S. Szabó István : Nekünk a Balaton / Kilencedik fejezet

Nyomtatás

9.

ÖCSI

Állati későn húztam haza. Tök jól eldumcsiztunk Katival. Húsz éves, tutira belezúgtam! Boros kóláztunk meg dumáltunk. Meg smaciztunk. Állati volt! Foghattam a melleit, meg minden. Jó, nem minden, de állati volt. Tapizhattam mindenhol, megengedte. Naná, hogy Ő is fogdosott. Letojta, hogy én még csak tizenhat vagyok. Állati volt! Teljesen beindultam, úgy kellett leállítania. — Figyelj! — mondta állati kedvesen. — Nekem barátom van. — Akkor, most elmenjek? — kérdeztem. Persze, én egy állat vagyok, amiért azt hittem nincs krapekja. Egy ilyen jó csajnak! Hogy lehetek ilyen barom! — Nehogy elmenj! — mondta nevetve. — Járhatunk, amíg nem jön meg a Peti. Ha jön, akkor lelépsz, jó? — naná, hogy jó! Úgyis hazamegyünk Pestre, Ő meg Fehérvári. Állati király! Van egy húsz éves csajom! Bridzsit megfogja enni a penész! Amikor búcsúzkodtunk, olyan hosszan smaciztunk, tisztára elzsibbadt a szám. Baromi nehezen aludtam el. Nagyi kicsit dumált álmában, de amúgy csend volt. Faterom az asztal alatt, a nővérem meg a másik ágyon húzta a lóbőrt. Baromi korán keltem, húztam vissza a villába. — Hova mész Öcsike? — kérdezte muter, amikor kifelé araszoltam a szobából. — Várnak a barátaim — mondtam suttogva. — Nem jössz velünk Keszthelyre? Nem is reggelizel? Már mész is? — kérdezte egy szuszra. — Nem, nem, igen! — hadartam, és elhúztam a csíkot. A kertben három csopper állt. Állati királyul néztek ki a krómozott cuccokkal, meg az oldaltatyókkal. Bementem a kecóba. Baromi fura szag volt. A társalgóban cigiztek. Annak volt olyan fura szaga. A motoros krapek és még két másik krapek egyforma bőrszerkóban, a Böbe bikiniben, a Kati félmeztelenül. — Mi van kishaver? — kérdezte a motoros krapek, amikor meglátott. — Visszajöttem — mondtam neki, és le nem vettem a szemem Katiról. — Figyeljél már Kati! — mondta a szőke. — Ez beléd zúgott! — nevettek. Kati felállt, kézen fogott és maga után húzott az emeletre. Bementünk az egyik szobába. — Kérsz ilyet? — kérdezte, és felmutatta a cigijét. Megráztam a fejem. — Pedig frankó! — mondta, és rám fújta a füstöt. Egész megszédültem. — Gyere! — húzott az ágy felé. Lefeküdtünk, smaciztunk. Simogattam a melleit, ő meg nagyokat nyögött. — Szeretnéd? — kérdezte. — Aha! — Jó! De csak én neked, a kezemmel! — mondta, és kigombolta a nadrágomat. Állati király volt! Később kiültünk a kertbe a többiekkel, és ittunk meg kajáltunk. Baromi volt! — Na kisöreg! Jó volt? — kérdezte Dodesz, ő az, aki idehozott. — Aha! — feleltem vigyorogva és megsimogattam Kati kezét. A másik két krapek, Totya meg Sumák végigdőlt a füvön. Dodesz dohányt vett elő, és egy cigit tekert belőle, meggyújtotta, és átadta Totyának, az is beleszívott, és odanyújtotta Sumáknak. — Kérsz? — nyújtotta felém. Megráztam a fejem. Kati átvette, és rám fújta a füstöt. Baromi büdös volt. Böbe feltett valami CD-t, táncoltunk. Aztán megint ittunk és kajáltunk. Később Kati megint megmasszírozott. Tök király volt!

Állati későn érek haza. A többiek már naná, hogy alszanak, vagy nincsenek itthon, mer’ állati csönd van. Ez egy király nap volt!

MIA

Nagyi azt akarta húzzak velük Keszthelyre. Kint ült a padon, nyakig gombolt kardigánban és kötögetett. — Mia! — mondta. — Velünk jössz! — Megdumáltam a barátaimmal, hogy… — Nem unokám! Ma velünk leszel! Azt sem értem, anyád miért engedte el a testvéredet, mikor mára családi kirándulást terveztünk — ekkor ért oda Apci. — Hagyja a gyereket! — mondta mérgesen. — Lehet, hogy csak ketten mennek a lányával! — Te meg Olgizol, mi? — kérdezte gúnyosan nagyi, és a kötőtűvel fenyegette meg Apcit. — Figyellek Trógerpöcs, figyellek! — Anyuka! Anyuka! Nem szabad — szólt ki Anci az ablakon. — Te meg ne bántsd a mamát, mert elegem van belőled! — mondta Apcinak és egészen kicsit pityergett. — IIIyenek eeezek a ffférfffiak! — hadarta majdnem egy szuszra a retró csajszi. — Na! Magának aztán tényleg kuss! — dörrent Apci, aztán felém fordulva folytatta, közben a zsebében kotorászott, és a kezembe nyomot, egy ezrest. — Menjél kislányom! Érezd jól magad! — Köszi! — pusszantottam az arcára megkönnyebbülten, mert inkább lopok a többiekkel, mint hallgatom mindennap a családi marakodást. — Majd a pofádra vág a könyvelő! Tolvaj! — mondta nagyi, és veszettül csóválta a fejét. — Magának kuss! — hallottam még, ráadásul Anci is kiabált: — Ne bántsd a mamát, te szemét! — na most ezért menjek velük? A templom mellet találkoztam a többiekkel. Moha hozott magával valami csajt. — Csá, Vera — mondta a festett vörös. — Merre? — kérdezte Jani. — Kikötő? — elindultunk. Tóbinál volt egy üveg pálinka meg valami likőrféle. Néha meghúztuk. Pénzünk fogytán, hideg volt, csepergett az eső, kevés ember volt a sétányon. Moha meg a csaj lemaradtak, smároltak, tapizták egymást. Jani mellém vágódott. Átölelte a vállam, belecuppantott a fülembe. — Hu! Ez rossz volt! — mondtam nevetve és előre szaladtam. Persze, utolért, letepert a vizes fűbe, megcsókolt. — Hagyj! Tiszta hülye vagy! Egy merő víz lettem! Mehetek haza, átöltözni! — vágtam ki a hisztit. — Francokat! Gyerünk a butikba! — kézen fogott, és szaladtunk. Állati dögös cuccokat vásároltunk! Igaz minden lóvénk elfogyott, de mind az öten állatira kiöltöztünk. A régi cuccainkat betettük egy sporttatyóba és felváltva cipeltük. — Autózunk? — kérdezte Moha. — Nincs is kocsitok! — nevetett fel Vera. Az állomásnál jártunk. Tóbi a járda szélén ment, és minden parkoló kocsinak megrángatta a kilincsét. Egy sem volt nyitva. Mi ketten, Verával leültünk a vizes padra. A fiúk dolgoztak. Jött egy retró fazon, megállt velünk szemben. — Mennyi? — kérdezte tört magyarsággal. — Micsoda? — kérdeztem vissza. — Dugas — mondta. — Az anyád… — ugrottam volna fel, de a Vera visszatartott. — Tízezer — mondta az ürgének. Azt hittem leszakad a pofám. Ez kurva. — Akkor gyere! — mondta az ürge, és rám mutatott. — Indulj! — taszított felé Vera. — Én ugyan nem! Hagyj békén! Én nem! — majdnem elsírtam magam. — Te milyen hülye vagy! — mondta dühösen, közben a pali az ujjával integetett, hogy menjek. — Mondom nem! — kiáltottam. — Jó! Akkor megyek én! — felállt, és a manushoz billegett. Valamit sutyorgott a fülébe, aztán elhúztak. A francba! Lopni még csak-csak, de kurvulni! Soha! — Vera? — kérdezte Tóbi, mikor odaért. — Kurvul — mondtam flegmán, és egy blázra gyújtottam. — És te? — kérdezte. — Mit én? — Te nem akarsz pénzért kefélni? — kérdezte csodálkozva. — Tuti, hogy nem. — És ingyen? Velem? — Na menj a francba! — kiáltottam rá, felugrottam és hazahúztam.

