Kováts Péter : Az utolsó vacsora

A legenda lényege.

 

 

(meghallgatom, megnézem)

 

Lassan ült el a viszály, s az apostolok

Egymást nyugtatva morgolódtak.

Tiétek már minden, mit én tudok,

Rátok bízom e kegyetlen világot.

Testem e kenyér mib?l ettetek.

Vérem e bor mib?l ittatok.

Szellemem járja át agyatok,

Nem tehettek mást, mit én akarok.

 

Amikor elcsitultak, s már nem felelt,

Péter, János és Jakab,

Megjelent a fény a felh?k alatt.

 

Imé az EMBER!

Sóhajtott,

Ki elfáradt,

Ki csalódott,

Ki elbukott,

Ki lázadott.

Kit küldetése végén,

Az isten is elhagyott.

 

Isteni szellem megteremtett,

a küldetés vége kegyetlen lett.

Megtettem mindent mit e test

megtenni képes,

a szellem hatalma itt véges.

Pusztuljon hát e test, sorsa ez.

Szelleme viszont többet tehet.

Emelkedjen fel a fellegekbe

Hirdesse büszkén: ki hisz benne

 

Az ember sorsa

Hogy elfárad,

Hogy csalódik,

Hiába lázad,

Néha elbukik.

De van egy hely, egy ország,

Hol felszabadult lelkét

Érdeme szerint, megjutalmazzák.

Legutóbb szerkesztette - Kováts Péter
Szerző Kováts Péter 69 Írás
Kedves Barátaim.Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá kéztetésem, hogy "megtanuljam" a versirást. Nem is irok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.A vers megszületik bennem s én csak lejegyzem ami kibukik a tollam alól. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek ami vagy feledésbe taszítja vagy életben tartja öket.