H.Pulai Éva : Ünnepi Könyvhét 2013

Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok, 2013. június 6 -10.

 

 

Az Ünnepi Könyvhetet 1929 óta, Supka Géza eredeti javaslatának szellemében, az alapító Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szervezi. Az országos könyvhét időpontja minden esztendő júniusának eleje, amelynek pontos idejét az MKKE a rendezvény előtt 4 hónappal hozza nyílvánnosságra.

 

A könyvhét 5 napig, csütörtöktől hétfő estig tart. A 84. Ünnepi Könyvhét és a 12. Gyermekkönyvnapok 2013. június 6 -10. között kerül megrendezésre. Az Ünnepi Könyvhét központi helyszíne az V. kerületi Vörösmarty tér, valamint a térbe torkolló utcák térhez közeli része.

 

Az Ünnepi Könyvhét – nyolc évtizedes hagyományának megfelelően – elsősorban a kortárs magyar irodalom közreadásának ünnepe. Könyvheti mű lehet minden élő magyar szerző első kiadású műve, a klasszikus magyar irodalom új kiadásai.

 

Az idei Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok központi rendezvényének hivatalos megnyitója a budapesti Vörösmarty téren 2013 június 6-án, 16 órakor lesz. A díszegyenruhába öltözött Tűzoltózenekar koncertje után a könyvhetet a József Attila- és Márai-díjas Háy János nyitja meg. A székesfehérvári országos megnyitót ugyanezen napon, délelőtt 11 órakor – ugyancsak a Tűzoltózenekar felvonulása után – Csukás István Kossuth-díjas író, valamint Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke nyitja meg.

 

A nyitónap délutánján, 17.30-kor kerül sor a Szép Magyar Könyv 2012 Verseny elismeréseinek, valamint az IBBY Év Gyermekkönyve Díjainak átadására.

Helyszín: Vörösmarty tér.

 

 

A könyvhétre megjelenő könyvek listája, 2013

 

A 84. Ünnepi Könyvhétre megjelenő könyvek listája műfaji bontásban. Találhatók itt mások mellett irodalmi antológiák, versek, prózák, drámák, szórakoztató és gyermekirodalom, esszé- és tanulmánykötetek.

 

 

Antológiák:

 

A kalóz nagypapa – családi mesék (Pozsonyi Pagony), Kb. 112 oldal, Kb. 3590 Ft

A nevető Magyarország (Helikon), 540 oldal, 3990 Ft

Családi kör (Holnap), 116 oldal, 2800 Ft

Előhívás – utóirat (TotáLiber), 160 oldal, 1490 Ft

Hűséges barát (Hungarovox), 256 oldal, 2400 Ft

Költői Budapest – Budapest költői (Antológia), 96 oldal, 2000 Ft

Körkép 2013 (Magvető), 308 oldal, 2400 Ft

Szárnypróba (Intermix, Ungvár), 88 oldal, 500 Ft

Szép versek 2013 (Magvető), 288 oldal, 2400 Ft

Szlovákiai magyar szépirodalom 2013 (Szlovákiai Magyar Írók Társasága), 232 oldal, 2900 Ft

Szó-kincs 2013 (Aposztróf), 240 oldal, 2400 Ft

Verstörténés (Concord Media – Irodalmi Jelen, Arad), 380 oldal, 2600 Ft

 

Magyar vers:

 

Ágh István: Összegyűjtött versek I–II. (Nap), 464 oldal, 4700 Ft

Báger Gusztáv: Mondtam-e(?) (Széphalom), 96 oldal, 2000 Ft

Báthori Csaba: Elemi szonettek (Napkút), 224 oldal, 2490 Ft

Benke László: Hová lett aranytrombitád? (Hét Krajcár), 288 oldal, 1980 Ft

Beszédes István: Magritte-sziget (zEtna – Basiliscus, Zenta), 124 oldal, 1500 Ft

Bogdanov, Vaszilij: A végzet kirakós játékai (Mentor, Marosvásárhely), 368 oldal, 3150 Ft

Bogdán József: Zilált papi imák (Unicus Műhely), 104 oldal, 1260 Ft

Bognár Stefánia: Perseidák (Littera Nova), Kb. 100 oldal, Kb. 2000 Ft

Bucz Hunor: Pattogzik a szó zománca (Unicus Műhely), 176 oldal, 1680 Ft

Csík Mónika: Hattyúnyakú (zEtna – Basiliscus – Fiatal Írók Szövetsége), 94 oldal, 1500 Ft

Erdős Virág: Ezt is el (Magvető), 72 oldal, 2290 Ft

Falusi Márton: Albérleti fordulónap (Nap), 164 oldal, 3000 Ft

Finta Éva: Örök partok (Intermix, Ungvár), 286 oldal, 780 Ft

Finy Petra: Folyékony tekintet (Libri), 96 oldal, 1990 Ft

Fodor András: Összegyűjtött versek (1944–1978) (Gondolat), 530 oldal, 4500 Ft

Gosztola Gábor: Örömtüzek helyett (Napkút), 148 oldal, 1990 Ft

Gyimesi László: Táviratok Na’Conxipánból (Littera Nova), 64 oldal, 1490 Ft

Hodossy Gyula: Ma elkezdődik bennünk a szeretet (AB-ART, Pozsony), 88 oldal, 1500 Ft

Jékely Zoltán: Jékely 100 (Holnap), 116 oldal, 2800 Ft

Jónás Tamás: Lassuló zuhanás (Magvető), 220 oldal, 2490 Ft

Kozma Tamás: Több a sokknál (Pont), 68 oldal, 2205 Ft

Kulcsár Ferenc: Mindig (AB-ART, Pozsony), 440 oldal, 2900 Ft

Magyari Barna. A lét horizontja (Antológia), 112 oldal, 2500 Ft

Markó Béla: Egy mondat a szeretetről (Pont), 136 oldal, 2520 Ft

Merényi Krisztián: Kanalas Zsuzsa mosdatása (Kráter Műhely), 80 oldal, 2100 Ft

Molnár Krisztina Rita: Kőház (Scolar), 112 oldal, 1990 Ft

Péter Erika: Másodvirágzás (AB-ART, Pozsony), 80 oldal, 1500 Ft

Pósa Zoltán: Egy az Isten (Széphalom), 96 oldal, 1800 Ft

Prohászka László: A magány vaságya (Hét Krajcár), 196 oldal, 1750 Ft

Rauch, Ara : Kibomló titok (Tinta)

Sajó László: Magyar versek (L’Harmattan)

Simek Valéria: Csillagporos utakon (Kráter Műhely), 240 oldal, 1800 Ft

Sorbán-Szabó Zoltán: Szómagvetés (Napkút), 148 oldal, 1990 Ft

Szegedi-Szabó Béla: Örmény ének, 76 oldal, 1500 Ft

Szlukovényi Katalin: Hamis nosztalgiák (Napkút), 244 oldal, 2790 Ft

Szőnyi Ferenc: Miféle Orpheusz (Gondolat), 130 oldal, 2000 Ft

Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv (Magvető), 96 oldal, 2290 Ft

Térey János: Moll (Libri), 140 oldal, 1990 Ft

Tóth Éva legszebb versei (AB-ART, Pozsony) 160 oldal 1900 Ft

Ungvári László Zsolt: Napéjegyenlőség (Mentor, Marosvásárhely), 192 oldal, 2520 Ft

Varga Melinda: Űrezüst (Concord Media – Irodalmi Jelen, Arad), 90 oldal, 1200 Ft

Weöres Sándor: Elhagyott versek (Helikon), 680 oldal, 4990 Ft

Weöres Sándor: Weöres Sándor válogatott versei (Holnap), 332 oldal, 2300 Ft

Zalán Tibor. Holdfénytől megvakult kutya (Palatinus), 284 oldal, 3000 Ft

 

Magyar próza:

 

Albert Gábor: Velünk történt? (Pont), 160 oldal, 3360 Ft

Babics Imre: Gnózis ének (Napkút), 808 oldal, 4490 Ft

Bartók Imre: A patkány éve (Libri), 576 oldal, 3990 Ft

Bächer Iván: Zsál (Ab Ovo), 208 oldal, 3250 Ft

Benkő László: A spanyol grófnő (Atlantic Press), 432 oldal, 3490 Ft

Benkő László: Viharlovasok – A vér kötelez (Lazi), 392 oldal, 2999 Ft

Berkovits György: V. és Ú. (L’Harmattan)

Bertalan Tivadar: Papírnehezék (Napkút), 280 oldal, 2990 Ft

Bicskei Gabriella: Puha kert (Forum, Újvidék – József Attila Kör – Prae.hu), 128 oldal, 2000 Ft

Bíró Kriszta: Fércmű (Ab Ovo), 160 oldal, 2150 Ft

Bistey András: Kómában (Hungarovox), 160 oldal, 1700 Ft

Bitó László: Örökség (Noran Libro), Kb. 252 oldal, Kb. 2490 Ft

Borbély Szilárd: Nincstelenek (Kalligram, Pozsony), 328 oldal,  3000 Ft

Czakó Gábor: 77 hangos rémmese (CzSimon Könyvek), Hangoskönyv

Czigány György: Révfalu álom (Szent István Társulat), 140 oldal, 1800 Ft

Csaplár Vilmos: Edd meg a barátodat! (Kalligram, Pozsony), 408 oldal, 3200 Ft

Cselenyák Imre: Meliki (Könyvmolyképző), 2999 Ft

Csepregi János: Az amerikai fiú (Ulpius-Ház), 192 oldal, 3499 Ft

Csobánka Zsuzsa: Majdnem Auschwitz (Kalligram, Pozsony), 288 oldal, 2800 Ft

Csörsz István: Az írás művészete (Napkút), 148 oldal, 1590 Ft

Dalos György: A közgazdász bukása (Kalligram, Pozsony), 248 oldal, 2800 Ft

Dalos László: Apropó, Pesterzsébet! (d@d), 240 oldal, 2977 Ft

Dániel András: Kicsibácsi és Kicsinéni (meg Imikém) (Pozsonyi Pagony), 88 oldal, Kb. 2890 Ft

Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal (Magvető), 256 oldal, 2990 Ft

Fazekas István: Rögzített pillanatok (Napkút), 200 oldal, 1990 Ft

Fecske András: Írás a falon (Hungarovox), 144 oldal, 1600 Ft

Ferdinandy György: Mélyebbre (Magyar Napló), 296 oldal, 2500 Ft

Ferenczik Adrienne: Incognito (Atlantic Press), 336 oldal, 2990 Ft

Flóri Anna: Érkezési oldal (Magvető), 160 oldal, 2490 Ft

Füst Milán: Ez mind én voltam egykor (Fekete Sas), 440 oldal, 3900 Ft

Gallen, William: Antantmisszió (Könyvpont)

Gárdonyi Géza: Amiket az útleíró elhallgat (Tarandus), 156 oldal, 2200 Ft

Gerlóczy Márton: Létra (Scolar), 112 oldal, 2450 Ft

Grendel Lajos: Az utolsó reggelen (Kalligram, Pozsony), 160 oldal, 2500 Ft

Halász Margit: Vidróczki-kódex (Kortárs), 180 oldal, 2500 Ft

Havas Henrik: Én vagyok (Noran Libro), Kb. 240 oldal, 2990 Ft

Hász Róbert: A künde (Kortárs), 302 oldal, 2750 Ft

Hász Róbert: A Vénusz vonulása (Kortárs), 328 oldal, 2750 Ft

Horváth Péter: A képíró (Noran Libro), 552 oldal, Kb. 3990 Ft

Horváth-Takács Róbert: Hófehér Afrika (Aposztróf), 272 oldal, 2700 Ft

Jókai Anna: Az együttlét (Széphalom), 258 oldal, 2900 Ft

Jókai Anna – Kozma Imre: A remény ablaka (Éghajlat), 220 oldal, 3500 Ft

Kabdebó Tamás : Róma ír szemmel (Irodalmi Jelen, Arad), 220 oldal, 2200 Ft

Király Levente: Égre írt könyv (L’Harmattan)

Kis Antónia: Ki szeret jobban? (Hungarovox), 128 oldal, 1500 Ft

Kiss Noémi: Ikeranya (Magvető), 108 oldal, 1990 Ft

Kontra Ferenc: Idegen (Magyar Napló) 640 oldal 4000 Ft

Kovács Katáng Ferenc: Krúdy-kalucsni, Hamsun-köpönyeg (Napkút), 160 oldal, 1490 Ft

Kósa Sándor: Mintha (Széphalom), 304 oldal, 2900 Ft

Köves József: Bambi, fecske, szocreál (V+H Arión), 144 oldal, 2200 Ft

Kubiszyn Viktor: Foglaltház (Jószöveg), 160 oldal, 2490 Ft

Láng Zsolt: Szerelemváros és más történetek (Kalligram, Pozsony), 256 oldal, 2900 Ft

Lőrinczy Judit: Ingókövek (Ad Astra), 456 oldal, 3490 Ft

Makkai Sándor: Táltoskirály (Helikon), 420 oldal, 3490 Ft

Márai Sándor: Hallgatni akartam (Helikon), 184 oldal, 2990 Ft

Mérai, Magdolna: Mia helyzet (Jószöveg), 110 oldal, 1990 Ft

Mihalovics, E.H.: A hóesés hangjai (Accordia), Kb. 120 oldal, 1590 Ft

Molnár Vilmos: Az ördög megint Csíkban (Bookart, Csíkszereda)

Muszka Sándor: Sanyi bá (Ulpius-Ház), 160 oldal, 3499 Ft

Nagy Abonyi Árpád: Kolumbusz és én (zEtna, Zenta), 96 oldal, 1500 Ft

Nagy Gabriella: Üvegház (Palatinus), 210 oldal, 3200 Ft

Nemes László: Kinek szurkoljunk? (Gabo), 210 oldal, Kb. 2490 Ft

Nyerges András: Háztűznéző (Noran Libro), Kb. 332 oldal, Kb. 2990 Ft

Nyírő József: Az elszántak (Lazi), 200 oldal, Kb. 2700 Ft

Oláh Gábor: Hazudtam neked (Gabo), 248 oldal, Kb. 2490 Ft

Örkény István: Párbeszéd a groteszkről (Palatinus), 430 oldal, 3400 Ft

Palkovics György: Arcok, életek, történetek (Duna Könyvklub), Kb. 160 oldal, 2495 Ft

Pergel Zsolt: Halálgyár (Atlantic Press), 208 oldal, 2790 Ft

Petelei István: A gyermek (Concord Media – Irodalmi Jelen, Arad), 270 oldal, 2400 Ft

Potozky László: Nappá lett lámpafény (Magvető), 204 oldal, 2490 Ft

Rados Virág: In flagranti (Jaffa), 230 oldal, 2940 Ft

Rácz Géza: Élettengely (Napkeleti Bölcsek Iskola – Kalpataru Kiadó), 246 oldal, 1800 Ft

Regös István Attila: Prométheus (Duna Könyvklub), Kb. 100 oldal, 1895 Ft

Reisinger Attila: Alkony (Littera Nova), Kb. 110 oldal, 1890 Ft

Réti Attila: Bagolyvár (Tarandus), 144 oldal, 1750 Ft

Rostás-Farkas György: Ördögi históriák (Cigány Tudományos és Művészeti Társaság), 120 oldal, 2000 Ft

Rozsnyai János: A táltos keresztje (Atlantic Press), 450 oldal, 3490 Ft

Sándor Anikó: Zuhanó repülés (Jaffa), 230 oldal, 2940 Ft

Sánta György: Az este jobb, mint a reggel (Papirusz Book), 280 oldal, 2200 Ft

Schein Gábor: Megölni, akit szeretünk (Kalligram, Pozsony), 160 oldal, 2600 Ft

Singer Magdolna: Elárult férfiak klubja (Libri), 400 oldal, 2990 Ft

Sümegh László: Albertfalvi történetek (Tinta), 280 oldal, 1490 Ft

Szekszárdi Miklós: Az ezerarcú kór (Medicina), 204 oldal, 2300 Ft

Temesi Ferenc: Apám (L’Harmattan)

Tóth Krisztina: Akvárium (Magvető), 328 oldal, 2990 Ft

Turczi István: Minden kezdet (Palatinus), 348 oldal, 3000 Ft

Urbán Szabó István: Sakk-matt (Accordia), 180 oldal, 2490 Ft

Urbán Szabó Krisztina: Macskanapló 2. (Gabo), 180 oldal, Kb.2000 Ft

Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: A Radnayak örökében (K.u.K.), 376 oldal, 3800 Ft

Vathy Zsuzsa: Kávérajzok (Helikon), Kb. 128 oldal, 2490 Ft

Vári Attila: Nappali holdfény (Mentor, Marosvásárhely), 192 oldal, 3150 Ft

Végel László: Neoplanta – avagy az Ígéret Földje (Noran Libro), Kb. 280 oldal, Kb.2990 Ft

Vészabó Noémi: „Tükröm, tükröm…” (Galenus), 144 oldal, 2990 Ft

Vörös István: Gagarin avagy jóslástan alapfokon (Jelenkor), 320 oldal, 2800 Ft

 

Magyar dráma:

 

Baranyi Ferenc: A sehonnai borbély (Hungarovox), 296 oldal, 2500 Ft

Pozsgai Zsolt: Szűzek és szörnyek (Püski), 288 oldal, 3100 Ft

Szegedi-Szabó Béla: Mire megjössz

Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (Zenta), 298 oldal, 2000 Ft

Vörös István: Aki nevetve született (Napkút), 320 oldal, 2990 Ft

 

Szórakoztató irodalom:

 

Fábián György: Mária-fegyver (Tarandus), 628 oldal, 3490 Ft

Józsa Fábián: Umzingeli, az álmodó vadász (Nimród Vadászújság), 160 oldal, 2900 Ft

Kaszás György: Amit a disznókról feltétlenül tudni kell (Animus), 32 oldal, 1290 Ft

Kaszás György: Amit a lajhárokról feltétlenül tudni kell (Animus), 32 oldal, 1290 Ft

Kovács Ákos: Az áradás krónikája (Scolar), Kb. 410 oldal, 2950 Ft

Kovács Noémi: Lélekölő (Athenaeum), Kb. 350 oldal, 2990 Ft

László Zoltán: Egyszervolt (Agave)

Madsen, Arthur: Five (Scolar), Kb. 240 oldal, 2950 Ft

Pataki Éva – Vajda Anikó: Hamlet halott (Athenaeum), Kb. 352 oldal, 2990 Ft

Sztanó László: Sötét hajnal (Athenaeum), Kb. 350 oldal, 2990 Ft

V. Kulcsár Ildikó: Fiús anyák – Lányos apák kézikönyve (Sanoma), 320 oldal, 2900 Ft

 

Vegyes műfajú magyar irodalom:

 

Bíró Zsuzsi: A csoda benned van (Accordia), Kb. 140 oldal, 2000 Ft

Elek Judit – Sükösd Mihály: Tutajosok – A tiszaeszlári per dokumentumai (Jelenkor), 512 oldal, 3300 Ft

 

Gyermek- és ifjúsági könyvek:

 

Aknay Tibor: Tündéranna (Kráter Műhely), 64 oldal, 2400 Ft

Ballai László: Bem apó Erdélyországban (Hungarovox), 152 oldal, 2000 Ft

Berg Judit: Két kis dinó a középkorban (Pozsonyi Pagony), 88 oldal, Kb. 2890 Ft

Berg Judit: Lengemesék – Nyár a Nádtengeren (Sanoma), 80 oldal, 2590 Ft

Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek (Magvető), 432 oldal, 3490 Ft

Böszörményi Gyula: A kutyakütyü hadművelet (Könyvmolyképző), 2999 Ft

Buda Ferenc: Doromboló (Holnap), 84 oldal, 2600 Ft

Buzás Viktor: A Petőcz-fiúk (Pont), 184 oldal, 3150 Ft

Csukás István: Berosált a rezesbanda (Könyvmolyképző), 2499 Ft

Deák Mór: Piszkapolc (Hungarovox), 104 oldal, 2400 Ft

Dóka Péter: A kék hajú lány (Móra), 88 oldal, 2490 Ft

Erdős István: A vándorvarázsló (Pozsonyi Pagony), 56 oldal, Kb. 2590 Ft

Gévai Csilla: Amíg utazunk (Pozsonyi Pagony), 88 oldal, Kb. 2890 Ft

Gróh Ilona: Ringató – Hatvan magyar népdal (Kolibri), 72 oldal, 3990 Ft

József Attila: Csoszogi, az öreg suszter (Scolar), 16 oldal, 1495 Ft

Kányádi Sándor: Küküllő kalendárium (Holnap), 14 oldal, 1700 Ft

Kiss Ottó: Szusi apó erdőt jár (Móra), 48 oldal, 2290 Ft

Kosáryné Réz Lola: Babakanál (Kráter Műhely), 48 oldal, 2600 Ft

Kozma Mária: Marcika és a kóborok (Pallas-Akadémia, Csíkszereda), 44 oldal, 3400 Ft

Lackfi János – J. Kovács Judit: Százérintő (Móra), 48 oldal, 1890 Ft

Magyari Andrea: Szkriptum könyve (Kolibri), Kb. 200 oldal, 2990 Ft

Majoros Nóra: A torony (Abrakadabra), 32 oldal, 2100 Ft

Malter György: Éjszaka az állatkertben (Ciceró), Kb. 88 oldal, Kb. 2500 Ft

Marék Veronika: Boribon cicája (Pozsonyi Pagony), 40 oldal, Kb. 1590 Ft

Mechler Anna: Bartoló, a markoló (Manó Könyvek), 64 oldal, 2490 Ft

Menyhért Anna: A kis ló és a kacsukahal (Móra), 48 oldal, 2290 Ft

Miklya Anna: Jónás és a szürke hadsereg (Libri), Kb. 340 oldal. 2990 Ft

Moskát Anita – Bencsik Antal – Majoros Nóra – Miklya Zsolt: Erdőlakók (Abrakadabra), 56 oldal, 3150 Ft

Müller Péter Sziámi: Kicsi, nagy középső (Ciceró), 48 oldal, 2490 Ft

Nagy Bandó András: Verselő betűk és számok (Szamárfül), 60 oldal, 3000 Ft

Nógrádi Gábor: A hó fogságában (Móra), 144 oldal, 2190 Ft

Pacskovszky Zsolt: Szabadesés (Móra), 160 oldal, 2190 Ft

Pikler Éva: Balatoni böngésző (Kolibri), 32 oldal, 2990 Ft

Sarkady Mária: Szappanbuborék (Széphalom), 208 oldal, 3000 Ft

Simon Réka Zsuzsanna: Csalafinta királyok (Manó Könyvek), 80 oldal, 2490 Ft

Sopotnik Zoltán: Fahéjas kert (Kolibri), 128 oldal, 2990 Ft

Szávai Géza: Én ne lennék eszes gyerek? (Pont), 64 oldal, 1890 Ft

Szigeti Ildi: Alta: Tódal (Scolar), 64 oldal, 3450 Ft

Tasnádi Emese: Városi legendák (Tessloff és Babilon), 32 oldal, 1870 Ft

Tasnádi István – Jeli Viktória – Gimesi Dóra: A körző titka (Pozsonyi Pagony), Kb. 400 oldal, Kb. 3290 Ft

Tatay Sándor: Bujdosásunk története (Ciceró), 288 oldal, 2490 Ft

Török Sándor: Falatka királysága (Ciceró), 112 oldal, 2190 Ft

Vitkolczi Ildikó: Palkó, Zsófi meg a világ dolgai (Ab Ovo), 32 oldal, 2200 Ft

Z. Németh István: Tigrisbukfenc (Ab-Art, Pozsony), 48 oldal, 1700 Ft

 

Ismeretterjesztés, utazás, szakácskönyv:

 

Ágh Attila – Varga Gyula: Marokkó (Kossuth), 232 oldal, 3990 Ft

Bárdosi Vilmos: Lassan a testtel (Tinta), 250 oldal, 1490 Ft

Csiffáry Gabriella: Világhíres magyarok (Libri), Kb. 400 oldal, 3490 Ft

Demeter Lázár Katalin – Váradi Ágnes: Iskolakezdés (Napvilág), 56 oldal, 1200 Ft

Dupka György: „Hova tűnt a sok virág…” (Intermix, Ungvár), 222 oldal, 820 Ft

Eisler János: Kis könyv a Szent Koronáról (Napkút), 448 oldal, 3990 Ft

Kádas Lajos: Déligyümölcsök a konyhában (Kossuth), 128 oldal, 3990 Ft

Kernné Magda Irén: Paks (TotáLiber), 220 oldal, 2990 Ft

Kovács Emőke: Régi idők Balatonja (Széphalom), 240 oldal, 2900 Ft

Lévay Anikó: Borderline személyiségzavarom van (Medicina), 128 oldal, 2200 Ft

Lopes-Szabó Zsuzsanna: A bükki füvesember nyomában (Szerzői kiadás), 250 oldal, 4500 Ft

