Bűdi Gábor : Szergej szilánkjai VIII. rész

*

Úgy általában a szentekről…

 

Szergej vállára akasztja táskáját és három nylonzsák szeméttel elindul a ház előtti konténer felé, ahol egy nénike határozott mozdulatokkal rugdossa a konténer alá a szétszóródott szemetet.

Szergej két lépés távolságból egyszerre lendíti a három zsákot, s mindhárom különböző röppályán, de a tárolóban landol. Ám az egyikben hangos csörrenéssel eltörik egy üveg.

Az idős néni – lassan, de erejének teljes tudatában, akár egy terminátor – megfordul, és Szergej szemébe néz. Szemében düh és egyéb indulatok égnek.

Otthonkája alól előhúz egy főrészelt csövű 12-es Benellit, majd műfogsora között megszűrve kimondja a halálos ítéletet jelentő „asztalavisztabébi”-t, és telepumpálja ólommal Szergej mellkasát.

Nem, nem. Dehogy. Szóval.

Az idős néni – lassan, de erejének teljes tudatában, akár egy terminátor – megfordul, és Szergej szemébe néz. Szemében düh és egyéb indulatok égnek. Majd műfogsora között megszűrve kimondja a halálos ítéletet:

„A fiatalember nem tudja, hogy válogatós kuka is van!!!! Amott ni!!! Mérnem odadobja a szemetit!!!”

Szergej ebben a pillanatban megenyhül, hiszen könnyekig hatja meg a néni felelősségtudata a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban, és gondolatban már szentté is avatja!

Milyen jó, hogy tetszik törődni a szelektív hulladékgyűjtéssel! – mondja Szergej, hogy ne hagyja jó szó nélkül ezt áldott jó asszonyt.

„Nem irdekel engem a szekelálás, de ha odadobja a szemetit, akkor mi konténerünket lassabban telik, oszt nem a mienk a köccsíg!”

Hmmm… a néni egy szent – gondolja Szergej –, csak némileg maga felé hajlik a keze!

 

 

Szergej a csodatevő!

 

Szergej mai, helyenként konzervatívnak mondható életvitelével szemben voltak zűrös, sőt zavaros évei. És természetesen bájos és tanulságos történetei ebből az időszakból. Talán a higiéniával szemben tanúsított elkötelezettsége is ebből az időszakból táplálkozik.

Akkoriban nem volt ritka, hogy Szergej a gimnáziumi órák helyett a Fácán nevű vendéglátó ipari egységben múlatta az időt, és nem átallott akár fél láda sört is elfogyasztani egy ültő helyében. Na jó, ez így nem igaz, hiszen 8-10 sör elfogyasztása nem volt lehetséges a WC rendszerese látogatása nélkül. Sőt, a hétvégi programjai is kísértetiesen emlékeztettek a hétközi tevékenységre, azaz a barátaival ivott, mint a kefekötő, és ezalatt megfejtették mindazon filozófiai talányokat, amiket a nagy nevő elődöknek, gondolkodóknak nem sikerült.

Volt azonban némi mellékhatása a rengeteg gondolkodásnak. Egyrészt a folyamatos részegség-másnaposság erősen destruktív hatása, másrészt a folyamatos hányás okozta izomláz, ami állandóan jelen volt a rekeszizom környékén.

Felvetett az életmód némi higiéniai problémát is, ugyanis a sör, a cigaretta és a hányás pompás leheletet biztosított számára, ami parádés élményben részesítette a beszélgetőpartnereket. Bár őket nem nagyon érdekelte a dolog, hiszen ők is büdösek voltak, mint búgás környékén a vadkan, de ez Szergejt nem vigasztalta.

Történt egyszer, hogy egy népes társaságban Szergej ismét – a perisztartikus bélmozgás következtében – telehányta a WC kagylót. Szergej véreres szemekkel konstatálta a tükörben, hogy viszonylag jól néz ki, azonban a szájába beköltözött Hanyi Istók, a lápi ember.

Fogkrém, fogkefe és rágógumi hiányában ennek orvoslása reménytelennek tűnt. Szergej erősen ittas állapota ellenére azonban akkor is briliáns gondolatokkal és végtelen kreativitással volt megáldva, és kitalálta, hogy beleharapva a szappanba, annak felét egy kicsit öblögetve a szájában, majd meleg vízzel kiöblítve jázmin illatúvá teheti leheletét, s a további kulturált szórakozásának így nem lesz akadálya.

Nos, Szergej – felbuzdulva a lilás színű illatosított szappan látványától – egy egészségeset harapott. Ebben a pillanatban azonban rájött, hogy a teljes fogsorára vastagon rákenődött a lúgos massza, és az még csak véletlenül sem akart némi langyos víztől egyszerűen csak leolvadni. Szergej kitátott szájában a trutyi menthetetlenül benne maradt, lenyelni nem akarta, így köpködni kezdett, és rájött valamire… arra, hogy az este még csodát tesz.

És este hátralevő részében – a baráti társaság döbbenetére – képes volt szivárványszínű buborékokat fújkálni…

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bűdi Gábor
Szerző Bűdi Gábor 40 Írás
Nem vagyok író, s nem vagyok költő. Nem tanultam sem írni, sem költeni, s már nem is fogok. De gyakran túlcsordul bennem az öröm vagy bánat, a düh vagy lelkesedés, s ami átfolyik a peremen az rászárad a papírra. Olvasható formában. Van egy vers, amely megváltoztatta az életemet, beszéljen helyettem: "Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s úgy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat. h bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos utakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rím előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás,rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kínoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy még vakabb és örök Cethal szájában végkép eltűnök, a régi hangot s szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran szólhassak s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele estelig vagy míg az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak." Babits Mihály - Jónás imája