Vandra Attila : Törpefenyők II/13. Válni vagy nem válni?

Egy rész, ahol Noémi mellékszerepl?vé válik.

 

      

Válni vagy nem válni?

 

Amikor Noémi visszatért az irodába, Lucát sírva találta. Klári volt mellette, s próbált lelket önteni belé.

– Mi történt? – kérdezte Noémi.

– A f?nök hibát talált a munkájában s Lucánál eltörött a mécses. Erre a f?nök kiabálni kezdett, Luca pedig sírógörcsöt kapott – magyarázta Klári.

– Mibe kötött bele?

– Valami apróságba. Én se értem, miért szívta Luca ennyire mellre.

Noémi tehetetlenül állt egy ideig. Aztán összeállt neki a kép. Lucát ezen a héten még nem halotta valami szaftos új pletykával. S két napja nagyon magába volt zárkózva, s er?sen felkapta a vizet, minden aprósáért megsért?dött. Amikor egyszer rákérdett, letagadta, hogy baja lenne. Akkor ? nem akart tolakodó lenni. Ha nem akar beszélni róla, az ? dolga.

– Megcsalt Laci? – kérdett rá most mégis Noémi. – Luca nem válaszolt, hanem megint er?s zokogásba kezdett.

– Mit b?gedezik itt nekem… – lépett be Egri, meghallva az ajtón keresztül Luca sírását.

– Egri úr, megkérem, hagyjon magunkra. Nincs önhöz köze. Hagyjon nekünk id?t, nyugtassuk meg. Könnyebben boldogulunk, ha ön most távozik.

Egri már nyitotta a száját, hogy rendre utasítsa Noémit, de Yvett belekarolt s kedvesen kituszkolta az ajtón. „Tiszta haszon most, hogy ekkora hatása van rá” – villant át a Noémi agyán.

– Lelkiismeret furdalása van, mert megríkatott. Ilyenkor a legtöbb férfi dühöngésbe menekül. Húsz év házasság van mögöttem, elhiheted – tette hozzá magyarázatként Klári, majd Lucához fordult. – Ilyenek a férfiak. Mind ilyen. F?zzünk, mossunk, neveljük a gyerekeiket, s ?k…

– Mióta tudod? – szakította félbe Klárit a visszatér? Yvett Lucáhot fordulva. – A f?nök nem fog zavarni – tette hozzá magyarázatképpen.

– Tegnapel?tt jöttem rá, miután két napja elment kiszállásra. Azóta nem beszéltem vele. Csak ma hajnalban jött haza.

– S mit fogsz tenni?

– Megmondtam, hogy amíg hazaérek, csomagoljon össze és t?njön e-hel a ház-h-ból! – fulladt Luca mondata sírásba.

– Nórika? – érdekl?dött Noémi.

– Édesanyámnál volt a hétvégén. Ma a suliból oda is megy haza. Úgy volt, hogy estefele megyek utána. Nem tud még semmit. Nem fogok egy ilyen kurválkodó lator mellett élni! Még én könyörögjek neki? Nem akarom látni többet! Nem akarom látni! Ezért meg fog fizetni az átkozott! Meg fog fi-hi-ze-het-niii! – kezdett újra b?gni. – Nem akarom többet látni! – ismételte meg gy?lölettel, ahogy leveg?höz jutott.

– Mi számára a legkedvesebb dolog a világon a házatokban? – kérdezett rá Noémi.

– Mit érdekel? – csattant fel Luca. – T?njön el, és ne lássam többé!

– Nórika, igaz? S ha jól tudom, er?sen apás… S ha téged kérdeznélek, hogy mi a legkedvesebb számodra a házban, ugye szintén Nórika lenne? ?t kérdezted, mit szól a dologhoz? – folytatta Noémi a rend?ri kihallgatást.

– Ilyen apa mellett akarod, hogy feln?jön? Az a gyerek az enyém! ? leszerepelt! Nem akarom látni többé. Soha többé! – kapcsolt rá az elromlott gramofonlemezre[1] Luca, amib?l szemmel láthatóan nem lehetett kizökkenteni.

