Schifter Attila : Búcsúcseppek

 

 

 

 

Emlékszem  első,  együtt  töltött  éjszakánkra 

és  a  hajnalra,  csapzott  izzásban  fürödtünk 

’s  a  zuhany  alatt,  ahogy  felnéztél  rám, 

szemeink  tüzébe  volt  égve  néma  eskünk. 

Amint  gyengéden  mosdattam  hamvas  testedet, 

hódoló  ujjam  vezette  minden  vízsugár 

a  bőrödre  csak  egy  üzenetet  festhetett: 

szívemből  egy  cunami  se’  moshatna  ki  már. 

 

Szinte  szertartássá  váltak  szeretkezések 

otthonunk  vagy  az  uszoda  tusolójában, 

víz  alatt  is  éreztem,  benned  elégek 

mindig,  mikor  lánglényed  befogadott  lágyan. 

Mégis,  néha  sejtettem;  vállamba  a  kezed 

nem  azért  fogódzik,  mert  mámorba  zuhantál,

és  feltűnt,  hogy  egy  vékony,  rozsdarőt  kis  eret 

őrzött  a  lefolyónál  a  fehér  zuhanytál. 

 

Ki  veled  egy  és  elhiszi,  lelkedben  olvas 

( gyűlni  kezdtek  számomra  baljóslatú  jelek )  

kértél,  hogy  ezután  csak  magadban  tusolhass  

  a  miértekről  hiába  is  kérdeztelek. 

Először  szilárdan  azt  hittem,  rám  untál, 

a  fájdalmas  szakítás  ideje  közeleg, 

de  te    csak  szeretődet  vezetted  orránál 

’s  most  melletted  virrasztva,  könnyekben  ölelek. 

 

***

 

Immár  elernyed  kínoktól  meggyötört  karod 

( konok  szorításodból  kifejtem  a  kezem ) 

és  megyek,  megvizezem  a  fürdőszivacsot.  

 

Utoljára  mosom  le  testedet,  Kedvesem. 

 

 

( 2013.  augusztus 25. )

 

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Schifter Attila
Szerző Schifter Attila 145 Írás
A verseket mindig is különösen szerettem ( persze, nem mindegyiket ) de ha egy műalkotás - legyen az festmény, szobor, egy írás vagy bármi más - felkelti a figyelmemet, akkor azt mindig nagyra értékelem. Egyszerűen azért, mert érzést, gondolatot indukál bennem: 's ezáltal életet lehel belém.