Cubák Mari már tizenöt éves korára mosolygós, gömbölyded, izgatóan fejlett hajadonná serdült. Mint egy cseresznye, amibe tévedésből túl korán kóstolt madár, s evvel édesebb is lesz, mint az irigységtől sárga társai a fán. Aki nem ismerte, egy érett fiatalasszonynak is gondolhatta, és nem hitte volna el, hogy még a hátát sem érintette férfikéz. Ezt még a szentéletű, szűz Kucsmás néni a szomszédjukból is tanúsíthatja, aki életében csak egy férfit látott pucér alsóban, azt is a templomban, a mellékoltár faláról lógó festményen. Azon éppen Keresztelő Szent János, térdig a Jordán folyóban locsolgatja a hívőket.
– Mint egy töltött galamb -, cuppogott fogatlan szájával Bódog atya is, ha a kártyakompániában Marira terelődött a szó. Márpedig ez gyakran megtörtént. Farkasvári báró is lelkesen bólogatott, ha a lányringó járásáról, sudár derekáról lelkendezett Füzesi, a rajongó patikus. Melankóliára volt hajlamos a báró, mert a tatája már rég elkártyázta az ősi hercegi birtok maradékát is, amit a nagyapja nyert kártyán. Igaz, még legénykorában történt a pozsonyi országgyűlésen. Egyébként már ezerszer megbánta, hogy pár lánc földért, egy erdőért elvette a ronda, de kellemes vagyonú özvegy Smith Gizellát. Ha a felesége szemébe nézett, még ma is szépnek találta, különösen, ha a szorgalmas malomra gondolt, aki neki fogja dohogni a lisztet a neje elhunyta után. Esténként majd megőrült a kislányért, pláne mikor felesége rákívánt, és eléggé agresszívan követelte a jussát. Ekkor agya a Cubák lányt hívta segítségül, hogy egyáltalán jusson ötről a hatra.
Korponai Bálint, a kezdő segédtiszt ebben a társaságban még gondolkodni sem mert. Feladata kimerült a poharak töltésében és fidibusz adogatásban a szivaros, pipás uraknak. Ábrándjait estére hagyta. Tudta, hogy szerelemtől hibbant agya, hiába hajtja kába ábrándokba, Marit, a gazdag gabonakereskedő apa, sose adná hozzá. Néha a vasárnapi mise után sétálhatott vele a templomtéren, de ezt a boldogságot gyötrelmesebbé tette a másnap hajnali lelkiismeret furdalás, hiába legyintett rá minden alkalommal a bölcs Bódog atya.
A társaságban főleg az önkoszorúzta Füzesi patikárius tudta a legszebb szóvirágot bukétába szedni, ha Mari szépségéről, kelleméről folyt a magasztalás. Prohászka, a cseh vasútmérnök váltig biztatta, hogy küldje be a jeligés ódaíró pályázatra, amit Lujza grófnő hirdetett meg a Somogyszob-Balatonszentgyörgy közötti vasútpálya, ünnepélyes megnyitására. Az 1892-ben lesz, éspedig október huszonnegyedikén.
A fődíj egy kalap aranypénz.
– Biztos megnyered – bíztatta a mérnök -, csak Cubák Marika neve helyett masinát, haladást, gőzmozdonyt vagy hasonlót kell beírnod.
– Nem is rossz –, gondolta a gyógyszerek tudója -, „Spiritusz” névvel fogom beküldeni, ami a fennkölt szellemre is utal, és gyaníttatja a patikámat is mögötte. A méltóságos grófúr is megsejti, hogy ki a mű alkotója -, s már gondolatban morzsolgatta az őt méltató kegyes szavakat, amit hallani fog majd az úrtól.
Elhatározta, majd este töri a fejét az ágyban a lompos felesége mellett, hogy hogyan is passzoljon a Marika-barika helyett a bakter, sínváltó, gőzmozdony, vagy éppenséggel a „vasagár” szó, ami már Mikszáthnál is prímán bejött. Igaz még aggódott egy kicsit, hogy a Cubák helyett nem talál majd vasutat magasztaló rímet.
Füzesi patikussal az est további részén, madarat lehetett volna fogatni. Osztogatta a kártyát, ivott, majd megint ivott. Jó ötlet volt Prohászkától ez a pályázat. Hiszen faluszerte híres volt a vőfény, vagy névnapi köszöntőiről, és még a gyógyszereit is egy-egy tréfás versikével adott át a vevőinek. Szinte dőltek a kacagástól a patikában. A faluban már-már egy új Arany Jánost láttak benne. Éjféltájt már elég szépen nyert a ferblin is, és már azt hitte, hogy mindig is nőtlen volt. Derűsen folytatott egy történetet, amit el sem kezdett, hogy a piramisok vidékén, ahol a Mindenhatót Allahnak hívják, egy egész karámnyi tevét kapna Marikáért a jövedőbelije.
– Na persze hülye lenne majd eladni. Ő is inkább szuttyogtatná egész nap a patikában – mondogatta, de a röhögő társaság sejtette, hogy barátjuk reggelire kutyafuttában lehajtott egy-egy enyhén vizezett vödör bort, s csak az beszél belőle. – Este csak utánatöltött. – Ilyen beszédre az atya, rosszallóan csóválta fejét, de továbbra se kelt fel az asztaltól. Nem csoda, mert a huszonkettes Prinz Eugen dragonyosezred táborlelkésze volt annak idején, ez egy kicsit világiassá tette.
A felavató ünnepség egyre közeledett. Az állomásról vagy három kilométeres út vezetett a faluba a templomhoz. Előtte a Szentháromság téren, már állt a dísztribün, ahol az előkelőségek tekintettek le az ünneplő vivátozó gyalognépre, ahol az újdondászok méhek gyanánt gyűjtögették a mellékletbe valót. Mikor az ódapályázat győztesének neve került sorra, Füzesi szerény, de magabiztos mosollyal nézett a védnök grófnőre, aki egy lapról olvasta:
– A pályamunka győztese: Korponai Bálint próbaidős segédtiszt -. A gyógyszerész szívéhez kapott és hazarohant. Félő volt, hogy kiissza boltjából az összes tinktúrát.
Bálint szíve beledobbant a nagy örömbe. Tán még a templom tornyán a bámészkodó galambok is hallották.
Mit tesz isten, merő véletlenül a poéta Marika mellett állt, aki – persze csak a gratuláció miatt -, átölelte. Az öreg Cubák ki gyorsan számolgatott, hogy az üzlettársnak igencsak előnyös lenne egy pályadíjas költő neve. Fidélisen Bálint vállára tette a kezét, és csak úgy mellékesen megkérdezte:
– Aztán öcsém, mennyi is az a fránya egy kalap aranypénz, bankóban?
Legutóbbi módosítás: 2012.08.13. @ 05:18 :: kisslaki