Mostantól kezdve megpróbálok jó kiscsaj lenni. Kuss van az egész nyaralóban. A társaság nagyobbik fele a társalgóban nézi a tévét, Bogi és Kamillka kártyáznak, Jenő olvas. Anciék még sehol, keresek magamnak valami kaját. Tök éhes vagyok. Épp a kefirt öntöm a fejembe, amikor odatrappolnak hozzám az ikrek: — Jössz ütni? — kérdezi Tibcsiferke. — Aha — felelem, aztán bukik a sport fíling, dobok egy hátast. Amikor az asztalhoz érünk, azt mondja egyikük: — Nem kell több kaja. Pénzt hozzál! — Pénzt? Honnan a francból? Nincs egy fillérem sem, aztán… — Meg sem várják, hogy befejezzem a mondatot, egyszerre vágnak közbe: — Lopj! Fejenként ezer forint, különben beköpünk! Minden este ezer! Fejenként! — De én nem akarok lopni! — suttogom kétségbeesve, nehogy meghallja valaki. — Minket ez nem érdekel! Kell a pénz! — ezzel sarkon fordulnak, és pillanatok alatt felszívódnak. Rohadt ciki! Benne vagyok a szarban! A francba! Most mi a túrót csináljak? Fejgörccsel húzok fürdeni, még tévézni sincs kedvem. Baromi nehezen telik az este.

FATER

Persze, az Olgi nem jött. Pedig marhára izgat, hogy nyitott, vagy csukott a házassága. Az enyém csukott! Persze, csak Klárikám oldaláról. Nekem lehet, neki nem. Hehehe! Persze, ha megtudja, akkor végem! De hát, miért tudná meg, nem? A büdös Sárkány kora reggel cseszegette a gyereket, parancsolt neki, az én kölkömnek! Azt hittem pofán vágom, amikor rádörrent szegény Miácskámra. Mert őnagysága Keszthelyre akart menni! Menjen! De mi a szarnak menjünk mindnyájan? Mik vagyunk mi? Cigánykaraván? Aztán meg fenyegetett a Kováccsal, a könyvelővel! Tolvajnak nevezett! Engem! Akinek első a család! Na jó, második! De hát szórakozni is kell, nem igaz? Elmentünk Keszthelyre. A büdös banyája tahóskodott az úton is. — De hideg van ebben a kocsiban! Nincs ebben a kocsiban fűtés? — azt hittem pofán vágom! — A másik kocsi, sokkal melegebb volt! — affektálta. — De most ez a kocsi van anyuka! — mondta neki Klárikám, és feltekerte a fűtést ötven fokra. De ennek a rosszindulatú daganatnak ez sem elég. — Ki kellett volna fizetni a másikat — kárálta —, akkor megmaradt volna. — Páros lábbal ugrottam bele a fékbe. — Jaj! Jaj! Ez egy állat! — ugatta, és ha nincs ott Klárikám kivágom a kocsiból, mint a macskát szarni. Akarom mondani, a Sárkányt szarni. — Mondd meg anyádnak — mondtam okos hitvesemnek igen lassan, hogy megértse —, most ez a kocsi van! Erre van pénzünk! — Majd a Kovács megmondja, mire van pénzetek! — ugatta a vénség. — Szerintem már villamosjegyre sincs! Tolvaj bagázs! — azt hittem megütöm. — Anyuka! — tördelte a kezeit Klárikám. — Anyuka! Nem szabad így beszélni. — Nem-e? Amikor a végrehajtó… — Kuss! — vágtam a szavába. — Vagy befogja, vagy visszafordulunk! — befogta. Legközelebb a sétálóutcában szólalt meg. — Jaj, édes lányom, jaj! — Mi a baj, mama? — majrézott Klárikám. A kedves mama lerogyott egy padra, ott agonizált. — Jaj, édes Istenem, jaj! — Ott egy temetkezési iroda! — mondtam Klárikámnak, vigasztalásul. — Menjek intézkedni? — persze, Klárikám megint zokogott. Mindenki minket nézett. Ráadásul anyósom úgy feküdt fel a padra, mint a ravatalra. Rohadt ciki volt! Még az is körénk gyűlt, aki nem akart. Mikor már egész kis csődület volt körülöttünk, akkor összeszedte magát, feltápászkodott, és elindultunk. Egyfolytában rángatózott a szemem. Marha ideges voltam. Ez a Kastélyban csak fokozódott. A vénség belerogyott egy régi karosszékbe, és kurvára nem tudott felállni belőle. Ráadásul magával rántotta a zsinórkordont és letépett valami zászlót is. Azt hittem ott süllyedek el. A lánya húzta, a teremőr tolta hátulról, én meg fényképeztem. Mint a répa mesében. Csak ennek a valagára szorult a szék. Gyönyörű volt. Jött egy német csoport, egyfolytában villogtattam a vakumat. Még szerencse, hogy a polaroid gépemet vittem magammal! Persze, a mozgó büfé is abba a terembe költözött. Hiába no! Ott volt a látnivaló. Persze, Klárikám sírógörcsöt kapott főleg akkor, amikor meghallotta, mennyibe kerül egy ilyen szék. Este nyolcra értünk haza, éhesen, szomjasan. Viszont kerestem egy kis lóvét.

