Marthi Anna : Tulipán

sajnos semmi új

 

 

toronyházaink tetején áll az idő!

a múzsaságról szólnék, rendben?

 

ringó csípejű forma mit ad? -hat-

ám szív-rekeszben amnéziát olvaszt e lét.

jégbe zárva sok-sok élet,

nyár van, majd elmegy: egyszercsak tél

jég dobozra hull ismét fehér, de lásd,

emlékeink folyton vesznek,

s míg láthatatlan lennék bőr-magam,

szívembe ültetett magvakban már álmodni vél!

érlelem minden elveszett percem a csendben,

megsemmisítő hófehér elnyel, s ez így a jó!

csak az terem meg újra meg újra,

mi lélek-éber kábulatban virággá érne,

bármilyen hosszú időtlenen kell is

múzsaként tengerbe menni…

Legutóbbi módosítás: 2010.06.12. @ 10:51 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak