Devla 27. Párbaj az esküvőn

Devlát a roma társadalom már nem nézi maga közé valónak, de gadzsi nem tudott lenni… Nem tartozik sehová. Munkát érettségivel nem talál, jobb híján egyetemre megy… *

 

 

Párbaj az esküvőn

 

 

Orsi és Dezső esküvőjén felkérték, legyen az egyik koszorúslány. Dezső tizenöt éves öccse, Misi volt a „kirendelt” párja, jópofa fiú, afféle kis bohóc, de nemigen talált köztük a szó. A lakodalmon ugyan egy asztalhoz került az ifjú párral, de nem a közvetlen közelükbe, hiszen ott a szülők, a nagyszülők és a násznagyok ültek. Velük, mint ilyenkor szokott, mindenki szót szeretett volna váltani, elmondani az ilyenkor szokásos közhelyeket. Dezső nagytatája ülve szundikált mellette, Misi pedig csak enni járt oda, ideje nagy részét az ifjúság asztalánál töltötte. Devlát is odavonzotta a lelke, de az etikett az etikett. Ha ismert volna valakit a fiatalok közül, talán összeszed annyi bátorságot, és követi a fiú példáját, de hát nem mehetett Orsi barátnőinek nyakára, akikkel addig összesen két szót váltott. Jobb híján hallgatta a cigányzenekart. Mások táncának a látványa szorította el legjobban a szívét. Ha a fiatalok asztalánál körülnézett, szinte mindenki párosan jött. Talán három pár nélküli lányt számolt meg, de ők legalább együtt vihogtak, oda-odamentek egy-egy barátnőjükhöz, vagy párhoz, szót váltani velük. Táncra is felkérték őket. Milyen jó a fiúknak, ilyenkor ismeretlenül is odamehetnek egy lányhoz, aztán vagy talál a szó, vagy kibírják, amíg lejár a szám. A fiúk közül is alig akad egyedüli. Ott van az a pattanásos arcú, és az a magas szőke, akivel az előbb találkozott a tekintete. Ennyi. Most három lány is körbeállja, erre néznek, és vihognak… Vajon őt pletykálják? Á, miért tennék… Inkább a mellette szunyókáló bácsikán. És ha mégis? Végeredményben mi lehetne rajta olyan nevetséges, hogy ismeretlenül is… Hirtelen Csabáék jutottak eszébe és a fogadásuk. Akkor…

Már épp ismét odafordult, hadd lássa, hogy vajon tényleg rajta, vagy az öregen kacarásznak-e, de meggondolta magát. Ha mégis ő a célpont, minek adjon lovat alájuk? Végül mégsem bírta ki. A fiú nem ült a helyén. A lányok is elmentek táncolni, a Duna-keringőt nem lehetett kihagyni. Vajon ő kivel… — nézett körül.

— A legszebb barna lányt felkérhetem egy keringőre? — hangzott fel a háta mögött.

Jobbra, majd balra pillantott, kereste, kinek szólt ez a felkérés. Hiszen a környéken senkire sem illett a megszólítás.

— Még csak választ sem érdemlek?

Erre már hátrafordult. Nagyot dobbant a szíve, amikor a szőke fiúval nézett szembe. Majd eszébe jutott az előbbi vihogás, valamint Csabáék fogadása.

— Nem tudok keringőzni — hárított. Ám a pulzusa egyre gyorsabb lett.

— Gyere, megtanítlak. Ez a táncok királya. Bűn kihagyni — fogta meg a kezét, és finoman meghúzta.

— Menjen, kisasszony… — ébredt fel az öreg. — Én is egy keringőn ismertem meg a feleségemet…

Kényelmetlenné vált a helyzet. Az asztalnál mások is felfigyeltek a jelenetre, és unszolni kezdték. „Eh, egy táncot kibírok…” — biztatta magát. A fiú a karját nyújtotta, majd a ringbe vezette. Úgy mutatta meg neki a lépéseket, mint aki tudja, bolondját járatják vele. Két-három fordulat után ráérzett a ritmusra, és követni tudta partnerét.

— Ahhoz képest, hogy nem tudsz táncolni…

— Gitározok… — magyarázta fagyosan ritmusérzéke bizonyítványát, közben egyre inkább átadta magát a tánc szédületének. A fiú remekül táncolt. Bár egyre sebesebben, pörögtek, senkit sem ütöttek el. Ő kerülhette volna partnere tekintetét, de valami kényszerítette, és megbabonázva nézett a szemébe.

— Voltál a tengernél? — váltott a fiú témát, látván, a tánccal nincs sikere.

— Igen, a Seychelles-szigeteken… — Maga se tudta miért válaszolta ezt.

— Kóstoltad a coco de mere-t?

