Devla – Epilógus

A tölgyesi polgármesteri választáson lincshangulat alakul ki, amikor megjelennek az alsó-tölgyesi cigányok, hogy jelöltjüket megvédelmezzék. A rendőrök kétségbeesetten kérnek erősítést…*

 

 

Epilógus

 

 

Szentirmay Előd első ijedtségéből magához térve ismét a mikrofonhoz lépett.

— Szentirmay Erzsébet hangsúlyozottan kér minden vele szimpatizáló személyt, azonnal hagyja el a teret! — ismételte meg három nyelven többször is az utolsó mondatot. — Kérem, menjenek haza! Békét Tölgyesnek!

Látván, hogy nem ér el eredményt, még hozzátette, ezúttal csak tört romani nyelven:

— Feleségem pont azért nem jött el, hogy egy hasonló incidenst megelőzzön. Kérem, menjenek haza, erre kéri önöket!

Egy öreg cigány vált ki a felső-tölgyesi csoportból, és odalépett a rendőrhöz, aki a hangosbeszélőt tartotta, majd elkérte. Az rövid vita után átnyújtotta. Szentirmay felismerte az öreg Căldărart, a bulibasát. Az öreg átkiáltotta át az alsó-tölgyesieknek:

— Igaza van! Menjünk haza! Vasárnap gyertek szavazni! Békét Tölgyesnek — tette hozzá románul, hogy mindenki értse.

Amikor látta, hogy a cigányok elmentek, Szentirmay Előd még egyszer beleszólt a mikrofonba, előbb románul, majd magyarul:

— Békét Tölgyesnek, jöjjenek el szavazni! — majd távozott.

Eltelt egy kis idő, amíg a tömeg felocsúdott ijedtségéből. Egy idős férfi tért elsőnek magához:

— Gyere Mari, azt hiszem, ma este eleget láttunk. Pedig ez a János egykor rendes ember vót!

Többen követni kezdték példáját. Béldi ragadta magához a mikrofont:

— Legalább látták, mire képesek! Ez vár ránk, ha ő lesz a polgármester! — tért vissza a hangja.

Hai acasă Mitică! Dacă te mai prind cu prietenul tău Antonescu, dormi în cocină cu scroafa! (Gyere haza Mitică! Ha még egyszer elkaplak az Antonescu haveroddal, az ólban alszol a kocával!) — húzta magával egy jól megtermett negyven körüli nő is cingár férjét. Bár a tömeg megfogyatkozott, sokan maradtak.

 

— Nyugodj már meg, drágám! — ölelte át Előd a feleségét. — Ma lejár ez a cirkusz, minden csoda három napig tart, elfelejtik, és életünk visszazökken a megszokott kerékvágásba.

— A nyugodtabb életért költöztünk falura, és most rendőrnek kell állnia a házunk előtt. Csodás nyugalom… — nézett ki az asszonyka az ablakon. — Az iskolánál, ahol a szavazatokat számlálják, most tömeg várja az eredményt. Ha azok megindulnak, mit ér ez az egyetlen rendőr? És ha megválasztanak?

Férje már épp válaszolni akart, amikor megcsendült a telefon.

— Behűtötte már a pezsgőt, polgármesternő? 52,1%-kal nyert! Nemsokára ott lesz a sajtó önöknél! Ön az ország legfiatalabb polgármestere! Nem is örvend?

— Nem! Arra gondolok, mi szakadt a nyakamba. Néhány napja még polgárháború szélén volt a község. Az embereket azzal riogatták, mi lesz, ha megválasztanak…

— Azzal vesztette el Béldi. A lakók nem vették be!

— Ő vesztette el, nem én nyertem meg, ez a legnagyobb baj! Nem azokkal kell majd döntenem a község sorsáról, akik megszavaztak, hanem akik ott álltak szerdán a pódiumon, őrjítve a tömeget. Az egyik a „hosszú haj rövid észt” látja majd bennem, a másik a huszonnégy éves taknyost, a harmadik csak egy cigányt, a negyedik nem tudja majd megbocsájtani, hogy lefőztem. Alig várják, hogy leégessenek.

— Az emberek megbíznak önben. Sokan csak megszokásból szavaztak Béldire. S még ha meggyőződésből is, legtöbben el fogják fogadni. Hallottam olyat, hogy én megszavaztam Jánost — jó barátja mondta —, de meg kell adni, az a nő zseniálisan oszlatta szét a tömeget!

