Rossner Roberto : Christina Rossetti: A koboldok piaca 4. 199.-268.sor

illusztráció: A koboldok piaca – James McPartlin festménye 1998

 

 

199.   Kora reggel, hajnal pírja,

200.   S els? kakas, hogy riasztja,

201.   Laura, s Lizzie gyorsan fölkel,

202.   Szorgos méhként, dolgos kézzel

203.   Tehenet fej, mézet perget,

204.   Kitakarít és szell?ztet,

205.   Búzalisztb?l gyúrva tésztát,

206.   Éhes szájat mindet ellát,

207.   Vajat köpül, habot felver,

208.   Szárnyas jószág magvakat kap;

209.   S már ülnek is a varrni valónak

210.   Lizzie ajkán könnyed szó –

211.   Ám Laura egy bels? tervvel;

212.   Egy pár: nyílt és sóvárgó,

213.   Egyik bájt és napfényt lát,

214.   A másik vágyik éj iránt.

 

215.   Majd mid?n az est lehullt,

216.   S korsójuk újra csermelybe merült,

217.   Lizzie egész szelídnek t?nt,

218.   Míg Laura szemlátomást kivirult.

219.   Vizük merték mély pataknál,

220.   Lizzie bíbor, s arany virágot szedett,

221.   Majd hazafelé fordultában így szólt:

222.   „Alkony izzasztja már a messzi szirtet,

223.   Laura jöjj, a szolgák már mind hazatértek,

224.   A játszi mókusok is mind elt?ntek,

225.   Elült minden vad és madár.”

226.   Ám Laura, úgy szólván csak ácsorgott

227.   A gyékényesben, a meredek part oldalán.

 

228..  „Ez még nem az éji szél – motyogta –

229.   Harmat sincs, ez még nem estéli óra.”

230.   Csak hallgatózott, egyre lesve

231.   A koboldok énekét,

232.   Hogy: „Tessék, csak tessék!”

233.   Csengetty?-csalétekként szólót;

234.   Szavuk mézes, rímük nyalka –

235.   Ám csönd volt, hiába figyelte

236.   Nem hallott-látott egyetlen koboldot,

237.   Amint az úton csetlett-botlott;

238.   Bizony, már elkerülte ?t a falka,

239.   Mely rendszerint a völgybe lép,

240.   Csoportban, vagy szingli-mód,

241.   A fürge gyümölcsárus emberkék.

 

242.  „O Laura, jöjj! – nógatta Lizzie –

243.  Én hallom ?ket, bár nem látom,

244.  Ne id?zz tovább a parton.

245.  Ideje már haza indulni,

246.  Nézd, látszanak már a csillagok,

247.  Ív-pályáját járva Hold ragyog,

248.  Szentjánosbogárka pislog ott.

249.  Menjünk, miel?tt a nyár dacára,

250.  Éji felh?k nem gy?lnek a tájra,

251.  Ha oda a fény, mi eltévedünk,

252.  Ha kitör a vihar, mi lesz velünk?”

 

253.  Laura megfordult hidegen, mint a k?

254.  N?vére hallja, mit nem hall meg ?:

255.  Trappoló koboldok énekét,

256.  „Tessék a gyümölcsünk, csak tessék!”

257.  Eztán nem juthat nyalánksághoz?

258.  Nem lel a felment? seregre többé?

259.  Vakká lészen és süketté?

260.  Életfáját gyökért?l oldoz;

261.  Sajgó szívvel nem szólt egy szót se,

262.  Egyre a homályt kémlelte, de semmit

263.  Sem látott, hazavánszorgott, korsója

264.  Csöpögött az úton végig; majd ágyba bújva

265.  Némán feküdt, míg Lizzie álomba fáradt –

266.  Akkor fölkelt, sóhajtozott és sírt,

267.  Fogát csikorgatta a vágytól, s a bánat

268.  Oly er?s volt, hogy megtört szíve.

 

 

 

 

 

 

 

Early in the morning
When the first cock crowed his warning,
Neat like bees, as sweet and busy,
Laura rose with Lizzie:
Fetched in honey, milked the cows,
Aired and set to rights the house,
Kneaded cakes of whitest wheat,
Cakes for dainty mouths to eat,
Next churned butter, whipped up cream,
Fed their poultry, sat and sewed;
Talked as modest maidens should
Lizzie with an open heart,
Laura in an absent dream,
One content, one sick in part;
One warbling for the mere bright day’s delight,
One longing for the night.

At length slow evening came–
They went with pitchers to the reedy brook;
Lizzie most placid in her look,
Laura most like a leaping flame.
They drew the gurgling water from its deep
Lizzie plucked purple and rich golden flags,
Then turning homeward said: “The sunset flushes
Those furthest loftiest crags;
Come, Laura, not another maiden lags,
No wilful squirrel wags,
The beasts and birds are fast asleep.”
But Laura loitered still among the rushes
And said the bank was steep.

And said the hour was early still,
The dew not fallen, the wind not chill:
Listening ever, but not catching
The customary cry,
“Come buy, come buy,”
With its iterated jingle
Of sugar-baited words:
Not for all her watching
Once discerning even one goblin
Racing, whisking, tumbling, hobbling;
Let alone the herds
That used to tramp along the glen,
In groups or single,
Of brisk fruit-merchant men.

Till Lizzie urged, “O Laura, come,
I hear the fruit-call, but I dare not look:
You should not loiter longer at this brook:
Come with me home.
The stars rise, the moon bends her arc,
Each glow-worm winks her spark,
Let us get home before the night grows dark;
For clouds may gather even
Though this is summer weather,
Put out the lights and drench us through;
Then if we lost our way what should we do?”

Laura turned cold as stone
To find her sister heard that cry alone,
That goblin cry,
“Come buy our fruits, come buy.”
Must she then buy no more such dainty fruit?
Must she no more such succous pasture find,
Gone deaf and blind?
Her tree of life drooped from the root:
She said not one word in her heart’s sore ache;
But peering thro’ the dimness, naught discerning,
Trudged home, her pitcher dripping all the way;
So crept to bed, and lay
Silent ’til Lizzie slept;
Then sat up in a passionate yearning,
And gnashed her teeth for balked desire, and wept
As if her heart would break.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Rossner Roberto
Szerző Rossner Roberto 131 Írás
Képzettségem szerint filmtörténész volnék. Kevesen tudják, hogy eredetileg vasi vagyok. Mondhatnám: "vazsi gyerek.." - ugyanis a Vas utcában születtem Budapesten, abban az évben, amikor meghalt Thomas Mann, James Dean, Charlie Parker. Mérleg vagyok skorpió beütéssel, kinaiban pedig kecske. Gyerekecske...