Kozák Mari : Még fogom…


Fogom a kezed…
egy emlék nem ereszt,
lehunyt pillám alól
kérezkedik tenyered selymébe,
félve csókolja ujjadra
az elhagyott álmokat,
még vállam érinti vállad,
az óra a falon
a perceknek suttog,
kéretlen kopog a hajnal
jégvirággal szőtt ablakon,
a pillanat fehér lepedőn
ott feledett vággyal ölelkezik,
fogom a kezed…
nyelvemről indul a szó,
majd megbotlik számsarkában,
hozzád kérezkedne,
ha egy mosoly
elfeledve a tegnap keserűségét
fogadná nevetve,
de csak megremeg,
s küldi távoli-messze,
fogom a kezed…
már búcsúzik az éj,
résnyire nyílt ajkadról
illan a sóhaj,
s betakar engem,
mozdulsz, én veled mozdulok,
ölemben ébred a vágy,
még kezed fogom
még hajolnék föléd
még akar a testem…
a kezed fogom,
hallod: a te csended zokog bennem.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kozák Mari
Szerző Kozák Mari 119 Írás
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam. Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes. Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista. Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek. Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam. Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim. Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez. Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek. Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet. Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.