— Ez a legijesztőbb. A romák a megváltót látják bennem, akik közül majd sokan azt hiszik, belenyúlok a feneketlen zsákba, és segélyeket, munkahelyeket osztogatok. Hadd ne elemezzem tovább! A többiek meg azt hiszik, mivel a szerdai cirkuszt megoldottam, majd bármikor ráncba szedem a romákat. A Mindenhatót látják bennem, ez teszi igazán nehézzé majd a munkámat.

Amikor letette a kagylót, El?d átölelte.

— Félsz, igaz?

— Nagyon! És nem akarok polgármester lenni! Tanítani akarok! És gyermeket vállalni! Magunkra se lesz időm! Nem értek hozzá, és mások megbíznak bennem.

— Együtt hibáztunk, együtt fogjuk „túlélni”. Egy polgármesternek is jár jog szerint szülési szabadság! Mondd, ki hitte el az iskola rosszáról, aki pótvizsgázott, hogy valaha egyetemet fog végezni és tanárnő lesz? Nyolcadikig még Levente tanító bácsi se! Mondd, álmodta-e az egykor mindenki által kitaszított és kigúnyolt roma lány, hogy egyszer polgármesterré választják, dacára annak, hogy ellene uszítottak? A gadzsók és gadzsik egyharmada rád szavazott! Mondd, hitte-e az a roma lány, aki kétszer is kiadta az utamat, hogy megszeretteti magát arisztokrata származású anyósával? Nekem ne mondd, hogy nem lehet, nem vagy képes rá!

— Sohasem, a magam erejéből! Ha nem lett volna Levente tanító bácsi, Orsi, Lilla néni, majd te…

— Nahát! Mindig került valaki. És én megszűntem létezni? Ha Apu megtudja, hogy megválasztottak, holnap már itt lesz. Városi tanácsos volt Funar[1] Kolozsvárján. Ott szerzett tapasztalatokat.

— De az üléseken egyedül leszek!

— Az osztályban helytállni ki segített? Ott is magad vagy! Pénteken találkoztam Balogh Ádámmal. Azt mondta, neked szurkol, s számíthatsz rá. Ő is képviselő a községházán.

— Veled nem lehet vitatkozni! — csattant fel az asszonyka.

— Csak önmagadtól féltelek. Önbizalomhiányodtól, frusztrációidtól és indulataidtól.

 

Béldi János letette a telefonkagylót, majd lehuppant a fotelba és tekintete a semmibe meredt. Felesége a karfára ült, majd átölelte a nyakát.

— Nem dőlt össze a világ! Az utóbbi időben már úgy éreztem, a községházát vetted feleségül. Egyre kevesebb időd volt ránk. Görcsösen kapaszkodtál e hivatalhoz. Bármit képes voltál megtenni, csak megtarthasd a polgármesteri széket. Nem ismertem rád, amikor szerdán hallottalak és láttalak!

— Tönkre fogja tenni azt, amit annyi év munkájával a családomtól elvont idővel felépítettem!

— Miért? Mert fiatal és tapasztalatlan? Mivel értett jobban hozzá Béldi gazda sok évvel ezelőtt? Neked még csak egyetemed se volt.

— Cigány.

— Épp elgondolkodtam rajta, cigány-e még az egyetemet végzett roma?

— Emberekkel kell dolgoznia…

— A gyermekekkel tud. Úgy hallottam, imádják. Szedd össze magad!

— Most mindenki a lúzert látja bennem. Bár, ha elbukik, látják majd, kit vesztettek.

— Ez az, amit kerülnöd kell. Ha támogatod, te leszel az úriember. Ismét az a Béldi János, akit szerettek és tiszteltek Tölgyesen. Tanulj a választási kampányból!

— Az nehéz lesz. Utálom a fajtáját…

— Lépj tovább! Évek óta dédelgetsz egy álmot, egy vállalkozást, és mindig halogattad. Kész a B terv! Most lesz rá időd. Gondolj sógorékra! Mióta nem polgármester, hanem vállalkozó lett, sokkal jobb anyagi körülmények között élnek, kevesebb a vita is a családban, s bár a vállalkozás is sok idejüket lopja el, mégis több marad egymásra. Együtt csinálják. Vegyünk példát róluk!

— Igazad van! De akad egy nagy probléma. Kell egy engedély a polgármesteri hivataltól. Én hoztam még a szabályt. Az ilyesmi a polgármester személyes hatáskörébe tartozik. Most miként álljak eléje mindezek után? Tudod mit mondott egy interjún, miután kiderült, hogy továbbjutott a második fordulóra? „Mindenki olyan bánásmódban részesül, amilyet megérdemel.” A cigányok bosszúállók…

— Akkor egyezzünk ki sógorékkal! Ők is hasonlóban utaznak. Indítsd a vállalkozást az ő nevük alatt, majd ha beindult, szétválunk. Akkor már az engedély meglesz, és Péter biztos támogatni fog.

