M. Fehérvári Judit : Feszület

Rétegvers
Nem szándékozom indulni a Holló pályázaton, ezért csak így akadémikusan *

 

Lásson, aki él!

Zsongó színek éke

keresztre feszít.

Kínt ez,

mit nem enyhít sem b?nbánat,

sem hit…

A tervet elnyeli mélyen

ott a Nagyerdő szívében

a hallgatag Krematórium.

Lehetetlen Feltámadásom…

Kicsi, fáradt lepkék

őrzik a csónakomra száradt

vízi mohákat

szabadságra várva…

Hiába a „Fehér ló áldozása”.

Impressziók vágynak expresszív

lüktetésre

ahogyan Greco is izgatottan nyújtotta alakjait

bennem is sűrűsödnek a lelkek,

kik érzik csuklóim megfeszítvén,

hisz innen lendül a mozdulat

feltámadásra készen…

Övék is e pulzáló vér:

az enyém…

Átjár az alföldi szél

és ráncokat barázdál a parasztember homlokára,

kaszájára, lucernára

rátelepszik minden

álmára a por és a szekérút.

Önarcképeim

drámai megvilágításban…

Színeim ellentétesek

a felhők romantikája

piros kötényt áld a Cigányleányra

Vihar előtt

Vihar előtti csend

Iskolások

Lakodalmasok

Sírbatétel

Tanyán

Fuvaros szekér

Bús magyar ló

Tócóskerti táj…

Fény, szín, faktúra és Tokaj,

meg a Kedves, Tiszadada

sárgák és ultramarinok

magasodnak messze a horizont fölé

paraszti jelkép…

Félegyháza fia voltam

példaképem Petőfi

Debrecent nem lehet

elkerülni…

Sorsunk hasonlatos,

de a cívis város engem fiának fogadott…

Néha szégyellem magam emiatt!

A főtemplom főfala

lám meg is repedt,

Elárultak,

majd megtagadtak százan,

ezer lábbal taposták

lelkem a sárba.

Nem vádolok…

Nincs kit miért…

A víz borrá válik…

és a kenyér

fehér, mint a testem…

Rajzolok.

Mi elém kerül, vászonra feszítem

„Kérész szedőkön”, „Tengeri hántásokon”

át mily nehéz a „Hazatérés”

Ne kiálts mégsem Barabást,

s állj messze a kődobálóktól,

így kérj magadnak tiszta vizet:

Ne kelljen soha kezeid mosnod

vagy rongyaid közt aludnod éjjel,

s álmodban tisztaszobában

a Megváltást várnod.

Gömörből hosszú utak kanyarognak

bús füzek hajlongnak a parton

lakat a sorompókon

hó fedi el a gátat

az igazság vize megtalálja a legkisebb

repedést:  felszínre tör.

Föntről szerteágaznak lépteid

bomlik keser illatod

magamra maradok

csak teljenek be a napok

A Hiány

keserű könnye mardossa arcodat.

Hangod elcsuklik:

De a lárma elnyeli sóhajod.

Nem tudhatod…

Nem kísértik többé Szent Antal sem…

Könyörülj a haldoklón!

Hadd szálljon Ezernyi kék pillangó felette

Hadd öleljék széthajlón selymes zöld füvek,

Hadd gyulladjanak oszlopos gyertyák szemében

Hadd porladjanak a szenvedéskövek…

Tudd, a magányban szunnyad a varázslat

Tudd, mikor szakad a pillanat,

Tudd, mikor ülnek el a gerlék,

Tudd, félned, sírnod Neked

is szabad…

Nem kell már térfoglalás,

tömegelrendezés,

plasztikai erő

tekintet és nem jelent többé semmit

Párizs sem

elillant a szecesszió

szélesebb vonásokkal

dobog az ecset szíve

nem képzelődöm

csak ezerszer sajnálom,

hogy mégsem sikerült

minden szenvedést

vászonos fénybe álmodnom!

 

Legutóbb szerkesztette - M. Fehérvári Judit
Szerző M. Fehérvári Judit 168 Írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.