltott. Az öreg alezredesnek volt egy ügyvéd fia is, mikor az jött, kidobta a melleit, miniszoknyát vett fel, sikeresen ágyba is vitte a vele egykorú férfit és a sikerén felbuzdulva hirdetést adott fel: DÖGÖS! BÖGYÖS! VÖRÖS!!

A modern időknek, a haladás a technológia híveként, megtanulta kezelni a rádiótelefont, szabad óráiban titkos, fizetős randevúkra járt. Bejött a dolog, így aztán felhagyott a betegápolással, lakást bérelt. Köves gyűrűk, aranylánc, jókora fülbevalók, de főként a kihívó ruha alatt a szexis fehérnemű. Ha valaki látta volna a Keleti pályaudvarra érkező kopott verebet, aligha ismert volna a paradicsommadárban Bonyhádinéra. Persze azért tudta ezt nem életfogytiglan, csak szépség fogytiglan lehet csinálni, és amikor a mellei öt év alatt több centimétert estek, hasán hurkák, combjain, seggén narancsbőr jelent meg, több vendége fizetség előtt otthagyta, bekeményített. A televízió pornócsatornáján látottak jó útmutatást adtak. Bonyhádiné, gazdalány korában, mindig is, ha az istállót, ha a disznóólat kellett kitakarítani, moslékot keverni a malacoknak alapos munkát végzett, amikor a kukoricát feltölteni, törni járt, markot szedett, előtte járt a sornak. Az volt az elve, ha valamit csinál, akkor azt jól csinálja. Bevállalóbb lett, egy darab ideig fordult is a kocka, az ilyen szolgáltatást igénylő, visszajáró vendégei voltak, de nem bízta el magát, gyűjtött kuporgatott.

Az egyik ilyen visszajáró volt az Ambrus is. Vagy a tízedik látogatás után szerelemet vallott, felcsillantotta az újrakezdés reményét.

Mondtam már, hogy Bonyhádiné kemény nő volt, de nem eléggé kemény. Még ez az utolsó évtized sem törölte belőle a nőt. Márpedig a nő az csak emberből van, őszintén, naivul szeretett, hitt, reménykedett.

— Taxizni fogok, minden nap pénzt hozok haza, de egyelőre jobb, ha maga is besegít.

Hát megtette. Amikor Ambrus taxizott ő is lebonyolított néhány fuvart, de így is csak annyi jött össze, hogy napról napra éljenek. Fenntartották a lakást és ettek. Ja! Persze ittak is, és az nem tesz jót a taxizásnak, a bevétel nagy részét Bonyhádiné munkája hozta.

A Mercedesre ráment minden, még az ékszeres kazetta is kiürült. Mikor kiderült, hogy Ambrus eladta a saját nevére vett kocsit és lelécelt a pénzzel, Bonyhádinénak nem volt mihez nyúlni. Kirakták a bérlakásból. Egy hét alatt minden holmija odaveszett egy hét alatt lett fénye veszett, ápolatlan. Éppen tél volt ott didergett az aluljáróban, részeg pasasok, öreg kéjencek a régi tarifa negyedéért vitték el. Már nem mosta meg a szerszámot, ő sem mosdott ki, csak úgy hevenyében kapuk alatt, a pályaudvar félreeső zugaiban, üresen álló vagonokban, illemhelyeken ment a dolog. Fizetség helyett sokszor meg is verték, a kannás bor fájdalomcsillapítónak kellett. Egyszer borközi állapotban fel is ült a vonatra hogy hazamegy Mezőkövesdre, de a kalauz néhány utas segítségével egy messze ismeretlen állomáson ledobta, mert bűzlött, okádott…

Az állomásépület mellett találtak rá, kihűlve. Kórházba vitték, de nem tudták visszahozni ebbe a szép életbe. Akkor utoljára még egyszer törődtek vele. Nyomozták, ki fia borja lehetett… aztán abbahagyták azt is. A szóró parcella viszont befogadta egyenlőnek az egyenlők közé…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Csomós Róbert
Szerző Csomós Róbert 51 Írás
Kedves olvasó, a : http://pescador.uw.hu honlapomon minden adat megtalálható