(http://www.google.ro/imgres?imgurl=http://miraloaquird.net/wp-content/uploads/2010/06/The-Coco-de-Mer-01.jpg&imgrefurl=http://miraloaquird.net/este-es-el-coco-de-mer-coco-mas-raro-este/&h=300&w=300&sz=20&tbnid=D8NZdJ8bvDx0kM:&tbnh=90&tbnw=90&zoom=1&usg=__ci8-nuEebjW8DfJ9UgbwZg_Bmr8=&docid=0aZDeSJ8dkPH4M&sa=X&ei=hHvfT67YL5DwsgbfnIiHDg&ved=0CFoQ9QEwAQ&dur=2328)

— Micsodát? — amint kimondta, rájött, elárulta magát. — Na, jó, cigány vagyok. Négy fal között töltöttem a nyarat. Itt Kolozsvárott.

— Jártál a strandra? — tett úgy a fiú, mintha nem is hallotta volna a megjegyzést.

— Nem, egy öreg nénit gondozok. Úgy tartom el magamat az egyetem alatt.

— Miért kell eltartanod magad? Árva vagy?

— Nem. Édesapám börtönben ül, édesanyám munkanélküli, a nagyobbik öcsém szintén. A nagyobbik húgom férjnél van, van egy gyermeke. Koldulásból tartja fenn magát. A másik két testvérem iskolába jár. De inkább mellé…

— S te egyetemre… — nézett rá a fiú hitetlenkedve, ő pedig állta a tekintetét. Végül elmosolyodott.

— S a középiskolában hogy tartottak el?

— A tanító bácsimat gondoztam… Amíg élt.

— Gyermekfejjel?

— Már nem voltam gyermek. Túl voltam az eljegyzésemen… de megpofozott, és kiadtam az útját.

— Ez mikor történt?

— Nyolcadik végén.

A fiú elmosolyodott. Megcsóválta a fejét, majd tovább kérdezősködött. Hangnemén érződött, egy vak hangot sem hisz el a történetből. Devla is mosolygott. Forrt benne a düh, de bizonyos értelemben élvezte, hogy a másik nem hisz neki.

— Általánosban is dolgoztál?

— Igen, a tanító bácsi bejárónője voltam. Másodikos koromtól.

— Nem semmi…

— Így fizettem a pótórákért.

— Rendes gyermek lehettél…

— Főleg, amikor javítóintézetbe akartak küldeni. Másodikban két tárgyból pótvizsgáztam.

— Javítóintézetbe? Azt meg miért?

— Verekedtem, szitkozódtam, az iskola rosszának tartottak. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor lekörmöltem a polgármester fiának a képér?l a b?rt.

— Gondolom, megérdemelte.

— Állandóan csúfolt.

— Mivel?

— Mindennel. Mert nem tudtam magyarul…

— Nem?

— Nem az anyanyelvem, de magyar iskolába jártam.

— És még mivel?

— Mert az unokatestvére megtöltötte az iskolát tet?vel…

— Akkor miért téged?

— Kellett valaki bűnbaknak, és mert kivettem egy kiflit a kukából…

— A kukából?

— Előző nap nem ettem.

— Vicces vagy… Én is egyetemista vagyok. A zenepedagógián. Édesapám építészmérnök, édesanyám közgazdász. Főkönyvelő. Testvérem nincs, ám szeretem a gyermekeket. Ugyanis van négy unokatestvérem, sokat voltunk együtt nagyszüleimnél. Én vagyok a legnagyobb. Élveztem, mert én voltam a bandavezér. Mehettem volna konzervatóriumba is, de én inkább a zenepedagógiát választottam… Tanítani akarok.

Devla még egyszer a szemébe nézett. Mellbe vágta az őszinte szó, melyből egy rejtett vádat is kiolvashatott: „Látod, én őszinte vagyok…” Vagy mégis színjáték? Vége lett a számnak.

— Be sem mutatkoztam. Előd vagyok — nyújtott kezet.

— Én Erzsébet. De Devlának szoktak szólítani.

— Devla? Ami azt illeti, istenien táncolsz… — mosolyodott el. — Miért vagy olyan vadóc velem?

— Megnyerted a fogadást? Mi volt a tét? — válaszolt vissza a lány éles hangon.

— Miféle fogadást? — nézett előbb nagyot El?d, eszébe jutott a félreérthető jelenet, mielőtt felkérte táncolni. Akkor találkozott a tekintetük.

— Én semmiben sem fogadtam. Állandóan néztelek, a lányok észrevették, és ugrattak, hogy miért nem megyek felkérni téged.

Devla nem tudott válaszolni, mert elégedetlen moraj futott végig a termen. A zenekar elnézést kért, mert ők is ennének, ha azt szeretnék, hogy reggelig húzzák… Hiába, az élő zenének van ilyen hátránya. Elődnek jött egy mentő ötlete.

