Etelka egy pillanatra megrettent az ingerült hangtól. Hirtelen Marci arca jelent meg lelki szemei el?tt. „Megfelel? érzés-e ebben a helyzetben?” – kérdezte t?le Marci, mint már nem egyszer. A válasz egyértelm?en nem. Ahogy Marci magyarázta egyszer, három alapvet? negatív érzés van: a szomorúság a múlthoz, a düh a jelenhez, a félelem a jöv?höz kapcsolódik. A dühe a félelmét hivatott elrejteni, tehát egy parazita érzés. „Fél, hogy meglátok valamit az inge alatt. Amit szégyellne megmutatni. A háta érzékeny. Megverték! Mióta nem jár karate-edzésre, tornaórán se volt… Kedden utolsó óra, de csütörtökön nem. S a tegnap csak tornaóráról hiányzott.”– döbbent rá Etelka az egybeesésre. „Vedd már le azt az inget!” – akart rászólni határozottan, de eszébe jutott annak az angliai trénernek a szavajárása, aki egyszer konfliktusmegoldásról tartott nekik el?adást. „Contact before contract!” („Miel?tt szerz?dsz, építs ki kapcsolatot!”) Egy jó házasságot is úgy alapoznak meg, hogy el?bb kiépítenek egy jó kapcsolatot, csak utána kérik meg a lány kezét… Azon az el?adáson ismerkedtek meg Marcival. „Rossz a pillanatnyi viszony közöttünk, miel?tt erre megkérem, másról kellene beszélnem Jancsival” – hessegette el Marcit. „Valamir?l, ami javítaná a pillanatnyi kapcsolatunk hangulatát.”
– Jó, megértettem – nézett a fiú szemébe. – Még egyszer köszönöm, hogy megmentettél. De mondd, hogy kerültél ide?
Jancsi lahajtotta a fejét. Hosszabb hallgatás után felelt.
– Bocsánatot akartam kérni. Mert… Nem tartottam be a szavam. Még három óráig se tudtam az ígéretem betartani – eredt el a könny a szeméb?l.
– Számtalanszor megígérted. Hétf?n is. S miután ma Ödön fogát kiverted, nem kértél bocsánatot.
Jancsi hallgatott.
– S miért futottál el a délben?
– Szégyelltem magam – felelte Jancsi továbbra is lehajtott fejjel.
Etelka el?tt felvillant a mai ígéret-jelenet. Jancsi már ment el a tanári el?l, majd visszafordult. A szemébe nézett, majd azt mondta: „Tanárn?, nem fogok verekedni többet! Megígérem!” Miután egy perccel azel?tt már megígérte. Igaz, eléggé nyegle hangon. Pontosabban kimondta a szót: „Megígérem.” Mi késztethette erre az ígéretre, amelyet mindenáron be akart tartani?
– S ha szégyellted magad, hogy jöttél mégis ide? Mért nem várhatott a bocsánatkérés hétf?ig? – játszotta Etelka az ördög ügyvédjét. – S te miért nem a kapu el?tt vártál? Hol voltál megbújva?
– Épp el akartam menni. Nem volt er?m a tanárn?vel szembe nézni.
„El? De hiszen… Akkor nem a város felé ment… Az erd?n át? Hova?”
– Te nem hazaindultál – mondta ki Etelka a sejtését. – Ugye arra számítottál, hogy hétf?n már nem találkozunk?
Jancsi tágra nyílt szemmel pillantott fel, annak az embernek a rémületével, akinek a lelkében szabadon olvasnak. Majd megint magába roskadt. Maga elé motyogta:
– Nem akartam elmenni bocsánatkérés nélkül.