— Zseni vagy!

 

— Meghoztam a kihallgatásra jelentkezők listáját — nyitott be a titkárnő. — Legépeltem. Első oszlopban a cég vagy a személy neve, a másodikban a probléma jellege, a harmadikba majd ön írja be, milyen döntést hozott, megoldva, elutasítva illetve halasztva, és minek kell utána néznie, kinek kell átutalnia szakvéleményezésre, esetleg határidőket is. X-szel bejelöltem azokat, akik már kértek kihallgatást elődjétől, de ő elutasította. Ha kell, szóljon és kikeresem a döntést és megokolását.

— Köszönöm — felelte hálásan Erzsébet.

— Ne izguljon úgy, polgármesternő! Látta, az ülésen is eligazodott. Ha készen áll, szóljon át telefonon, és beküldöm őket.

Leült az íróasztala mellé. Mennyivel könnyebb beírni az elégtelent egy diáknak, mint ráírni egy kérvényre, hogy „Elutasítva”! Hiába „jogos” a döntés. A jegyekért is zúgolódnak a gyermekek, de itt emberi sorsokról van szó, s a felnőttek rögtön magyarázatot találnak. Hej, sokszor át lehet érezni az ember sorsát, mégsem tudsz segíteni, mert nem vagy Krőzus, és a törvények is kötik a kezed. Máskor a kérés maga képtelen, mégis igazságtalannak érzi az, akit elutasítottak. Hálátlan feladat. Vajon ő is hoz majd abszurd döntéseket?

Az ablakhoz ment és kinézett a hegyek irányába, melyeknek lábánál terül el Fenyves, ahol felnőtt. Hej, hányszor volt „jogos” döntések játéka! Végigpergett előtte gyermekkora, megaláztatásaival, kudarcaival, elkeseredéseivel, s most ő dönt emberek sorsa fölött. Később észbe kapott, telik az idő, és meg kellene kezdenie a kihallgatást. Kiszólt a titkárnőnek, hogy küldje be az elsőt.

Leült az íróasztalhoz, de véletlenül levert valamit. Miközben lehajolt érte, az ajtó becsukódott a belépők mögött. Mikor felemelkedett és szembe fordult velük, a két férfi úgy meglepődött, hogy köszönni sem tudtak. Neki is időbe telt, míg magához tért. Kilyéni Péter és Gábor látványa egy élet keserveit lobbantotta fel a szemében.

— Igen, nem hallucinálnak. Én vagyok az. A kigúnyolt, megalázott, javítóintézetbe küldött Kanalas Erzsike. Alias Devla. Az Isten! — utalt a fenyvesi expolgármester egykori kijelentésére, a szemébe nézve.

 

(Vége)

 

[1] Kolozsvár (világ)hírhedt nagyromániás polgármestere.

 

 

 

44látogató,1mai

Szerző Vandra Attila 778 írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.

4 Komment

  1. Most leszek igazán hosszú. 🙂 Amikor elkezdtem a történetet olvasni, jeleztem, hogy majd a végén megmondom, hogy hasonlóan gondolkodsz -e ebben a kérdésben, mint én. Most kijelenthetem….Nem. Szinte szóról szóra ugyanúgy. Ebben a regényben láttatod amit látni kell. Nem csak a pedagógiát – pszichológiát jól ismerő szemével, hanem az EMBER szemével is. Igen így… nagybetűvel.

    Nyitva hagytad a kérdést a befejező mondattal… Talán egy napon késztetést érzel arra, hogy továbbírd. Mert a problémák még ezután sokasodnak. Egy napon majd én is előrukkolok a régi történettel, amit nem fejeztem be: Johanna mosolya címmel volt itt a Toronyba. Teljesen át szeretném dolgozni. Fókuszálva egy szerelem kibontakozására és beteljesülésére, de komoly hangsúlyt kapna a településen élő cigányság életvitele, gondolkodása, álma… hatásai a többiek sorsára… stb.
    sszegezve: Az írói vénádat, gondolkodásmódodat ismerve, nem csalódtam. A befejezést illetően sem. A témaválasztásodat merésznek, ugyanakkor rendkívül aktuálisnak – ezentúl pedig tiszteletreméltónak tartottam a kezdetektől fogva. Még sosem kérdeztem meg tőled… Te miért írsz? Mi vezérel?

Hagyj üzenetet