Tiszai P Imre : Isten alszik, az ördög lusta

Nyomtatás

Állókép vetül a végtelenbe,

az idő megbénul,

színek fakulnak fekete-fehérre,

sziklák ülepednek porfelhőként

a szétszakadt földekre,

elfolyik az ég, eltűnik kékje,

fekete felhők fagynak jéggé,

halott madarak éneke

reked meg díszlet fák között,

dermedten vár a mozdulat,

az ölelés bilincsként fonódik,

halott testekben pusztul a zigóta,

zongorahúr hangtalan akkordja

őrzi az utolsó táncot,

gyertyaláng ellobbanó lángja

káprázik még egy pillanatra,

csapdába zárt neuron

hal meg ingerhiányban,

a lélek mér abszolút nulla fokon,

templomban omlik a vakolat,

puttók potyognak

málé hívek nyakába,

Mária szemérmetlen szemez

az összes szentekkel,

Isten hortyogva alszik,

az ördög mozdulni lusta,

már egymással sem játszanak,

ránk untak?