– Miért érzem én, hogy minél hevesebben bizonygatod, hogy nem akarod látni, annál hamisabb ez a nem? – lépett közbe Yvett. – Jogosan ért meg lelkedben a bosszúvágy, a megalázott, megcsalt n? bosszúvágya. Bosszúvágyadban készen állsz bármire, csak szenvedni lásd. Vajon annak az árán is, hogy a számodra legkedvesebbnek fájdalmat okozol? Szabotálni fogod a láthatást, mert ezzel okozol majd fájdalmat neki? Megtöltöd gy?lölettel Nórika szívét is? Ha te gy?lölöd, gy?lölje ? is! Megéri neked a bosszú, hogy Nórika szenvedjen? Annyira szereted Nórikát, hogy képes vagy fegyvernek használni Laci ellen?

– Azt akarod, hogy térden állva könyörögjek neki? Honnan tudod te, mit jelent együtt élni azzal, aki megcsalt, s látni nap, mint nap, és róla eszedbe jusson a megaláztatás!

– Valóban nem tudom! – felelte Yvett. – De tudom milyen sors vár Nórikára. Átéltem! Nem hozhatsz döntést a megkérdezése nélkül! Nem csak a kett?tök sorsa fel?l döntesz. S nehogy azt válaszold nekem, hogy ? csak egy gyerek! – emelte meg Yvett a hangját.

– S akkor köteles vagyok bármilyen megaláztatást elt?rni? ? megcsalhat, kurválkodhat kedvére, s nekem t?rnöm kel mindent, mert gyermekem van? Tán ? neki kell döntenie helyettem?

– Ne kerüld a választ, s ne bújj a kicsavart értelm? szavaim mögé. Arra válaszolj, de ?szintén, nem önámítással: Kell-e még neked ez a férfi, aki megcsalt? Ha tényleg nem kell, miért fáj ennyire az elválás? – vált keménnyé Yvett hangja.

– Meg?rültél? Nem látod, milyen idegállapotban van, s ahelyett, hogy vigasztald – fakadt ki Klári átölelve anyaian Lucát –, te még bántod! Rosszabb vagy, mint a f?nök, kinek mentségére legyen, id?s férfi, gyermektelen, nem csoda, ha érzéketlen!

– Mondd Luca – engedte el Yvett a füle mellett Klári szavait. – Mesélted, miként szerezted meg Lacit. Barátn?je volt. Szépfiú volt. Körbedongták a szebbnél szebb lányok. De téged vett feleségül. Amikor ráhajtottál, nem zavart, hogy azel?tt éjjel a barátn?jével hált. Úgy is kellett neked. S feleségül téged vett. Mi változott? Hogy nem megszerezni, hanem visszaszerezni kell?

– Fejezd már be! – kiáltott Klári Yvettre, t?le szokatlan hevességgel.

– Megcsalt! – kiáltotta Luca dühösen a könnyeivel küszködve. – Eljátszotta a bizalmamat! Hittem benne! Bíztam benne!

– Arra felelj, kell-e még neked? Szereted-e még Lacit?

– Gy?lölöm!

– Az is szerelem egy formája. Nekem a kérdésemre felelj! S nem úgy, mint az el?bb, hanem a szemembe nézve. Arra felelj, szereted-e még Lacit?

Dacosan emelte fel a fejét Yvett szemébe nézve. Egy ideig farkasszemet néztek. Majd Luca hirtelen az asztalra borult, s hisztériás sírás lett úrrá rajta.

– Szeretem azt az átkozott ga-ha-zem-be-hert! 

Egy pillanatra halálos csönd lett.

– Akkor ne nyavalyogj itt, hanem szedd össze magad, és szerezd vissza! De el?bb nézz a tükörbe! – kapta el? Yvett a retiküljéb?l a tükröt. – Így néztél ki, amikor lecsaptad a volt barátn?je kezér?l?

– Most már elég! – állt Klári Yvett és Luca közé. – Nem látod, milyen állapotban van? Hagyd, hogy megnyugodjon egy kicsit! Ilyen állapotban mit akarsz, hogy tegyen?

– Nincs ideje az önsajnálkozásra – szólt közbe Noémi kevésbé szenvedélyes hangon. – Azonnal kell cselekednie, ha hazamegy. Sorsdönt?, hogy mit tesz, mit mond ma. Laci vagy elment, vagy még nem. Ha nem, nincs ideje merengeni. Az els? pillanatok sorsdönt?ek lehetnek. Ha mégis elment, a kislányt látni akarja. Sorsdönt?, mi lesz akkor. Hiába mondod, nem akarod látni, a láthatás miatt rendszeresen látni fogod. De az els? találkozáson sok múlik. Azt ugye nem akarod, hogy Nórika szenvedjen? A kérdés nem az, hogy „Válni vagy nem válni?”, hanem az, hogy „Miként válni vagy miként nem válni?” Megszerezted magadnak az egyik legkapósabb férfit. Örök h?séget esküdtetek egymásnak. Megcsalt, megalázott, nem bízhatsz benne. Jogod van eldönteni, hogy akarsz-e élni vele vagy nem. De ez a válóper nemcsak rólatok szól. Szól a számodra legkedvesebbr?l is. Joga van ahhoz, hogy minimális sérüléssel kerüljön ki e válóperb?l. Joga van minden gyermeknek az apjához. Nincs jogod megfosztani t?le. Egyébként a törvény is kényszerítene rá. Akkor mi legyen? Kidobtad, de nem tudod ezen túltenni magad. El tudod „engedni?” Ha igen, mondj le róla. Zavar, hogy Gábor velem jár? Nem. Ha így tudsz hozzá viszonyulni, elválva is szül?k maradtok. Még meg is tudjátok beszélni a dolgokat. De engedd meg, én ezt kétlem. Ha nem engeded el, isten irgalmazzon Nórikának. Akkor jobb, ha nem válsz el. De azt se mindegy, hogyan. Ha megalázkodva könyörgöd vissza, nem az a kérdés, hogy meg fog-e még csalni, hanem csak az, hogy mikor. Ha emelt f?vel fogadod vissza, adsz egy esélyt az újrakezdésnek. De csak akkor, ha meg tudod bocsátani neki. Ha a mostani sértettséged naponta a fejéhez vágod, garantált a mindennapos polgárháború. Azt lehet, Nórika még jobban meg fogja sínyleni. Megint középre kerül majd, de nem hetente vagy kéthetente egyszer a láthatási napon, hanem naponta és a nap minden órájában. Szóval, kell-e még neked ez a férfi, Luca?

– Mit?l vagy te a válóperek ilyen szakért?je, Noémi? Sohase voltál férjnél, s szüleid nem váltak el! – hökkent meg Klári.

– De eljegyezve voltam. S láttam néhány osztálytársamat szüleik közt verg?dni. Elváltan, és el nem válva – felelte Noémi, majd újra Lucához fordult. – Azt mondtad, szereted. Még mindig, mindezek ellenére. De mit könnyebb megtenni? Elengedni, vagy megbocsátani? Mert egyiket kötelességed megtenni. Nórika nem várhatja el, hogy együtt élj azzal, akivel képtelen vagy egy fedél alatt lenni. Nem várhatja el, hogy megalázd magad. De joga van mindkét szül?jéhez, a békéhez, s hogy ne rajta csattanjon a válóper.

– Igazad, van, Noémi, de nem látod, milyen állapotban van? Hogy akarod, hogy döntsön? Lehet ilyenkor döntést hozni?

– Hol van az a Luca, aki szemet vetett rá? Arra a férfira, akiért versengtek a lányok? Miért arra? Mert ? volt a legkapósabb. Ha egy férfiban nem tombol a tesztoszteron, s legalább minden második pillantásával nem azt keresi, hol a legcsinosabb n?, pipogya fráternek tituláljuk s kicsúfoljuk. Nem kell nekünk! Azt hiszed, hogy attól, hogy h?séget esküdött neked, hirtelen megváltozott, s másban nem veszi többet észre a n?t? H?séget esküdött, s nem vakságot!

