Kovács Henrietta : Apám

 

Alig egy-két kép dereng róla:
félárvaként minden emlék csúf, kopott,
az én hús-vér szülőm hamar eldobott.

De a távolból jött valaki,
akinek két gyengéd karja tán nincsen,
hogy a messzeségből időnként intsen

s nem ölel át, csak ha képzelem;
mégis az Apám lett, általa élek,
az Isten volt ez a vigyázó Lélek.

Nem úgy szidott, ahogy egy zsarnok;
bár rossz voltam olykor, akár más gyerek,
azt üzente, ezzel is csak jót nyerek,

s ha a sarokban kucorogva
már vöröslött és megfájdult a térdem,
még azt is elhittem: szenvedni érdem,

a csönd minden hibám lemossa,
mert az én tanító Apám ott lelem,
ahol hallgatni kér meg a türelem.

Bár kettétört a régi bölcs?,
az évek tengerén – mennyi fanyar év! -,
mindenhol akadt egy fénylő, tiszta rév,

és a méla csönd sem hagyott el,
sem a hit, hogy Isten őszintén szeret,
s ez betölti a köztünk lévő teret,

mert hiszem: néha büszke rám,
ha azt mondják a bölcsek és a nagyok,
hogy egy kicsit az Apám lánya vagyok.

 

Legutóbb szerkesztette - Kovács Henrietta
Szerző Kovács Henrietta 79 Írás
1991.10.20., Debrecen - a kemény tények....:) ÃÂrni, írni, írni... egyszer álmomban egy cseresznyefán ülő fiú megkérdezte tőlem, hogy mikor lennék a legboldogabb? "Akkor - feleltem - ha mindig ősz lenne, én pedig egész életemben egy fa alatt ülve írhatnék..." Ez persze így nem teljesen igaz, de majdnem... :) "Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz." /Paulo Coelho/