Marthi Anna : Ide…

 

Idesóhajtottalak.

Egy pillanat:

hipp-hopp erre fújt

az esti szellő.

 

Azt hiszem nem

beszélünk.

Fene se tudja.

Ha úgy érzem,

megtalállak,

minden zugban.

 

Hagyom, hogy

ne értsem meg

szavaidat.

Ha érteném,

belerohannék

egy újabb

képzelgésrohamba.

 

Ezért mint

nagybeteg,

kigyógyulást

kezdeményezőn,

magamnak verselgetek.

 

Színes sokarcú éjeken

ha felébred,

kisomfordál a lélek,

s lornyonon át

kibetűzi e széteső

felhős-viharos

háborút.

 

Olyankor jobbik

felem tudni véli,

hogy talán mégis:

bennem kedvességgé

csiszolódhat e bú,

bárgyú

ágynyugalomban.

Legutóbbi módosítás: 2011.11.18. @ 21:40 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak