Horváth István : A KONYHAKÉSZ

 

 

Egyre kelendőbb, ami konyhakész!

Nemrég fedeztem fel korunk legújabb találmányát; a konyhakész gondolatot.

 

A konyhakész gondolat szép!

Élei lekerekítettek, felülete sima, így könnyedén illeszthető egymáshoz.

Csereszabatos!

Színe előre eltervezett, így bármilyen alakzat kirakható belőe.

 

A konyhakész gondolat, mint a győzelem ígérete érkezik, és a terminus végeztével — a bevitellel ellentétes oldalon — távozik.

Minden mellékhatás nélkül. Ezért a gondolatbevitel bármikor ismételhető.

Akár naponta többször.

 

Befogadása nem jelent semmilyen nehézséget. Csak nyelni kell, és kész!

Az újdonság varázsa tölti be életünket. Megnyugszunk tőle.

Nincs töprengés, vívódás, lelkiismeret furdalás.

Nincs fölismerés, nincs következtetés, nincs késztetés.

Enyhe emésztési problémák felléphetnek ugyan, de ennyi előnyhöz képest, ez csekélység.

 

E gondolatok gyártói, kínálói, valódi élharcosok, önkéntesek, elkötelezettek.

Fogyasztói — nos, fogyasztó bárkiből lehet, e gombnyomásra működő világunkban.

 

Ki ne kacérkodott volna már valami hasonlóval; néhány ilyetén gondolat s mindenre van megoldás.

Ki mer fölvállalni manapság holmi akadékoskodást, a „nem értem” szégyenét?

Ki merészkedik el odáig, valamiről, valami eszébe jusson? Hogy aztán magára maradva töprengésével, egy vívódó arc bizonytalanságával létezzen.

Ugyan kérem!

 

 

 

Egy valami, így a vége felé, mégis zavaró lehet. (Csak azok számára, akik vállalják az értetlenség kockázatát.)

A mai nap, épp olyan volt, mint a tegnapi, mint a múlt heti.

És mégis…

Mi is ez az élet? Mi ez a változatlanságában is változó valóság?

Legutóbb szerkesztette - Horváth István
Szerző Horváth István 125 Írás
Horváth István vagyok. Műszaki végzettségem van, de nem vagyok technokrata. Sőt. Tizenöt éve, hogy írok. Azóta számomra színesebb, gazdagabb lett a világ. De inkább versben folytatom... NEM VAGYOK ÉN ÍRÓ... Nem vagyok én író csak olyan afféle, maga sóhajából, sehová sem való, ki-gondolom-formán, ritmusra tátogó. Ki bennem fölsejlik, ne vedd kérlek zokon, nem lehet mindenki jóbarát vagy rokon. Óvjad kezem s lábam zörgő magányomban, egyik rögeszmémet, másikra ne váltsam. Ha így is elfogadsz, ilyen kérgesedten, ima s kérés nélkül, áldjon meg az Isten.