Lozsádi Károly – Király László: Szívparafrázisok (Medicina), 160 oldal, 4980 Ft

Mészáros Sándor: Csecsenföldön (Pallas-Akadémia, Csíkszereda), 240 oldal, 2000 Ft

Nagy Réka: Ökoanyu kézikönyve (Sanoma), 128 oldal, 3300 Ft

Nyerges Magda: Magyar zeneszerzők és muzsikusok (Széphalom), 80 oldal, 1900 Ft

Ozogány Ernő: Jó mulatság, férfimunka II. (Méry Ratio, Somorja), 168 oldal, 4500 Ft

Saly Noémi: Semmiből is finomat (Libri), 120 oldal, 4490 Ft

Segal Viktor: Piknik (Libri), 240 oldal, 4990 Ft

Szablyár Péter: Eltűnő budai hegyek (Medicina), 216 oldal, 4200 Ft

Zichy József gróf: Gróf Zichy József útinaplói 1. (Széphalom), 360 oldal, 3300 Ft

Zichy József gróf: Gróf Zichy József útinaplói 2. (Széphalom), 150 oldal, 1500 Ft

 

Emlékezés, életrajz, interjú, napló:

 

Bánó András: Észbontó élet (Scolar), Kb. 160 oldal, 2990 Ft

Benedek Elek: Édes anyaföldem! (Helikon), 480 oldal, 3990 Ft

Bozók Ferenc: Kortársalgó (Hét Krajcár), 320 oldal, 2600 Ft

Fülöp G. László: A Dunától a Mississippihez (Fekete Sas)

Gulyás Dénes: Mekkora Isten tenyere? (Helikon), 224 oldal, 2990 Ft

Heller Ágnes: Olvasónapló (Múlt és Jövő), 1000 oldal, 2800 Ft

Horvát János: Kubai retro (Geopen), 240 oldal, 3900 Ft

Hovanyecz László: Értékteremtők 2013 (Kossuth), 188 oldal, 2800 Ft

Hubert Géza Wells: Az állatidomár is ember (Scolar), Kb. 272 oldal, 3450 Ft

Kaiser László: Dinnyés József, a daltulajdonos (Hungarovox), 224 oldal, 2200 Ft

Két haza szolgálatában (Kráter Műhely), 340 oldal, 4000 Ft

Kőrössi P. József: A magyar kártya (Kossuth), Kb. 340 oldal, 2990 Ft

Lengyel László – Surányi György: Határátkelés (Kalligram, Pozsony), 464 oldal, 3490 Ft

Márai Sándor: A teljes napló 1964-66 (Helikon), 412 oldal, 4990 Ft

Pajkossy Gábor: Történtetni (Gondolat), 196 oldal, 2500 Ft

Pelle János: A humorista (K.u.K.), 208 oldal, 2300 Ft

Püski István: Püski Sándor Emlékkönyv (Püski), 256 oldal, 3500 Ft

Sárközi Mátyás: Tamperdü (Kortárs), 188 oldal, 2500 Ft

Szabó G. László: Körhintamenet (Kalligram, Pozsony), Kb. 250 oldal, Kb. 3200 Ft

Szabó Gyula: Jakab Antal küzdelme a megmaradásért (Püski), 456 oldal, 4980 Ft

Szőcs Géza: Ha polip szuszog Kolozsvárott (Méry Ratio, Somorja), 84 oldal, 2900 Ft

Sz. Tóth Gyula: Tanári notesz 7. (Hungarovox), 228 oldal, 2000 Ft

Takács Tibor: Unokáimról írtam (Hungarovox), 296 oldal, 2000 Ft

Török Sándor: Egy kis kertet szerettem volna (Gabo), 550 oldal, 3990 Ft

Utassy József Emlékkönyv (Magyar Napló – Pannon Tükör), 248 oldal, 2500 Ft

Vágner Mária – Farkas Erika: A Hely (L’Harmattan)

 

Irodalmi esszé:

 

Albert Gábor: Profik és amatőrök (Pont), 160 oldal, 2940 Ft

Arany János: Epilógus (Nap)

Babits Mihály: Jónás könyve (Nap), 200 oldal, 2500 Ft

Boldog Zoltán: Kihez beszél ez a faszi? (Concord Media – Irodalmi Jelen, Arad), 100 oldal, 1400 Ft

Fráter Zoltán: Karinthy, a városi gerilla (Holnap), 240 oldal, 2900 Ft

Gombos Péter: Dobj el mindent, és olvass! (Pont), 136 oldal, 2100 Ft

Haklik Norbert: Egy Duna-regény anatómiája (Concord Media – Irodalmi Jelen, Arad), 120 oldal, 1600 Ft

