Főhősünk, Ottokár, akinek már neve is sejtetni engedi születése okának hiábavalóságát.
Valahogy az életben sem jött össze neki semmi.
Ha mégis, akkor fogalma sem volt, hogy mi az, és hogy hogyan csinálta.
Egyetlen eredményt tudott felmutatni, amiért ő nem, csak jövendőbelije ősei mondogatták örökké, hogy kár. Ez pedig a házasságkötés.
Élete párja, Lujza is ismerte a mondást, mi szerint az ellentétek vonzzák egymást. Csak azt nem tudta, hogy ez addig igaz, amíg nem kerülnek egymás közelébe.
Igazság szerint, ha Kicsiszívem hárpiává változott volna Fiam mellett, azon sem csodálkozhatnánk, de ha nem minősítjük Ottokárt, akkor ne tegyük Lujzával sem!
Egyik alkalommal az asszony — vagy, ahogy Ottokár nevezte bordáját, Kicsiszívem — éppen a húsvéti ünnepekre időzítette ősei felülvizsgálatát.
Állapotuk, környezetük, hangulatuk, anyagi helyzetük felmérését. Úgy tervezte, hogy az ünnep előtti hét két-három napja éppen alkalmas időpont erre, és majd csak húsvéthétfőn tér haza — ahogy ő becézte hiányos csontozatú párját — Fiamhoz.
Indulás előtt kiadta az ukázt kisreményű illúziókért is kár párjának, hogy csak takarítania kell, a tojásfestéket, csokinyuszit megvenni, és esetleg a tojásokat megfesteni. Minden más elkészítve, ott lapulnak a hűtőben. Így hétfőn csak terítenek majd és várhatják — saját gyerek híján — a szomszéd fiúcskákat.
Ottokár vette is a lapot. Vagy forgatta kellő irányba az antennáit. Teljesen mindegy. Csak arra volt befogadó, amit meg akart hallani. Minden más körül a rejtvényfejtés forgott. ő meg körülötte.
Eljött Húsvéthétfő. Ami előtte volt, azt akár ki is hagyhatjuk. Ottokár is azt tette.
A takarításba nem feccölt sok energiát. Nem is igen tudta, mit kellene tennie, de szerinte kár minden erőlködésért. Másnap úgyis kezdhetne mindent elölről.
A port a tv képernyőjéről is csak azért fújta le, mert már elég homályos volt a kép. Mást meg nem szokott nézegetni.
Az étkező és a konyha padlózata már inkább szemet szúrt neki is. Hiába mondta anno Kicsiszívemnek, hogy ne vajszínűt vegyenek, vagy legalább némi minta legyen rajta! Csökönyös párja rá se hederített.
— Na, ezzel lesz még dolgom — gondolta, s mert szerinte kár minden felesleges fizikai erőfeszítésért, inkább az agyát tette próbára. Igazán nem rajta múlt, hogy nem hagyta magát.
Végül zseniális gondolata született. Elővett egy csomagolópapírt, leterítette a padlózatra, s a kamrából előkotort egy ezeréves festékes dobozt. Benne fekete zománccal.
Ecset híján a palacsintasütéshez használt lúdtoll is remek ötletnek bizonyult, hogy bemázolja a csomagolópapírt. Majd Fickót némi csirkemellsonka lobogtatásával kicsalta rejtekhelyéről, és bevágta a festékes papírlap közepébe. A macska ijedtében őrült iramban rohant végig az étkezőn, át a konyhán, ki az előszobába.
Ottokár elégedetten nézte a macskanyomokat…
— Még egy pár hely kimaradt — gondolta, s miután a csomagolópapírt eltüntette a földről, Fickó után vetette magát s újra végigkergette a helyiségeken.
Néhány elkenődött foltot leszámítva, amit a macska akkor hagyott, mikor rémületében úgy futott, hogy a fordulókban csak a hátsóján tudta lefékezni magát, az összkép Ottokár szerint nem volt elhanyagolható. Valószínű a hatás sem lesz az. A biztonság kedvéért, hogy megőrizze a minták eredeti szépségét, a macskát bezárta a szobába, ő pedig innentől kezdve a sorba állított székeken közlekedett.
