Tésik Patrik : Ne másra akarj hasonlítani

Egy szép tavaszi napon, mikor szünet volt az iskolában Ferkó épp a boltba tartott. Jó hosszú volt a bevásárló lista, mert kenyeret, uborkát, paprikát, magának egy kis rágcsálnivalót, meg még ki tudja mit kellett venni. A többi már nem maradt a fejében. Nem volt messze t?lük a bolt, csak két utcányira. Boldogan járt vásárolni tavasszal, hisz szerette hallani a fák ágainak suhogását és a madárcsicsergést.

Már majdnem odaért, csak egy sarkon kellett befordulnia. Amint ezt megtette ott állt egy gyerekcsapat. Valahogy nem igazán látszottak rendesnek, de a ruhájuk az nagyon men? volt. Rögtön ez járt a fejében:

– De jó lenne csatlakozni hozzájuk!

Igen ám, de ? nem tudhatta, hogy ezek igazi fosztogatók. Aki oda belép, annak elveszik az értékeit. Csakhogy nála nem volt semmilyen érték. Egy kicsit bátortalanul, de odament:

– Sziasztok… csatlakozhatnék én is hozzátok?

– Te? – szólt a csapatból egy fiú.

– Ahhoz ki kell állnod három próbát!

– És mi lenne az?

– Van egy ház, ahol egy zsémbes öregember lakik, és imádja etetni a madárkáit. Az lenne az egyik feladatod, hogy menj oda, mássz fel a kertben lév? fára és dobd le róla az etet?t.

Elgondolkozott, de végülis ezt mondta egy kicsit bizonytalanul:

– Vállalom.

– Nos akkor hajrá! – kiáltották egyszerre.

– De van egy kis gond – szólt Ferkó.

– Mi?

– Engem csak boltba engedtek el.

– Ugyan! Majd azt mondod, hogy szereztél új barátokat és játszottál velük.

Mikor odaértek Ferkó felmászott a fára és teljesítette a kérést. Kinézett az öregember az ablakon és a feje vörös lett a méregt?l. A gyerekek úgy elfutottak, mint a nyúl. Így szólt Ern?, a csapatf?nök:

– Na ez szép volt. A következ?ben benne lesz a maradék két feladat. Menj el a boltba, hozd el a cuccokat, ami kell nektek és add nekünk.

– De hát ti mit kezdtek a zöldségekkel és a kenyérrel?

– Semmit, de ez a feladatod!

– Hát… oké megteszem.

Gyorsan elfutott az üzletbe, mint ha kil?tték volna. Megtette, amit kellett és odaadta nekik. Ern? eképpen felelt:

– Gratulálunk, közénk tartozol.

Nem volt Ferkó boldog, mert csak utána ébredt rá, hogy ezeket a szörny?ségeket mind azért tette, mert egy buta csapathoz akart csatlakozni. Nagyon mérges volt magára. Ezt mondta:

– Köszönöm, de most rohanok…

Mikor hazaért a szülei csak faggatóztak:

– Hát te hol jártál fiatalember?

– Hát…

Elmesélte sírva a szüleinek és megkapta a méltó büntetését, de elfogadta és megtanulta a leckét:

– Ne másra akarj hasonlítani.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Tésik Patrik
Szerző Tésik Patrik 19 Írás
"Bármit tanulsz magadnak tanulod" /Petronius/ 14 éves vagyok, Kaposváron születtem. ÃÂltalában verseket szoktam írni, de néha próbálkozok prózákkal is.