A Nagy Alma megmentése – II. fejezet

Hogyan kezd?dött el ez az egész ?rület?

 

II. fejezet: 4 héttel korábban

2010. december 3. 01:00

  

Nem egy nagy durranás a lakásom, csak egy szokásos Manhattan-i albérlet. Többre nem futja, de nem is baj. Legalább nem rabolnak ki, hiszen tudják, hogy nem találnának túl sok értéket szerény otthonomban, különben meg eleve kerülik ezt a házat a f?bérl?/házinéni miatt.

A f?bérl? egy igazi rémálom, ha már látták A Maszk cím? filmet és a benne szerepl? házinénit, Mrs. Peeman-t, akkor sejthetik, hogy mivel állok szemben. Mrs. Goodlady a vén szipirtyó neve. Hogy miért útálom? Ha TV-t akarnék nézni, rögtön dörömböli a falat, mert így nem hallja az operát a k?korszaki rádióján, és ha nem tudom minden hónap harmadikáján fizetni a lakbért, negyedikén már rend?rrel és kilakoltatással fenyeget. Szerencsére az e havi bér már ki van készítve, így megúszom az öreg banya fejmosását.

A rend és a tisztaság fokát a Mrs. Goddlady-vel való ”kapcsolatunkhoz” tudnám a legjobban hasonlítani, vagyis az albérletem romokban hever. Kiráz a hideg, ha belegondolok, hogy ma is látnom kell. Igazából nem a modorával van a baj, ennyi év után csak hozzászokik az ember, hanem az öltözködésével, már ha azt annak lehet nevezni. Becsavart rozsdavörös haj, fehéres hálóing, rózsaszín bolyhos köntös és ugyanilyen ronda papucs és a csomag kihagyhatatlan része: egy cs?re töltött shutgun, amivel az ajtónál kopogó, többnyire házalóügynök foglalkozású embereket próbál elijeszteni, inkább nagyobb mintsem kisebb sikerrel.

Míg másoknak a költözés gondot jelentene, mert húsz bútort és legalább kétszer annyi dobozt kell cipelniük, addig ez nálam kimerül egy szekrénnyel, benne az összes ruhámmal, egy íróasztallal, hozzátartozó székkel és olvasólámpával, sz?nyeggel és egy kis képerny?s, ám még színes Tv-vel. Az ágy és a konyhai tartozékok beletartoznak a bérdíjba, és nekem elhihetik, hogy Mrs. Goodlady bele is számolja a lakbérbe.

Mondhatni végszóra… meghallom a dörömbölést és azt a rikító hangot a fal túloldaláról:

– Dawn! Nem érdekel, hogy maga mennyire süket, halkítsa már le azt a rohadt Tv-t! Az épesz? emberek ilyenkor már alszanak!

– Akkor ez megmagyarázza, hogy maga még miért van fent!

– Remélem csak azért ilyen nagy a szája Dawn, mert megvan a lakbére… ha nincs, akkor holnap már hozom is a rend?rt!

A tv körülbelül 5 perce mehetett, erre ez a k?korszaki lelet máris nyavalyog, de hát ez Mrs. Goodlady. Ha lenne jobb, helyesbítek, olcsóbb albérlet New Yorkban szívesen átmennék, de pillanatnyilag ez a legolcsóbb és így a legjobb is.

Hogy miért kapcsolom be a Tv-t hajnali 1-kor? A válaszom egyszer?: Nem tudok aludni, pedig a mai szerzeményem is eléggé kimerített. Nagyapám szokta mindig azt mondogatni: ”Kis unokám, a jó n? olyan, mint a Hold, este jön, reggel megy.”

Milyen igaza volt az öregnek…

Nos, a mai hölgyike még a két véglet között mozog, de nem is akarom még, hogy elmenjen. Mindketten tudjuk, hogy ez csak egy újabb egyéjszakás kaland, ám a legtöbb férfival ellentétben nekem jó okom van rá, hogy az ilyen kapcsolatok részesítsem el?nyben. Három éve dolgozok már a New York-i rend?rség gyilkossági osztályán, a rend?rségnél pedig már tíz éve, és ez alatt a tíz év alatt egy érdekes következtetésre jutottam. Azok a rosszfiúk, akiket itt rács mögé dugok és valaha is kiszabadulnak, akkor nem csak rajtam, de a családomon is bosszút állnának, és addig nem nyugodnának, míg minden egyes szerettem nem szenvedett, pont úgy, mint a hiénák, akik addig nem hagyják ott a tetemet amíg az utolsó cafat húst le nem rágták róla. Ezért nem akarok se tartós kapcsolatot, se családot. Tudom, hogy ha valami rosszul sülne el, akkor ?ket is veszélybe sodornám és elég nekem a saját életemért aggódnom, nem kell másé.