Hudy Árpád: A modernitás remetéje (Concord Media – Irodalmi Jelen, Arad), 100 oldal, 1400 Ft

Ladányi István: Eresszai észrevételek (zEtna, Zenta), 220 oldal, 2500 Ft

Mikola Gyöngyi: A pillanat küszöbén (zEtna, Zenta), 232 oldal, 2500 Ft

Nóvé Béla: Múltunk, ha szembejön (Noran Libro), Kb. 250 oldal, Kb. 2600 Ft

Rostás-Farkas György: Összeölelkezett sorsunk (Cigány Tudományos és Művészeti Társaság), 264 oldal, 2500 Ft

Sándor Iván: A történelem gépangyala (L’Harmattan)

Szabó Lőrinc: Irodalmi tanulmányok, előadások, kritikák (Osiris), Kb. 1100 oldal, 4980 Ft

Szávai Ilona: Boldog kútásók és állványozók (Pont), 160 oldal, 3150 Ft

Szepes Erika: A hagymaember (Littera Nova), Kb. 120 oldal, Kb. 2000 Ft

Szörényi László: Az Isonzó a Dunába ömlik (Nap), 250 oldal, 3150 Ft

Tandori Dezső: Szellem és félálom (Tiszatáj Alapítvány), 150 oldal, 2500 Ft

Tarján Tamás: Szemmagasságban (Pont), 208 oldal, 3780 Ft

Tornai József: Az esztétikai nihilizmus (Gondolat), 320 oldal, 3000 Ft

Tóth Erzsébet: Hidegbéke (Nap), 160 oldal, 2900 Ft

 

Irodalomtörténet:

 

Alföldy Jenő: A Hívó Hang (Hungarovox), 216 oldal, 2800 Ft

Bakonyi István: „Hogy elfogadjanak” (Fekete Sas), 160 oldal, 1800 Ft

Baranyai B. István: Ember a forradalomban, ember a soron kívül (Dotnet), 380 oldal, 950 Ft

„Figyeljétek a mesélő embert!’ (Ráció), 432 oldal, 3750 Ft

Gerold László: Vajdasági magyar irodalmi lexikon (1918-2013) (Forum, Újvidék), 350 oldal, 5000 Ft

Hajnóczy Péter:Jelentések a süllyesztőből (Magvető), 384 oldal, 3490 Ft

Harmath Artemisz: Szüntelen jóvátétel (Helikon), 234 oldal, 2490 Ft

Kelemen Lajos: Szállsz te már, magad (Napkút), 184 oldal, 1990 Ft

Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor (Kossuth), 400 oldal, 3490 Ft

Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány. Erdős Renée, Nemes Nagy Ágnes, Czóbel Minka, Kosztolányiné Harmos Ilona, Lesznai Anna (Napvilág), 260 oldal + 16 oldal képmelléklet, 3200 Ft

Pataki Elvíra: Tettix (Szent István Társulat), 434 oldal, 2200 Ft

 

Történelem, politika:

 

Benda Jenő: A béke kálváriaútján (Méry Ratio, Somorja), 248 oldal, 3900 Ft

Borsi-Kálmán Béla: Nemzetstratégiák (Méry Ratio, Somorja), 288 oldal, 3900 Ft

Büky Barnabás: A rendszerváltástól az elitváltásig (Méry Ratio, Somorja), 248 oldal, 3900 Ft

Csáky Pál: Csend és lélek (Ab-Art, Pozsony)

Csere Péter: Gróf Tisza István meggyilkolása (Unicus Műhely), 168 oldal, 2520 Ft

Domonkos László: Elsüllyedt földön (Unicus Műhely), 208 oldal, 2940 Ft

Egyed Ákos: A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1989-ig (Pallas-Akadémia, Csíkszereda), 408 oldal, 5700 Ft

Gál Éva: Lejáratás és bomlasztás (Corvina), 388 oldal, 2990 Ft

György Péter: Állatkert Kolozsváron (Magvető), 452 oldal, 3690 Ft

Ignácz Károly: Budapest választ (Napvilág), 208 oldal, 3600 Ft

Ivánfy Jaksity György: Illúziók fogságában (Papirusz Book), 160 oldal, 1900 Ft

Kádár Gábor – Vági Zoltán: A végső döntés (Jaffa), 230 oldal, 3150 Ft

Kármán Gábor: Egy közép-európai odüsszeia a 17. században: Harsányi Nagy Jakab élete (L’Harmattan)

Kőbányai János: Balkáni krónika (Múlt és Jövő), 350 oldal, 3500 Ft

Magyar sikertörténet Svájcban (Antológia), Kb. 360 oldal, 3600 Ft

Makkai Ernő: Bethlen Gábor országalkotó politikája (Lucidus), 150 oldal, 2400 Ft

Mák Ferenc: Magyarok a Vajdaságban (1918-1945) (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta), 456 oldal, 3000 Ft

Mák Ferenc: Vesztegzár (Méry Ratio, Somorja), 268 oldal, 3600 Ft

Miskolczy Ambrus: A modernitás útjain és tévútjain (Lucidus), 296 oldal, 3200 Ft

Néző László: Bűnszövetség (Éghajlat), 200 oldal, 2490 Ft

Okváth Imre: A megtorlás szervezete (L’Harmattan)