— Énekeljünk! Menjen körbe a nóta! — rikkantotta el magát. Többen helyeseltek. Valaki nagy hangon jegyezte meg:

— Akkor kezdjed te!

Neki nem kellett biztatás. Épp ott álltak, ahol a zenészek letették a hangszereiket. Kérdően nézett rájuk. Azok intették, hogy csak tessék. Odaült a pianínó elé, majd megadta a hangot.

 

„Zavaros a Nyárád, nem akar megszállni,

Haragszik a rózsám, nem akar beszélni…

Majd megszáll a Nyárád, a lovam megissza,

Ha megbékélsz rózsám, hozzám gyere vissza.”

 

Nem is nézte a billentyűket, vakon játszott, közben végig a lányon volt a szeme. Bár sokan bekapcsolódtak, csak ő volt elég közel a mikrofonhoz, kellemes baritonja betöltötte a termet. Devla csak a második szakasznál kezdett énekelni.

 

„Ennek a kislánynak dombon van a háza,

Terebély diófa nőtt az udvarába’,

Terebély diófa, csipkés a levele,

Mért nincs minden lánynak igaz szeretteje?”

(http://www.youtube.com/watch?v=2Nyia3fWooY)

 

Halkan énekelt. Kicsit távolabb állt a mikrofontól, így kevesen figyeltek fel a nem mindennapi női hangra. Ám Előd remek baritonja, amely a mikrofonnak köszönhetően dominált, nagy sikert aratott. A felhangzó taps egyértelműen neki szólt. Egy idős férfihang bekiáltotta:

— Ne népdalt! Valami olyat, amit ti fiatalok hallgattok, énekeltek! Még egyet, Előd!

Ő megfogta a letámasztott gitárt, és Devla felé nyújtotta.

— Azt mondtad tudsz gitározni… — Érződött a hangján, hogy arra vár, a lány szabadkozni kezd. A rá meredő szemek kereszttüzében tényleg szeretett volna, de amint meglátta a huncut mosolyt, mely azt üzente: „Most megint rajtakaplak a füllentésen!” — elvette a neki nyújtott hangszert. Picit felhangolta, majd intett, hogy készen áll. Előd a Love storyt kezdte énekelni. Devla csak kísérte. A fiatalok közül egyesek bekapcsolódtak, de néhányan abba is hagyták, amint észrevették, hogy a dal dedikált.

 

„Where do I begin to tell the story

Of how great a love can be

The sweet lovestory that is

Older than the sea…”

( http://www.youtube.com/watch?v=V7676EC06oc

Magyarul:

Hogyan is kezdjem el?

Ami elmondhatatlan, hogy is mondjam el?

Amiért érdemes volt megszületni tán,

S meghalni sem nagyon nagy áldozat talán…)

 

Amint vége lett a tapsnak, Előd azonnal átadta a stafétát:

 

„Ez a nóta, nóta

Nóta, nóta körbejár

Ez a nóta, nóta

Istenkére rátalál…”

 

— Devla nem talál a ritmusra! — magyarázkodott. Minden szem várakozóan meredt a megszólítottra: Ki az, akit Istenkének neveztek? Ő körbenézett, feszélyezte, hogy ennyire a figyelem középpontjába került, ám azt is látta, hogy mindenki a „választ” várja. A szemek kereszttüzében nem volt menekvés. Végül megszületett a döntése. „Te akartad…” — súgta oda, majd a Neoton egyik számának a refrénjét kezdte énekelni.

 

„Na-na-nagyfiú hagyd a témát,

Olyant mondj nekem, amit én is elhiszek…”

(http://www.youtube.com/watch?v=mC3rQlgOs-0)

 

— Azt a… milyen hangja van… — csúszott ki valakinek a száján.

— Elejétől! Elejétől!— követelték többen is. Előd megvakarta a fejét, nagyot nyelt, de elfogadta a ráosztott hálátlan szerepet. Néhányan vihorászni kezdtek, mert rájöttek, itt párbaj dúl.

— Duettet! Duettet! — követelték többen is, amikor vége lett a számnak, és közelebb mentek.

— Az „I love you, you love me-t”!

(http://www.youtube.com/watch?v=owLqOEO2W4I&feature=related)

A szám végén valaki elrikkantotta magát:

— Pokolba a cigányokkal! Énekeljetek ti nekünk!

Devla lecsapta a gitárt, és sietve indult a helye felé. Látszott léptein, hogy készül felkapni a holmiját, és távozni akar. Orsi az útját állta.

— Hova mész?

— Ahova küldtek! — csattant fel úgy, hogy az egész terem meghallotta. — A pokolba!

 

Folytatás következik: Akarsz-e játszani?

 

 

33látogató,1mai

Szerző Vandra Attila 778 írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.

10 Komment

Hagyj üzenetet