Bűdi Gábor : Szergej szilánkjai XII. rész

*

Súlyos, életveszélyes sérülés

 

Szergej egy írást olvas. Olyat, amilyet még soha. Olyat, mi felkavarja és rettenetesen az elevenjébe vág. Szergej úgy olvassa az írást, mint ahogy filmet néz, vagy zenét hallgat. Teljes szívvel, odaadással, hogy értse minden mozzanatát, minden rezdülését, minden apró dobbanását. Mert olyan mintha ő írta volna, olyan mintha az agyából folyt volna ki.

És Szergej mondani akar valamit, de csak makog.

De mégis eszébe jut valami. Amivel üzenhet, hogy van remény. Mindig van remény. Másnak is és talán Szergejnek is.

 

Egyszer Szergej megégett. Csúnyán, fájdalmasan. Szergejt érték korábban sérülések, de ez a sok száz fokon lobogó olaj az arcán és a szemében olyan pokoli fájdalom volt, ami majd eszét vette.

A kórház égési osztályán már azzal a rémképpel feküdt, hogy az egyik szemére nem fog látni és az arca összeégett sebbel lesz teli.

Szergej erős volt és egy pillanat alatt eldöntötte, hogy nem érdekli majd az éktelenkedő vörös húscafat a bal arca helyén, de látni akart. Mert ha nem lát, akkor nem fogadhatja be minden érzékszervével a világot, és az léptékekkel nagyobb veszteség, minthogy megbámulják majd az utcán.

Az első 24 órában Szergej fájdalmában egész éjszaka az erkélyen járkált fel s alá. A lakás tele volt fájdalommal, így már nem fért el benne senki más. És így telt el még 48 óra. A tompa érzéketlen lüktetés és kín kitartott még majd három hétig. Majd napról napra a szenvedés átment kellemetlen kínlódásba, ödémás szemmel, hulló bőrdarabokkal, érintésre, leheletre is érzékeny friss vörös bőrrel.

Szergej 12 hónapig viselte magán a baleset nyomait, majd csaknem egy évvel az eset után hirtelen egy reggel ráeszmélt, hogy egyszerűen semmi nyoma sincs a balesetnek. Semmi. Mintha sosem történt volna meg.

 

  

Legutóbb szerkesztette - Bűdi Gábor
Szerző Bűdi Gábor 40 Írás
Nem vagyok író, s nem vagyok költő. Nem tanultam sem írni, sem költeni, s már nem is fogok. De gyakran túlcsordul bennem az öröm vagy bánat, a düh vagy lelkesedés, s ami átfolyik a peremen az rászárad a papírra. Olvasható formában. Van egy vers, amely megváltoztatta az életemet, beszéljen helyettem: "Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s úgy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat. h bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos utakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rím előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás,rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kínoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy még vakabb és örök Cethal szájában végkép eltűnök, a régi hangot s szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran szólhassak s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele estelig vagy míg az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak." Babits Mihály - Jónás imája