Ormos Mária: Múlt a jelenben (Kossuth), 304 oldal, 2600 Ft

Paksa Rudolf: Magyar nemzetiszocialisták (Osiris), Kb. 400 oldal, 3480 Ft

Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc (Jaffa), 230 oldal, 3150 Ft

Pál-Antal Sándor: A székelyek földje és népe (Mentor, Marosvásárhely), 448 oldal, 3360 Ft

Takács Tibor: Besúgók a besúgásról (L’Harmattan)

Tóth István: A peremvidék világbirodalma (Méry Ratio, Somorja), 482 oldal, 3600 Ft

Tóth Péter: Tanulmányok a magyarországi jászok és a Jászság középkori történetéről (Lucidus), 200 oldal, 2600 Ft

Tőkéczki László: Történelmi Arcképek II. (XX. Század Intézet), 240 oldal, 6990 Ft

Zsidók Kárpátalján (Aposztróf), 592 oldal, 4800 Ft

 

Filozófia, pszichológia, szociológia:

 

Bagdy Emőke: Pszichofitnessz (L’Harmattan)

Burány Béla: Így éltünk a Délvidéken 2-3. (Nap) 240, 260 oldal, 3900 Ft

Csepeli György: A hatalom anatómiája (Kossuth), 212 oldal, 2990 Ft

Kazanlár Aminollah Emil: Helvétius élete és munkássága (Tarandus), 120 oldal, 1490 Ft

Pőcze Flóra: A Moszkva tér gyermekei (Jószöveg), 140 oldal, 1990 Ft

Soma Mamagésa: Előadások (Jaffa), 230 oldal, 3150 Ft

Szülők iskolája (Saxum), 200 oldal, 1800 Ft

Vajda Mihály: Túl a filozófián (Typotex), 304 oldal, 3200 Ft

 

Tanulmányok:

 

Az Olympos mellett I-II. (Gondolat) 440, 600 oldal, 7950 Ft

Babirák Hajnalka: A kaukázusi Georgia (L’Harmattan)

Borgos Anna: Nemek között (Noran Libro), Kb. 320 oldal, Kb. 2990 Ft

Bozóki Antal: A magyar nemzeti közösség helyzete Szerbiában az Európai Unió normáinak tükrében (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet), 456 oldal, 3000 Ft

Dobos Károly Dániel: Sém fiai (Szent István Társulat), 472 oldal, 4800 Ft

Fábri Anna: Mi ez a valósághoz képest (Kortárs), 200 oldal, 2500 Ft

Hatos Pál: Választott népek és a vereség kultúrája (Ráció), 210 oldal, 2800 Ft

Imre Zoltán: A nemzet színpadra állításai (Ráció), 340 oldal, 3750 Ft

Kende Péter: A kommunizmus és a magyar társadalom (Kalligram, Pozsony), 440 oldal, 3500 Ft

Kis János: Az összetorlódott idő (Kalligram, Pozsony), Kb. 700 oldal, 3900 Ft

Pócs Éva: Szent helyek, ünnepek, szent szövegek (L’Harmattan)

Simon Róbert: Etűdök a halálról (Corvina), 380 oldal, 4200 Ft

Simon Róbertné Pesthy Monika: Ember, Sátán, Messiás (Corvina), 424 oldal, 3990 Ft

Soltész Márton: Működés (Kráter Műhely), 272 oldal, 2500 Ft

Szabó Ferenc: Paul Claudel és konvertita barátai (Szent István Társulat), 226 oldal, 2200 Ft

Szegedy-Maszák Mihály: A mű átváltozásai (Kalligram, Pozsony), Kb. 400 oldal, 3400 Ft

Varga Csaba: Szótörténeti és szóértelmező szótár (Fríg), 392 oldal, 3200 Ft

 

Albumok, művészet:

 

Eörsi László: „A színházzal csak baj van” (Napvilág), Kb. 264 oldal, 3200 Ft

Erdély – Székelyföld – A székely apostol – Nyirő József (PéterPál), 108 oldal, 8300 Ft

Dupka György: Magyar Művészet Kárpátalján (Intermix, Ungvár), 380 oldal, 2500 Ft

Fucskár Ágnes – Fucskár József Attila: Felvidék (Alexandra), 176 oldal, 4999 Ft

Jankovics Marcell – Méry Gábor: A késmárki Szentkereszt-bazilika szárnyasoltárai

(Méry Ratio, Somorja), 128 oldal, 7900 Ft

Marosi Ernő: A romantika Magyarországon (Corvina), 176 oldal, 4990 Ft

Oláh Mátyás László: Antik pop (Széphalom), 96 oldal, 3600 Ft

Szépséges Balaton (Kossuth), 112 oldal, 3990 Ft

Tolnai Ottó: Kalapdoboz (Forum, Újvidék), 450 oldal, 5000 Ft

 

 

 

http://www.unnepikonyvhet.hu/

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.11.19. @ 09:16 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva