Seres László : Játékos koboldok

(Erzsébet napra)

Sose hullhat virága a fagyra,

szélfútta rozsdabársony avarra,

kinek szívében tavasz fénye ég.

Jöhetnek viharok, ő csak strázsál

a szerelem éltető varázsán.

Ki ölelni tud, mitől félne még.

 

Ó,  Erzsébetek, Zsókák, Bözsikék,

őrzitek a Föld lüktető szívét

csókoktól mámoros hajnaloknak,

hol ködben fürdik már a sombokor

és dér reszket a foszló lombokon.

Csillagkoszorút fontok a holdnak.

 

Fürdik a nap fodra, a hó szitál,

fagyott könnycseppek közt az őszi táj

kékezüst szőtteséből kibomlott

kristályegére írom: Élni szép!

Ti vagytok a keringő hópihék,

örök ifjú játékos koboldok.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.