Miért nem tudok aludni? Gortezzi rácsok mögött alszik ma is és még ott marad egy jó ideig, az ügyet megoldottam. Társai nincsenek, legalábbis él? társai, és nem is akkora ”nagy hal”, hogy bármilyen vendettától tartanom kéne. Ki kéne kászálódnom egy sörért a h?t?höz, de félek, hogy felébresztem, bár már az is csoda, hogy a tv és Mrs. Goodlady nem ébresztette fel… hogy is hívják? Rita vagy Kinga? Európai az biztos, az akcentusából rögtön tudtam, de mi is volt a neve? Na mindegy, majd szivinek szólítom, ha tényleg felébredne, de remélem nem fog.

H?t? kinyit, sör el?, egészségünkre. Fura, emlékszem még kiskoromból, hogy mennyire tiltottak az alkoholtól, legalábbis édesanyám mennyire tiltott, apám már pár évesen otthagyott minket és azóta nem is hallottam fel?le, de igazából nem nagy baj. Emlékszem úgy tizennégy-tizenöt éves koromig szabályosan menekültem az alkoholtól, de aztán valami megváltozott. Rájöttem, hogy az én saját felel?sségem, hogy mennyire pusztítom az agysejtjeimet és ezt tizenhat évesen be is bizonyítottam. Igazából nem volt nagy durranás: Szilveszterkor összegy?ltünk a haverokkal és úgy berúgtunk, hogy január elsejének nagy részét hányással töltöttem. Magamban ezt úgy értékeltem, hogy akkor pótoltam be az eddig kimaradt alkohol mennyiséget, illetve er?sen felhívtam a figyelmemet arra, hogy többször ilyen sokat nem kéne egyszerre innom. Ezek után mértéktartó lettem, persze párszor még berúgtunk a skacokkal, de sosem veszítettük el a fejünket és mindig tudtuk, hogy hol húzódik a (végs?)határ.

Fiatalabb koromban nemcsak az italt vetettem meg, de kérdés nélkül engedelmeskedtem édesanyámnak, még akkor is, amikor párszor szembeszegülhettem volna vele. Ez persze nem az én hibám volt, hisz én szentül meg voltam gy?z?dve, hogy mindig én hibázok, és neki van igaza. Félreértés ne essék, egy jó pár alkalommal tényleg neki volt igaza, de ez is megváltozott, egy id? után…

Tizenhat évesen egyre többet veszekedtünk, tizenhét évesen el akartam költözni, tizennyolc évesen leérettségiztem, tizenkilenc évesen felvettek a jogi egyetemre, húsz évesen ki is rúgtak és huszonegy évesen döntöttem úgy, hogy ha már ügyész nem lehetek, akkor elmegyek detektívnek. Az igazat megvallva azóta nem is voltam otthon, az egyetemi távozásom óta pedig nincs hír anyámról. Pár évvel kés?bb mikor már harmadjára küldték vissza az els? rend?ri fizetésem felét, amit neki szántam, úgy döntöttem, hogy nem foglalkozok többet vele. Ezzel megszegtem azt a gyerekkori ígéretem, hogy a nyugdíj mellett majd én is gondoskodok róla, de legalább megpróbáltam.

Hát igen, ahogy a lakásom, a munkám és a fizetésem, úgy a gyermekkorom is átlagosnak mondható.

Miért nem tudok aludni? Mi lehet az, ami ennyire zavarhat? Ekkor észrevettem, hogy a bejárati ajtó nyitva van. Megfogtam a 9 millisemet és elindultam az ajtó felé.

– Rossz házat választottál a kirabláshoz!

Ezzel a mondattal ráfogtam a fegyveremet egy ismeretlen alakra, aki nem messze állt az ajtótól.

– Miért akarnálak én kirabolni, fiam, de ha csak ennyire bízol meg bennem, akkor visszaadom a pótkulcsod.

Ez a Doki. El is felejtettem, hogy odaadtam volna neki.

– Mi a baj Doki? Nem úgy volt, hogy nyaralni megy?

– Ez volt a terv, de egy újabb hülye megint felhívott minket, hogy fel fogja robbantani a kapitányságot, így bent kellett maradnom a vizsgálathoz. Ja és van egy új ügyed…

 

Jogos a kérdésük, mi köze lenne egy fizika-informatika professzornak a rend?rséghez és a robbanószerekhez? Mit keresne egyáltalán a rend?rkapitányságon? Kezdetnek legyen elég ennyi: a Doki már régebben is rendszeres látogatója volt a kapitányságnak és nekem elhihetik, hogy nem azért mert annyira szerette volna az épületet, épp ellenkez?leg…

 

 

 

 

24látogató,2mai

Szerző Deme Dávid 0 írás
Egy egyszerű lélek vagyok, akin néha úrrá lesz a vágy, hogy egy őrült gondolatot, vagy egy álmot papírra vessen és addig csűrje csavarja, amíg valami érdekes alkotás ki nem sül belőle.

4 Komment

Hagyj üzenetet