– De nem tartotta be, megcsalt! – lobbant fel megint a düh Luca szemében.

– S mondjuk, ? h?séget esküdött. De neked az a férfi kellett, aki után futottak a n?k. A többi n? nem esküdött h?séget neked. Velük nincs szerz?désed. ?k továbbra is meglátják benne a kívánatos férfit. Hány éve vagytok házasok? Tíz? Eddig még nem fordult el?? Ami azt illeti, elég simán megúsztad leeresztett pajzzsal! Kell-e még neked Laci mindezek után? Erre felelj! Ha igen, sutba a megtépázott büszkeségeddel! Ilyenkor az rossz tanácsadó.

 

Ahogy a hegyek n?nek,

Úgy törpülnek a fák.

Nagy szálfa-g?göt nem t?r

A magasság.

 

– idézte Noémi Reményik Törpefeny?jének els? szakaszát. – Felmentél a magas Bucsecsre, hát vállald a vihart, s hagyd a sértett n? szálfa-g?gjét, mert széttör a Bucsecs vad szele! Szóval kell-e még Laci?

– Kell! – görbült le újból Luca szája.

– S meg fogod tudni állni, hogy ne vesd egy életen át a szemére ezt? Mert neked ennek ellenére kell!

– Megpróbálom – felelte Luca, de elég bizonytalanul.

– Akkor szedd össze magad. Ki az a n??

– A f?nökn?je. Huszonkilenc éves, csinos, mindig jólöltözött, gazdag…

– És te harmincöt évesen hány éve vagy túl a menopauzán? – szólt közbe Yvett. – Más n? kellett neki? Add meg neki azt, akit tíz éve nem látott, a hódító Lucát. S ha ez nem elég, akkor mutass neki olyant, akit soha nem látott. A hideg, racionális n?t!

Luca hallgatott.

– Ugye azzal a hátsó, magadnak se bevallott szándékkal verted ki a dilihisztit a reggel, hogy majd megalázkodva, térden csúszva kérjen, fogadd vissza? Mint ahogyan a legtöbb n? tenné ebben a helyzetben? Csak nem jött be. Mert Laci túl b?ntudatos volt, s csomagolni kezdett! S te csapdába estél. Valld be, azért vagy annyira dühös rá, mert nem tette meg, s többet nem volt visszaút? Most más lehet?séget nem látsz, mint térden csúszni vissza hozzá. S az egészséges n?i ösztönöd szerencsére minden erejét arra mozgósítja, hogy megakadályozzon ebben. Mert akkor mindent elvesztesz! – figyelmeztette Noémi. – Csakhogy így nyavalyogva itt egy marha nagy szívességet teszel vetélytárn?dnek, aki szemet vetett rá, s?t feltehet?en visszaélt f?nöki helyzetével, ahogy Dimény szokta? Vagy te másképpen fogalmaznál?

Luca szeme nagyot villant az utolsó mondat hallatán.

– Nem. Azt már nem! Nem hagyom annak a büdös kurvának!

– Így akarlak! Gyere, töröljük le a könnyeidet, s harci díszben menj haza! – szedte el? Yvett a retiküljéb?l a sminkkészletét.

– Máris? – ijedt meg Luca, f?leg, mert megnyílt a f?nökük ajtaja is.

– Máris! Mire vár azon kívül, hogy kész legyen a harci dísze? De csak azután, miután aláírta ezt a szabadságkérvényt három napra. Hétvégével együtt öt napja van rá. A munkájáért ne fájjon a feje! Hagyjon itt mindent, a családja fontosabb és sürg?sebb. Ne legyen akkora fajmarha, mint én voltam. Mire mentem a büszkeséggel? Itt vagyok, nyugdíj el?tt, testvérem nincs, feleségem nincs, gyermekem nincs, hamarosan munkám sem lesz már! Ücsöröghetek az üres lakásban nyugdíjazásom után, s várhatom a megváltó halált! De tudja mit akar tenni? Jól átgondolta?

– Igen!

– Akkor sok sikert! A legfontosabb: Egyetlen fegyvere, ha meg?rzi büszkeségét!

