Nagyon hideg volt a reggel, mínusz 17 fokot mutatott az udvari hőmérő, minden keményre fagyott. 11 felé valamennyit enyhült az idő, és ahogy a folyópart felé gyalogoltak, a hó teteje minden lépésnél beroppant a lábuk alatt. A folyóra mentek jégkorongozni, mind a hatan maguk mellett tolták ütött-kopott bringájukat. A parthoz érve egyszerűen lelökték őket a meredek parton, és utánuk csúsztak. A jég már biztonságosan megtartotta őket, kijelölték a kapukat, és Berci elővette az üres májkrémes konzervdobozt, amit korongként használtak.
Szombat volt, ebéd utáni kerékpáros jégkorongozásra készültek a Kántor utcai srácok. A korongot csakis a kerékpáron ülve, és mozgás közben volt szabad rúgni, lábletétel egy perces kiállítást jelentett. Elcsúszásra nem járt büntető, elég volt az ilyenkor beszerezhető jókora kék folt. Gyorsan belelendültek a játékba, visszhangzott tőlük a környék. Gólok, és esések színesítették a játékot, egy idő után aztán hangos motorberregés hallatszott, erre leállt a játék.
— Ez biztosan az a hülye Csati, jön mutogatni a motorját — fintorgott Uborka, polgári nevén Nagy Gábor.
— Az, és pont egy ilyennek motor! Mindig mondtam, hogy ez egy szerencsétlen fatökű — kontrázott Beles, aki nem nagyon szívelte Csatárit.
Addigra már megjelent a parton, vigyorogva integetett. Persze hogy a Csatári volt, akit a nagyanyja nevelt kiskorától, és pár napja a tizenötödik születésnapjára, a különélő apja vett neki egy élemedett korú, lemezvillás Csepelt. Már minden utcabeli srác tudott a motorról, de most látták először. Egy csoda volt nekik, és rettenetesen irigyelték, de azért úgy tettek mintha észre se vennék.
— Sziasztok, beszállhatok?
— Hülye vagy? — kiabált fel Lapos —, hogy a fenébe lehetne beszállni motorral, egyébként se tudod lehozni ide.
— Nem-e? — és már lenn is volt, igaz külön a motorja, külön ő, rögtön az indulásnál kicsúszott alóla a motor, és útközben elkaszált két bringát.
— Cseszd meg, azért mert neked motorod van, mi még élnénk egy keveset — kiabálta Beles —, vidd innét a fenébe!
Közben megbánta hogy levitte, és vitte volna, de képtelen volt felemelni, a motor állandóan odébb csúszott a jégen. Végül együtt nagy nehezen felemelték a kerekeire. Persze megcsodálták, mindenki felült rá, Csatári büszkén feszített mellette. Azután berúgta, és elindult a jégen a malom felé. Illetve nem indult el, mert ugyanúgy járt, mint az előbb. A motor kiszaladt alóla. Sántítva állt fel, és vakarta a fejét.
— Hm, hát izé, tényleg nem megy, segítsetek már kitolni innét.
— Tolja a fene, minek hoztad le.
— Ne izéljetek, ha kitoljuk mehettek egy kört.
Ez hatott. Erőlködve próbálták feltolni a meredek, jeges parton, de semmire sem mentek, mindig visszacsúszott. Rés Laci elszaladt a ruhaszárító kötélért, aztán húzták is meg tolták is, de így sem sikerült. Később Csatári ráült, és nagy brümmögéssel próbált segíteni, ám azzal sem lett jobb.
— Hát most akkor mi legyen? — nézett rájuk savanyú képpel. — Csak nem maradhat itt.
— Dehogynem öregem. Nem jár erre senki, holnap reggel meg majd jövünk többen, és kihúzzuk — ajánlotta Lapos.
— Nem lehet, este fel akarom szerelni rá a hátsó ülést. Megígértem Esztinek, hogy holnap délelőtt viszem egy kört.
— Az Esztit te?
— Te az Esztivel jársz? Esküdj meg!
