A csatolmányon a Kolibicai víztároló látható
Ha Besztercéről a Moldvába vezető Borgói-hágó felé kirándulunk, utunk fenyőerdők közt vezet, s a táj szépségeinek csodálata feledteti velünk az út nehézségeit. Pár évvel ezelőtt a Bisztricsóra csúcs és a Dalbida hegy lábánál, a Beszterce folyó felduzzasztása által, keletkezett egy mesterséges tó, és annak partján létesült egy hegyi falucska, melynek neve Kolibica. Mesébe illő itt a környezet. Nem csoda hát, ha a vadregényes táj a világ minden tájáról vonzza a kirándulókat és ennek köszönhetően napjainkban Kolibica jelentős üdülőhellyé fejlődött az ott lakók szeme láttára.
Nem volt ez így a világ kezdetétől. Valamikor bányászok laktak ezen a vidéken, akiknek leszármazottjai büszkén őrizték a bányász emberek szabad szellemét, akkor is, amikor a bányákat már réges-régen bezárták. Szájról szájra jár ma is a legenda a Borgók völgyében, hogy a kolibicaiak, akik magukat a hegyek szabad embereinek nevezték, nem alázkodtak meg még az őket adókkal sújtó fejedelmek előtt se, sőt még az akkoriban hazánk földjét bitorló törököktől is megtagadták a sarcot. Ha a fejedelem küldött adószedőt, azt mondták, kifizették már a töröknek, ha a török jött behajtani az ő részét, a leleményes kolibicaiak bátran bizonygatták, hogy lerótták ők azt már a fejedelemnek. Így ment ez egy darabig, de egyszer csak vége szakadt, mert a fejedelem rájött a turpiságra és haragjában azt üzente, ha nem fizetnek, vasra vereti az egész falut. De a falu népének még akkor se akaródzott fizetni, inkább elhatározták, hogy ajándékkal engesztelik ki a felbőszült erdélyi fejedelmet. Egy derék kovács még azon az éjszakán egy kotlót és tizenkét csirkét öntött színaranyból, azokat egy ezüst teknőbe állították és három ember nyomban elindult az ajándékkal a fejedelmi udvarba. De nem érhettek célba a drága ajándékkal, mert útban Görgényszentimre felé, ahol, akkoriban az erdélyi fejedelem lakott, Beszterce határában egy dombtetőről megpillantották a fejedelem katonáit, amint a falu felé tartottak. Akkor sebtében visszafordultak, hogy hírül vigyék a falunak a közelgő veszedelmet. Az aranykotlót csirkéivel együtt gondosan elrejtették, hogy az semmiképpen ne kerülhessen a támadók kezére, majd a falu népével együtt felkészültek a védelemre. Nemsokára megérkeztek a katonák és gondolhatjátok, hogy a jól felfegyverkezett túlerővel könnyű volt legyőzni a helybélieket. Élő lélek nem maradt a harc után a feldúlt faluban.
Sok-sok év múlva azonban Kolibica ismét benépesült. A felperzselt házak helyébe újak épültek, és ismét gyermekzsivajt visszhangoztak a környező hegyek. Az elrejtett kincset viszont, senki se emlegette. Hogy is tehették volna, hisz annak titkát a halálba vitte az a három derék ember, aki ezen ajándékkal akarta megmenteni a falu becsületét.
Azonban a kolibicaiak még napjainkban is látni vélnek egy kotlót tizenkét csirkével, amint éjszakánként ott kapirgálnak a falu környékén és úgy ragyognak a holdfényben, mintha mind egy szálig színaranyból lennének.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: M.Simon Katalin
