Vandra Attila : Törpefenyők I/ 7. – Hülyék

Még egy falura került tanár nehéz helyzetben van, de a politikai eseményekt?l sem tudja függetleníteni magát.

 

 

Hülyék

 

 

Az élet szép lassan kezdett visszatérni a rendes kerékvágásba. Ahogy a mez?n fogyott munka, a jelenlétek is helyreálltak. Csak hát a kiesésnek ára volt. Ha hiányoztak az iskolából, nem hallották a magyarázatot. S ez szabotálta Noémi elkeseredett kísérleteit, hogy valami tudáscsírát verjen beléjük.

Egyik nap pilinkél? hóban indult el otthonról. Az úton a havazás egyre er?södött, s mire leszállt a vonatról, szinte térdig ért a hó. Feltehet?en itt hamarább kezdett el havazni, mint Brassóban. Szerencsére este meghallgatta a meteorológiai jelentést, s hosszú csizmát húzott, s melegen felöltözött. De hogy teszi meg ezt az öt kilométert hóviharban, szinte térdig ér? égi áldásban?

Nagyot sóhajtva indult meg az úton. Ám alig gázolt bele a nagy hóba, ismer?s hang ütötte meg a fülét:

– Tanárn?, nem kér egy taxit?

Hátrafordult. Imre Áron állt ott, szekerének kerekei helyett hótalpak voltak. A lovait pokrócok védték a hidegt?l. Felült, s az Imre által átnyújtott takarókat magára csavarta. Jólesett betakarózni, mert teljesen át volt fagyva. A vonaton nem m?ködött a f?tés.

Amikor kijött utolsó órájáról, az igazgatón? szólt, hogy Marinescu ?rmester, a falu rend?re várja. Az ?rs szemben volt az iskolával.

Marinescu ?rmester kedvesen fogadta, hellyel kínálta.

– Gondolom, tapasztalta, hogy milyen nehéz az ingázás ide, ebbe a faluba. S a tél csak most jön. S a Nemere[1] jóságos hatásába nem is igazán kóstolt bele. Ide kellene költöznie… Megoldjuk, akadnak államosított üres házak a falban – ajánlotta jóságos hangon. Ám Noéminek ett?l a jól id?zített jóságtól az ?rmester jóságos édes anyukája jutott eszébe, de jobbnak látta hallgatni.

– Hogy fog naponta idegyalogolni az állomástól?  

– Ahogyan egyes gyermekek már els?s koruktól három-négy kilométert tudnak jönni es?ben, sárban, hóban, szélben az iskoláig, úgy valahogy én is – hárította el Noémi a felajánlott segítséget. – Nem szándékozom életem végéig itt maradni.

– Még beszélünk! – szólt a távozó Noémi után a rend?r.

Az állomásra menet leszegett fejjel ment, tért rá a faluból kivezet? útra. Próbálta védeni arcát a szembe süvít? szélt?l. Észre se vette, hogy elment Imre Áron szekere mellett.

– Tanárn?! – szólt utána Áron.

– Köszönöm! – ült fel a „taxiba”. – Miért csinálod ezt? – kérdezte. Már letett arról, hogy rávegye Áront, hogy tegezze. Kezdte megszokni, hogy ebben a faluban Imre nem egyedüli, akinek muszáj „megadnia a tiszteletet.” ? pedig képtelen volt magázni a vele egykorú fiút.

– S ön miért foglalkozik munkaidején felül a gyermekekkel?

– De hát neked nincs is ott rokonod… – lep?dött meg Noémi a válaszon.

– S miért? A tanárn?nek van? Szóval miért csinálja?

– Mert… Mert komplett hülye vagyok… Akarom mondani, vagyunk… – nevette el magát Noémi. – Köszönöm.  

 

Lassan közeledett 1987 karácsonya. Szabad Európa Rádió is kezdett egyre ritkábban foglalkozni a brassói eseményekkel. Noémi a karácsonyi üdvözleteket írogatta, egyre nehezebb szívvel. Ott volt az asztalán egy felcímezetlen boríték, melyet ismételten a kezébe vett, majd mindig félretett, távolabb, nehogy a többi közé keveredjen. Végül nem halogathatta tovább, már csak az maradt hátra. Hosszú ideig nézte a borítékot, végül a benne lev? üdvözletet kivette, a nappaliban lev? adventi koszorúhoz ment, letépett róla egy feny?t?t, a borítékot lezáratlanul a táskájába tette, majd felöltözött s elment Emese szüleihez.

Mária néni nyitott ajtót, nem hívta be. Noémi ránézett, majd megértette. Jobban teszi, ha nem jön be. Noémi egy pillanatig habozott, majd a táskájába nyúlt, s kivette a borítékot, egészen közel lépett.

– Nem tudom a címet.

Mária néni körülnézett, majd elvette.

– De ez üres… – lep?dött meg a tapintástól.

Noémi alig láthatóan megrázta a fejét. Mária néni belepillantott a borítékba.

– Pinus Mugo[2]… csúszott ki a száján, nem hazudtolva meg, hogy foglalkozása botanikus. Er?sen a Noémi szemébe nézett, majd mellébe rejtette a borítékot. Lecsukta a szemét, jelezve, hogy eljuttatja. ? ugyan nem tudja mit jelent, de Emese biztos érti majd.

 

 

 

[1] Dermeszt? hideg szél, mely az Ojtozi szoroson hatol be a háromszéki medencébe.

[2] A törpefeny? rendszertani neve. 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.