Bojtor Iván : CSAK EGY KAVICS

 

 

A Gyémánt-Buddha az öböl partján ült. Nem tudni, miért a mi világunkat választotta, hisz oly sok világ van, mint folyóparton a homokszem. Teremthetett volna magának egy másikat is, egy újat, csak erre az egy alkalomra. És mégis, ő a régiek közül választott. Ezt!

Már akkor ott ült, mikor még az öböl nem is létezett. Évmilliók teltek el mire a tenger hullámai szétnyaldosták a gránitfalat és a víz bezúdult a hasadékon, majd megtette ezt, nap, mint nap, évezredeken keresztül.

A Gyémánt-Buddha várt.

Néha, mintha gyakorolt volna, mintha készült volna valamire, leállította az időt. Ha éppen éjszaka volt, az égbolton mozdulatlanságba dermedtek a csillagok, ha nappal, a sirályok megálltak reptükben, és vijjogásuk egy a skálán nem létező hanggá olvadt össze, majd csend lett.

Akkor elsimította a tenger időbe fagyott hullámait, s az öböl vizének felszíne zöld tükörré feszült.

Egyszer, egy ilyen alkalommal, valahonnan az idő fátylán túlról, egy kisfiú szaladt le a partra. Először meglepetten meredt a vízre, majd lehajolt, felkapott egy kavicsot és elhajította.

A Gyémánt-Buddha ötöt pattant a víz színén, aztán elmerült.

Ötöt pattant! Ennyi még sohasem sikerült! – mosolyodott el a fiú.

Om mani padme hum.

(Van kincs a világban.)

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bojtor Iván
Szerző Bojtor Iván 55 Írás
„A fantasztikum itt van. Úgy is nevezik, hogy élet.”