Bakkné Szentesi Csilla : Bársonyban

*

Fekete bársonyát teríti már az éj.

Frézia illatba mártózott

a nesztelen, csupasz szél.

Tóparton léptünk nyomát

emlékké simította a gondolat,

titokká lapult

 

néhány csillogó homokszem alatt.

 

Eggyé olvadt ott régen

szerelem és bánat.

Vágyból éledt,

s lett foszló szándékká

mint homokvárad.

 

A parti nádas még

dúdol marasztalón,

de végleg elmos az idő

minden utánunk maradót.

 

Az éj fekete bársonyként

simul sebzett testemre

– puhán érint, ne fájjon -,

mindent befedve.

Legutóbb szerkesztette - Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 294 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.