Marthi Anna : Párnakönyv haikuk

átírtam

 

 

 

 

Vörös alkony már

az égbolt keskeny szája.

Utcánk vérszegény.

*

Két kézben a kéz,

lélekmélyről néz a szem,

hol bomol az ész?

*

Benned rezzenek,

és te is bennem rezzensz.

Egymásé vagyunk.

*

Sírásod apró

katibogara szívem

felé indult el.

*

Tenyeremből kérsz

harmatot. A kis hídon

átkelsz szívemhez.

*

Elmentél kedves,

talpadon rózsaszirmok,

kebleden remény

 

volt és hódolat.

Kezeidben a lekvár

színarannyá vált.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.11.12. @ 14:54 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1338 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak