Mesetánc, mesetánc,
dobszerda.
Mit meséljünk máma,
mondd, Kamilla?
Idetért, odatért
kismedve,
erdőmélyi barlangját
elvétve.
Fut ide, fut oda
Mamiját nem lelve;
fut ide, jut oda
városnak szélére.
ősváros, ősterek:
„Én ide betérek!”
– gondolja kismedve -,
„Mama tán itt lehet.”
ősoszlopok között
lopódzik kismedve:
ősoszlop Városnak
Pompeji a neve.
Ebben a Pompejben –
pompás város egykor –
nem lakott senki sem
(jártak pedig sokan
arrafelé múltkor),
tudj’Isten, miért nem?
Tán a Vezúv,
vagy más okok,
tették,
hogy üres legyen.
Szóval e Városban,
lelt varázslót
kismedve,
varázsló bűvölt ott
varászszót medvének.
„Buckafark, medvebocs
– varázs legyen veled! –
mondom, hogy hol leled,
hol lehet
Macimamád neked.
Nézd ott a falakat,
romlott oszlopokat,
ott baktat Mamácska,
hókusz-a-pókusz a’.
Mesetánc, dobszerda,
hipp és hopp
csöpp Milla,
ott leled mamácskádat,
ott!”
Körülnéz Kismilla,
kismackóm hamar,
és Millamaci
– emelve kis fejét –
gyorsan
Mamihoz
szalad.