Ám a tojásfesték kiment a fejéből. Húsvéthétfőn pedig már hiába is rohangált volna…
Az ötletektől szétrobbant fejében megjelent egy tekercs fekete cikkszalag, amit még a konnektor javításakor hagyott náluk a villanyszerelő.
Csinos kis csíkokat vágott hosszában belőle. Itt-ott ugyan a szélesség és a hosszúság nem volt kifejezhető ugyanazzal az aránypárral, de ettől nyugodtan eltekinthetünk, ha a vendég mondjuk tíz dioptriás szemüveget visel.
Szóval csík volt. Tojás is volt a spájzban, csak spirálban rájuk kellett tekerni.
A látvány nem volt leírhatatlan… csak egyhangú. Gondolta, becifráz. Kis pöttyöket vágott a szalagból és azokat ragasztotta a maradék tojásokra. Még szabadalmat sem sértett vele, hiszen a Túró Rudi pöttyei pirosak…
Már csak a csokinyuszi okozott gondot. Mert miért pont azt vette volna meg, amikor semmit sem vett meg időben!
A szomszédtól kölcsön kapott nyúlfi tündéri örökmozgó orrocskája, hatalmas szemei, fülei nagyon lenyűgözték. Olyan igazán szép, olyan tiszta nyulas volt. Hát milyen is legyen egy nyúl? Csak nem lehet összementő
Hogy szőrösebb az átlagos csokinyuszinál? Hát bevallom, okozott Ottokárnak némi gondot!
De végül alufóliába álmodta — akarom mondani tekerte — nyuszkót, néhány helyet kihagyva, úgymint pofika, fülek, lábak. Elvégre, ha a lóláb is kilóghat a szólásban, akkor a nyuszié is megengedett. Sőt hasznos is, hiszen a macskatalp-minta projekt sikeres kivitelezése maga után vonzza a nyúllábak porcukros kakaóval hintését is.
Csak azért nem csokiba mártását, mint a bonbon-meggynél, mert fogalma sem volt Ottokárnak, hogy’ készíthetne csokoládétő
*
Ahogy Lujza belépett az előszobaajtón az elé tárult látvány enyhe elektrosokkal ért fel. A bejárattal szemben éppen az étkező asztala vonzotta volna egyből a belépő tekintetét, ha a vajszínű járólap macskatalpnyomaitól — mint egy fejszecsapástól — Kicsiszívem nem esett volna mély kómába.
Fiacskám vidám hangja némileg magához térítette, ahogy örömmel kiabált a messze, fél méteres távolból:
— Kicsiszívem, nézd csak mivel vártalak!
Még látta, hogy a megterített étkezőasztalon a szendvicses tálcák, szeletelt kenyerek, piros masnival fehér porcelántálcához kötözött sonka, és feketemintás emos tojások társaságában, egy kenyereskosárban alufóliába öltöztetett nyúl eszi a macskafüvet… de már az homályos nyomot hagyott benne, ahogy a nyúl egyszer csak a padlón termett, és kellemes kakaó illatot hagyva maga után, alu-ruhájában Boci csoki felirattal és vonalkóddal a hátsó fele fölött kiugrándozott mellette a nyitott ajtón át a folyosóra, egészen a szomszéd ajtajáig.
De amikor a szomszéd gyerekek a háta mögött kedvesen rászóltak, hogy
— Lujzi néni! Szabad-e locsolni? — na, akkor már nem tudta, hol keresse magát.
Magánkívül vetette oda élete párjának:
— Ottokár! A feleségedet keresik!
A húsvétot követő pár napban Ottokár a nehéz, ünnepi készülődéseit végre kipihenhette.
Egyetlen teendője maradt nap, mint nap: drága Kicsiszívemhez ment látogatóba a pszichiátriára. Igencsak figyelmes férjhez illően minden alakalommal vitt egy-egy húsvétról kimaradt emos tojást, és megnyugtatta Kicsiszívemet, hogy szépen alakul mindenhol a járólap.
Vett vajszínű zománcfestéket, és hogy időre elkészüljön, kölcsönkérte a szomszéd macskáját…
2012.04.06.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Bakkné Szentesi Csilla