A Sárkány már aléltan hortyog, Klárikám vacsorát készít, kezemben sörrel bámészkodom. Bogi és Kamill kártyázik, Miácskám az ikrekkel beszélget, Olgi meg massza a férjét. Engem is nyugodtam maszhatna.

MUTER

Szemét a Sanyi! Anyuka csak jót akart! Azt szerette volna, ha együtt van az egész család, együtt megyünk Keszthelyre. De Sanyi megint tahó volt anyukával. Kiabált vele. — Hagyja a gyereket büdös Vénsárkány! — üvöltötte. Azt hittem menten sírva fakadok. Sírtam is. Ilyen egy disznót! Öcsikém is korán elment játszani a kis barátaival. Miácskám is. Hiába no! A gyerekek a gyerekek között érzik jól magukat. Hadd játszanak a kicsi szentjeim! Lehet, hogy Miácskámnak már udvarlója is akad! Öcsike meg már udvarolgat. Hadd menjenek a gyerekek. Ez az élet rendje. Csak hát ugye, anyuka szerette volna, ha együtt vagyunk. Az úton meg egyenesen bunkó volt a Sanyi. Szegény anyuka fázott. Tudom ám, Ő nagyon szerette a régi kocsinkat. Mondta is Sanyinak: — Bezzeg a régi kocsiban, abban aztán jó volt a fűtés! — de az meg olyan suttyó volt! Üvöltött, hogy mindjárt megfordul, és nem megy sehova. Hát mit tehet arról szegény anyuka, ha fázik, nem igaz? Az idős emberek sokszor fáznak. De mit tudja ezt az én férjem! A sétálóutcában is! Tisztára szemét volt anyukával. Elfáradt a mama. Igenis, elfáradt. Leült egy kicsit a padra, kicsit nyöszörgött, de ez természetes ebben a korban. Kicsit le is feküdt. Nincs abban semmi, demokrácia van. Az fekszik a padon, aki akar. Persze Sanyi ezt is felfújta! Még jó, hogy az emberek többsége megértő! Nagyon rendesek voltak. Körénk gyűltek, kíváncsiskodtak, igenis érdekelte őket a mama sorsa. Erre ez a paraszt be akart menni a temetkezési irodába. Leadni a mamára a rendelést! Azt hittem elsüllyedek szégyenemben! Mindenki felháborodott! Ilyen egy… ilyen egy, nem is tudom micsoda! Megint sírtam. Végre odaértünk a kastélyba. Hát az milyen gyönyörű! A sok festmény, a bútorok, a szobrok! Csodálatos! A mamának is nagyon tetszett. Csak hát ugye, elfáradt szegénykém. Hiába no! Nem fiatal már! Lehuppant az egyik székbe. Persze, nem figyelte a zsinórkordont. Nagyon rendes volt a teremőr. Segített a mamának felállni. Jó, nem ment egykönnyen. Két órát ücsörgött ott a mama, de legalább kipihente magát, nem igaz? Persze ez a tahó nem segített, csak fényképezett. Közben persze énekelt az állatja. — „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el, míg a széket le nem vágjuk, nem megyünk mi innen el!” — azt hittem elsüllyedek szégyenemben. Ilyen egy parasztot! Meg a németekkel jó pofizott. Pénzért árulta a mamáról készített polaroid képeket. Nem normális!

Most már itthon vagyunk. Összeütök valami vacsorát, aztán szeretnénk megnézni a Nyírségi Démon 987. részét.

NAGYI

Aggódom a gyerekekért igenis aggódom nem tetszik nekem hogy állandóan külön vannak Miácska is Öcsike is egész álló nap nincs velünk a lányomat nem érdekli a Trógerpöcst meg csak az Olgi érdekli szóltam Miácskámnak jöjjön velünk de nagyon elutasító volt a gyerek persze a Trógerpöcs is ellenem hangolta úgyhogy csak hárman mentünk Keszthelyre de szívesen venném ha a harmadik a Köves úr lenne és nem ez a tahó a Köves úr az egy igazi úr nem olyan paraszt mint a Trógerpöcs csak hát már telefonálhatna Klárikámnak hadd legyen jó az én lányomnak is nem igaz, az úton is bunkó volt a bunkó tehetek én arról hogy hideg van amikor szóvá tettem ez a paraszt egyből üvöltött:

„Monddmeganyádnakhogykivágommintamacskátszarni-elégebbőlhagyjaabbavénhülye-mertmegfordulokéshazamegyek” ilyen tahó volt hát tehetek én arról hogy elvették tőlük a régi autót mer’ nem fizették persze a lakásukat is elvették mer’ ez a paraszt belebukott az évszázad üzletébe persze neki minden üzlet az évszázad üzlete csak ez az ócska suttyó mindenbe belebukik mer’ egy született vesztes hogy hova tette Klárikám a szemét, persze hogy elfáradtam és lepihentem a padra az emberek meg odajöttek mer’ egyből látták hogy milyen bunkó ez a tahó, a kastélyban meg nem vettem észre a kordont és beleültem az egyik kiállított székbe ami kicsit szűk volt, persze ez a faszkalap egyből fényképezgetett ahelyett hogy segített volna felállnom de hát mit várjak egy ilyen ócska bunkótól aki még a saját feleségét is átveri a büdös ribanc Olgival csak a gyerekeknek nehogy bajuk essék mer’ nagyon félek hogy rossz úton vannak estére értünk haza jó alaposan elfáradtam nagyon vártam már hogy ágyba kerüljek.

Miácska kint labdázik az Öcsi sehol sincs aggódom érte mer’ most van a gyerek a legrosszabb korban most kellene rá a legjobban figyelni de hát ki figyeljen rá amikor a szülők marják egymást a gyerekek meg mindenki által befolyásolhatók a Trógerpöcs meg szarik mindenre egész nap csak böfög és fingik no meg vödöli a sört na és Olgizik az állatja egyszerűen nem tudom hogy ez a szerencsétlen Jenő mér’ hagyja mér’ ilyen hülye?!