Kavyamitra Maróti György : Aham gíta

– magam dala –

Sarlós Boldogasszony napján születtem,
(ötvennyolc kemény évvel ezel?tt.
Ki tudja? Lehet talán a „karma”,
de való: rólad álmodtam már
anyaméhen belül és
születés-éjszaka.)
E nap arról híres-nevezetes,
hogy Mária (a Jézustól „nehezült”)
útra kelt, és a hegyek közé sietett,
Júda egy apró falvába igyekezve ment.
Hogy Zakariás házába érkezett,
szépen köszöntötte Erzsébetet,
kinek méhében – megérezve, ki „érkezend” –
fölujjongott magzata, és fölszólott Erzsébet:
 „Áldottabb vagy Te minden asszonynál,
 és áldott a te méhednek gyümölcse!”

E napon születtem, éppen ezen.
És mert aratásnak is ideje volt,
a mez?kön szerte Júdea kicsiny
szántóvet?i kis ünnepet ünnepeltek.

Még az is e napon történt, hogy Anna,
negyedik Béla király második lánya
(az ismertebb persze Margit, a Szent volt),
a királyi kincstár jelent?s részével
Kincses Prága városába futott.
Mongol-tatár el?l menekedve…

Salon-de Provence-ban lehunyta szemét
Michel de Nostredame, a nagy, jeles látnok.

És 1778-ban e napon,
Ermenonville-ben meghalt Rousseau
– a sötétet teremt? Világosság
különös gyermeke -, elmúlott, lehullt.

Ama napon születtem én  – ötvennyolc
csontkemény évvel ezel?tt -,  hogy éppen
kíváncsi szemek százai néztek az égre,
várakozással telve Friedrichshafenben
(ezer és kilencszáz év volt pont),
hogy Ferdinand von Zeppelin átrepüljön
fura gépezetével a bodeni tavon:
ez is születésnapomra esett.

És Hemingway is július másodikán
1961-ben lett öngyilkos.
Vagy baleset volt?
Avagy mégsem?

Azóta jöttek és mentek az évek.

Mit vettetek el, mit adtatok vad századok,
mióta Mária és Erzsébet, ti –
Júdea földjén, kis faluban – születésem napján
találkoztatok?

 

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.