Etelka agya mintha görcsbe rándult volna. Képtelen volt gondolkodni. Kétségbeesetten kereste azt az érvet, amivel rávehetné a fiút, hogy ne hagyja el az iskolát. Most, a nyolcadik közepén. „Még egy fél év! Annyit még bírjál ki! Legalább a nyolc osztályod legyen meg!” Tudta, nem hibázhat, s szavaitól egy emberi élet sorsa függ. „Marci, segíts!” – szerette volna kiáltani kétségbeesetten. S a „hívásra” Marci arca jelent meg el?tte egy pillanatra: „Mondd, ?szintén, te kinek a problémáját akarod megoldani? Az övét, vagy pedig az övét, hogy a tied megoldódjon? ?szintén felelj!” „Megint ez az istenverte kérdés! – szegezte neki megint ezt az istenverte kérdést. „Mi itt a különbség? Hisz nem hagyhatom, hogy elhagyja az iskolát!” – görcsölt tovább, mert érezte, hogy másodpercek törtrésze alatt kellene a rejtélyes kérdésre megadnia a választ. Az angliai tréner jött a segítségére: „Contact, before contract!” „Én máris „szerz?dni’ akarok vele arról, hogy ne hagyja ott az iskolát, s rá próbálom er?ltetni megoldásom. Hogy ne érezzem magam rossz tanárnak. Úgy akarom megoldani az ? problémáját, hogy az enyém megoldódjon! Világos. Nem ezt kellene megoldanom, hanem az ? problémáját. De mi az? Tudom egyáltalán? Jó volna rákérdezni.” Ám valami bent azt sugallta, ne tegye. „Mire vágyik ez a fiú? Igen, Marci ezt kérdezné, vagy valami hasonlót!”
– Miért volt számodra annyira fontos az a bocsánatkérés ÉPP T?LEM? – nyomta meg Etelka a két szót. – Látni se akartad többé az iskolát, a tanárokkal együtt…
Jancsi hallgatott.
– Számtalanszor tettél üres ígéretet. Sohase látszott rajtad lelkiismeret-furdalás, mert megszegted ?ket! Mit?l lett ez számodra hirtelen ennyire fontos?
Jancsi továbbra se felelt. Hirtelen a Maslow szükséglet-piramisa villant fel Etelka el?tt. „Létszükséglet? Az neki megvan otthon, nem t?le kapja. Biztonság? Hiszen ? nem tudja megvédeni, s?t Jancsinak kellett ?t megvédenie. Elfogadás, szeretet? Na, ebb?l nem sokat kapott az iskolában… De hát ? is csak szidta, mint a bokrot egyfolytában… Elismerés? Hm.
– Mondd, mikor dicsért meg valaki utoljára?
– A tanárn?. A legutolsó tornaórán. Amelyiken voltam… Két hete.
– Könny? dolgom volt. Senki sem csinált hatvan fekv?támaszt – ismerte el Etelka. „De hát az nem neki szólt, hanem a fekv?támaszoknak. Ez túl kevés.” – S más?
Hallgatás volt a válasz. Szóval senki. Hogy vágyhat ez a fiú a jó szóra…
– Mondd, mikor mondta neked valaki utoljára, hogy köszönöm? – kérdezett rá mégis.
– A tanárn?. Tíz perce.
Hát igen, amikor megmentette… Na, de nem azért jött ide. Nem tudhatta, hogy mi történik majd itt.
– Hát azért járt is a köszönet! Azt nem fogom tudni eléggé megköszönni neked. Ezt bárki, még legádázabb ellenséged is megköszönte volna. De én az iskolában gondoltam.
– Baby. A délben.
– Miel?tt elszaladtál… El?lem. – „Valami furcsa dolog van itt. Baby nem köszönte volna meg, ha ennyire megveri Gerg?t. Ildikó se volt hálás neki, mert kiverte Ödön fogát.” – S tanár?
Megint hallgatás volt a válasz. Szóval senki. Ez a gyermek egy jó szót nem kapott, leszámítva a tornaórai elismeréseket. Nem semmi. De hát t?le se nagyon. Csak elküldte karatézni… De abban is az volt, „tanulj önfegyelmet fiam!”
– Mondd, mit tettem, mint mondtam neked másképp, mint más?
– Azt mondta nekem ma reggel a tanárn?, hogy:”Nagyon félek, hogy a börtönben végezed, fiam!” Más mindig azt mondta, hogy: „A börtönbe jutsz, fiam!” – buggyant ki a könny ismét Jancsi szeméb?l.