Luca távozása után három kérd? szempár meredt Egrire.

– Nem hangszigetelt az ajtó… Jó na, hallgatóztam is egy kicsit… – vallotta be behúzott nyakkal, majd bevonult a saját irodájába.

– Te honnan tudsz ennyi pszichológiát? – meredt Noémira Klári, miután Egri elment.

– Valamennyit tanultam az egyetemen is – felelte Noémi –, de legtöbbet a v?legényemt?l. Pszichológiát végzett, s sokat beszéltünk ilyesmir?l, mert nagyon érdekelt.

– Vajon jól tettük? Még ha most el is éri, amit akart, vajon évek múltán nem átkoz el emiatt? – aggódott Klári.

– Nem vagyunk jöv?be látók. De így adott magának egy esélyt, hogy emelt f?vel másszon ki e helyzetb?l.

– Vajon sikerül neki?

 

Harmadnap, pénteken délel?tt nyitott be Luca. Arca mosolygós volt, ki volt sminkelve. Minden szem várakozóan rámeredt.

– A f?nök itt van? – kérdezte. – Szükségem lenne még két nap szabadságra, hétf?re és keddre. Munkát keresünk Lacinak… – Azonnal körbefogták.

– Köszönöm, mindhármatoknak, hogy nem hagytatok nyavalyogni – puszilta meg sorban a lányokat. – Képes lettem volna… Sohase gondoltam, hogy egy férfi szexuális zaklatás áldozatává válhat.

– Ennek az érzéketlen vaddisznónak nem jár? – utalt Egri Luca reggeli kirohanására.

– Jaj, dehogy nem! – ölelte át Luca s két cuppanósat nyomott az arcára, ott hagyva a rúzsának a helyét f?nöke arcán.

– Nehogy bocsánatot kérjen! Attól úgyse felejtem el! – tette hozzá pajkosan, élvezve, hogy ezzel még nagyobb zavarba hozta Lucát.

Noémi Lucával együtt lépett ki az ajtón. A folyósón, még szembe fordultak.

– Nem fogom a szemére hányni! – olvasott Luca, Noémi aggódó tekintetéb?l. – S van bizonyítékom a zaklatásra, ha arra gondolsz, hogy ez kit?n? magyarázat. És meg fogom állni, hogy ne vessem a szemére éveken át.

Noémi egy ideig vizslatta Lucát. Majd sanda gyanúja támadt e magabiztos kijelentést?l.

– Dimény téged nem…

Luca olyan lett, mint a f?tt rák.

– De igen, s nekem itt nem volt egy Debreceni Gáborom. Laci elkövetett évekkel ezel?tt egy nagy marhaságot. Dimény megzsarolt, hogy feljelenti. Pontosabban csak utalt rá, hogy tudja… Engedtem. Reméltem, csak egy vonalat akar húzni a puskájára, majd más zsákmány után néz. Ebben nem csalódtam. De ott viseltem a lelkemben ezt a terhet… S akkor megtudtam, hogy Laci… Én ekkora áldozatot hozok, hogy megmentsem, ? meg… Meg tudtam volna ölni. A f?nökn?je is megtudta. A férje nyugalmazott ÁVO-s. Ma tulaj. Kinek van pénze manapság… ötvenkilenc éves, gondolom, már nem bírja az iramot. A feleségének kellett egy kan. Megzsarolta Lacit. Pontosabban utalt a régi esetre… De ? nem érte be eggyel, mint Dimény. Voltunk ügyvédnél. Már elévült. Nem vehetik többet el?. Tegnap óta Laci is tudja, hogy én is… Tiszta lap kell az újrakezdéshez.

– S ha újra meg fog csalni Laci?

– Az új eset lesz. Ebb?l tanultam valamit. Remélem, akkor is megtalálom majd, hogy mit tegyek!

 

[1] A régi gramofonlemezekre jellemz? volt, hogy karcolás miatt egy kör leírta után visszakerültek ahonnan indultak vég nélkül ismételve ugyanazt a sort.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 754 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.