P. Szabó Mária : Báthory Erzsébet 7. rész

 

Az utamat addig kemény munka tarkítja, tudtam, de gyakorta figyelmeztem környezetemet, lestem minden jelét a tekintélynek, melyet a sors rám szabott, és lázadtam minden olyasfélét?l, ami ez ellen m?ködött. Nagyasszony leszek, ennek megfelel?en kellett egyre jobban láthatóan cselekednem. Parancsaimat határozottan adtam ki, követeltem immár, és nem kértem. Különböz? papírokat kellett átall néznem, melyeken jussom lett felsorolva egyesével. Hosszú sora volt ez a bet?knek, több ezer gunyhós jobbágyot jelentett, több várat, mez?t, erd?t, legel?t, hozzájuk tartozó lábasjószágok garmadát, házakat Pozsonyban, Bécsben, Pesten, sok- sok apró ingóságot, melyek közvetlen személyemhez köt?dtek, vagy csak a várakban vártak rám, mint megfelel? gazdájukra.

    – A varannói vár Nádasdy  Ferenc hitveséé – jelentette ki anyámasszony többször még éltében, de hallottam már a drugeth vagyon sorsáról, az is a mi háztartásunkat gyarapítja majdan. Férjuram lesz mindezek kezel?je, én, mint asszonyszemély, a napi feladatokat látom el, bár azt sem lehet kevesellni. Olyan udvarok irányítása, melyek tele léh?t?kkel, különféle cselédekkel, kemény dolog még egy olyan, munkához szokott úrn?nek is, mint én vagyok. Hozzátehetem, mindig is van olyan személy, aki tohonya, lusta, vagy éppen hanyag, nem tör?döm. Ezek fenyítése, nevelése is az én feladatom lesz. Szokás szerint ütni-verni kellett ?kelmüket, hogy megfelel?en cselekedjenek. Szóból nem ért? siserehad, bár néha látni gy?löletet szemükben, mégis a deres gyakran használatba lett véve, minden igazi szokást figyelembe véve, csak így lehet rend.
    Itt az id?, már zöldült a természet, az illatok is jelezték, kivirul a táj lassan. Május lesz röpke két hét alatt. Nyolcadika, a nap, mely esküv?mre terveztetett, már itt állt el?ttem, szinte csak kezemet kellett kinyújtani és elveszek az események zivatarában. Készen álltak a szekerek, holnap hajnalban indulunk a varannói várba. Nehéz szívvel hagyom itt ezt a lápos-mocsaras vidéket, a nyári er?teljes f?szeres illatokat, melynek leheletére csak a lápvilág képes. Ez volt a védelem is, éjszakáim nyugodalma függött t?le, a halk neszezés altatott, és a vízimadarak rikácsolása ébresztett. Napba néztem, talán látom majd a lápnélküli jöv?met, de csak vakított a fény, hiába vártam estér?l estére a mocsári boszorkányok jelzéseit is, nem történt semmi, amit?l okosabb lehetnék. Csendesen búcsúztam hát, már régen lobogtak a gyertyafények szobámban, de még mindig a jeleket lestem. Feküdtem vánkosomon, szinte moccanni sem mertem, csak úgy összekucorogva, nehogy elriasszak valamit, vagy rosszat tegyek, olyat mely a búcsú perceit mérgezi. Pendelyem alá nyúlnék szívesen, megérintsem mi vár Nádasdyra, de félek, mit utolsó este tapasztalnék, elvenné minden er?met. Így hát lassan elszenderedtem, mint a gyertyák leégett kanóca. Próbáltam bújni a való el?l, legalább addig, míg a hajnali vörösl? ég és a megszokott neszek nem ébresztenek.

 

 

Legutóbb szerkesztette - P. Szabó Mária
Szerző P. Szabó Mária 67 Írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu 3 novellás könyvem jelent meg, az egyik a nyári könyvvásáron siker listás lett (Imádom, hogy nő vagyok, Szerelem és bűn, Én, Báthori Erzsébet)....10 évig nem írtam...most talán újra kezdem....