— Igen, miért? Képzeljétek, együtt járunk. Már két hete!
Általános álmélkodás tört ki, az utca elején lakó szőke Hankó Esztit még sosem látták senkivel, kicsit beképzeltnek gondolták. Persze mindegyik próbálkozott nála, de hogy pont a Csatári?
— Öregem elhozod ide, majd itt a jégen rodeóztok egyet. Ülés úgy sem kell, nem sokat fogtok ülni rajta.
— Vagy megkéred a muterját, hogy üljön hátulra, na az aztán majd stabilizálja — javasolta más, Eszti száz kiló közeli anyjára célozva.
— Fenét! Esztert majd én viszem a bringámon, na azt nem fogja elfelejteni!
— Höhö, te csak tologasd itt a motorod, mi meg majd az Esztit.
— Menjetek a fenébe marhák, inkább segítsetek kijuttatni valahogy!
— Akkor toljad, fatökű, vagy szóljunk az Esztinek?
Újra és újra nekifeszültek, de egyszerűen képtelenség volt a nehéz jószágot kitolni a meredek parton.
— No, én megyek — szólt Gabos —, kezdődik a Tenkes kapitánya. Sziasztok.
Elment a Gabos, aztán lassan elszivárgott mindenki, végül kényszerűen Csatári is hazament, a motor pedig ott maradt a jégen.
Másnap reggel nyolckor találkoztak a parton, és elhűlve látták, hogy a motor közben belefagyott a folyóba. Előző este a meleg részei megolvasztották a jeget, és így szilárdan részévé vált a jégpályának, meg se mozdult, hiába feszegették. Csatári elszaladt baltáért, visszaérve nagy erővel verni kezdte a jeget körülötte. Ennek hatására beszakadt egy rész, és a motor eleje besüllyedt a folyóba.
— Hú, a büdös fenébe — ugrott arra az oldalra Csatári, és rögtön beszakadt ő is. Nem volt nagyon mély, csak mellig ért, de ahogy Csatári küzdötte ki magát, újra megroppant a jég, aztán az egész motor eltűnt a vízben.
— Mi a fene van ott? — hallatszott fentről.
A Vízügyisek voltak, a zsilipeket ellenőrizték. Hamar átlátták a helyzetet, Csatári, akinek már úgyis mindegy volt, kampót akasztott a motorra, és a teherautó darujával aránylag gyorsan kiemelték a partra. Együttes erővel hazatolták, Csatárin zörgött a keményre fagyott ruha. Rettenetesen vacogott, a nagyanyja aggódva teletömte vitaminnal, gyógyszerekkel, teával.
— Mindig mondtam, hogy ez egy szerencsétlen fatökű — mondta Beles visszafelé —, na most majd motorozhat az Esztikével.
Ahogy kimondta, már fel is bukkant a szőke lány.
— Csatit nem láttátok?
— De láttuk, lemosta a motorját, hogy szép legyen.
— Meg magát is ám. Most már teljesen tiszta, herbateát kortyolgat.
— Bent kuksol a paplan alatt, majd kopogjál.
— Ott motorozik, höhö.
— Hülyék vagytok, mi történt?
— Beszakadt a folyóba.
— Micsoda? — Eszti rémült képpel nézett rájuk, aztán lélekszakadva rohant Csatáriék irányába, és eltűnt a kapuban.
A Csatári másnap nem ment iskolába. Azért csak aggódtak egy kicsit, és tanítás után összeverődtek beteglátogatásra, de végül még sem mentek be. Az Eszter meg a Csatári egymás derekát fogva álltak bent az ablaknál, és vidáman integettek kifelé, sőt Csatári megcsókolta Eszti arcát.
— Á, hagyjuk őket, ne zavarjunk.
— Szerintem se.
— Mindig is mondtam, hogy ez egy szerencsétlen fatökű — morgott irigyen Beles, aztán akkorát esett a ház előtti jégtócsán, hogy rengett tőle a környék.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Torjay Attila