Igen, ez volt a mondata, amikor utána szólt a „lelkifröccs” után, amelyet az Ödön fogának kiverése után tartott neki. Igen, akkor állt meg Jancsi egy pillanatra, s megfordult, s azt mondta: „Tanárn?, nem fogok verekedni többet! Megígérem!” A szemébe nézve.
– A tanárn? volt az egyetlen, akinek számított a sorsom!
– S ezért volt fontos neked, hogy betartsd a nekem adott szavad! – vonta le a következtetést Etelka. – S akkor miért nem tudtad… – Etelka megállt a mondat közepén. – Ugye nem te verted meg Gerg?t? – állt hirtelen össze a kép.
– Nem.
– S akkor miért futottál el? – hökkent meg Etelka.
– Mert nem tartottam be a szavam. Verekedtem.
– Te a védelmére keltél.
– Nem. Bár beavatkoztam volna idejében… Akkor nem lenne a kórházban. Hiszen úgyis mindegy. Úgyis oda a becsületem. A szavam nem tartottam be.
Etelka el?ször vitába akart szállni vele. Aztán inkább más iránt érdekl?dött.
– Akkor ki volt? Ki verte meg? S miért nem mondta el nekem senki?
– Két román fiú. Az észak-bertalani negyedb?l.
„Észak-Bertalan… Pont olyan hírhedt környék, mint a Noua. Ha nem tesz túl rajta.”
– De mit kerestek azok itt? S a többiek ezt miért nem mondták el?
– Mert senki se óhajtja, hogy megvárják valamelyik utcasarkon. Hiszen a suliba is be mertek jönni.
„Ver?legények… Szent Habakuk! Ilyenr?l csak a tévében hall az ember.”
– De hát miért? Gerg? mit ártott nekik?
– A Juci barátai. A IX. A-ból. Az egyikkel egyszer láttam csókolózni.
– De hát Baby Juci legjobb barátn?je – akadékoskodott Etelka.
– Csak voltak. Valamiért nagyon összevesztek. Bosszúból Juci ráhajtott Gerg?re. Baby ezért nekitámadt Jucinak, hogy hagyja Gerg?t békén. Gerg? meg úgy nyugtatta meg, hogy Juci füle hallatára azt mondta Babynak, hogy ne féljen, bármilyen kurvának, ki gyakrabban váltogatja a fiúkat, mint a fehérnem?jét, nem akad ? a horgára. Erre Juci megfenyegette, hogy ezért csúnyán megfizet. S ideküldte ?ket.
– S te a védelmére keltél…
– Mondtam már, hogy nem. Eleinte tehetetlenül néztem. Be akartam tartani a szavam. De amikor Baby a Gerg? védelmére kelt, s az egyik gorilla úgy megcsapta, hogy felhasadt a szája, s majdnem legurult a lépcs?n, elöntötte az agyamat a vér… Nem tudtam betartani a szavam – ismételte meg a számára hatalmas terhet jelent? mondatot.
– Mondd, azért is lelkiismeret-furdalásod van, amiért összeverted a két támadómat?
– Azért nincs! – lángolt fel a Jancsi szeme. – Azok nem emberek!
– S akkor miért van lelkiismeret-furdalásod, mert Gerg? és Baby védelmére keltél? – érdekl?dött osztályf?nöke.
– A reggel Ildikó védelmére keltem, s mindenki ellenem fordult! Még Ildikó is! A tanárn? is azt mondta, az önbíráskodás b?n.
Etelkának a torkán akadt a szó. Végeredményben hol is van PONTOSAN a határ? A törvény is megbünteti a b?nöz?t. Hogy nem csak neki, de másoknak is példát statuáljon. Ez csak akkor m?ködhet, ha a büntetés nagyobb, mint az elkövetett b?n, és ijeszt?bb, mint a b?n vonzása. Ellopsz egy krumplit, bezárnak egy fél évre. Halálra gázolsz egy embert, kapsz öt évet gondatlanságból elkövetett emberölésért. Ez ötször nagyobb b?n? Mekkora b?n megpofozni egy lányt? Marcival való beszélgetése jutott eszébe. Sétáltak az utcán, s láttak egy párt. A fiú épp lekent egy pofont a lánynak. Alig tudta Marcit megakadályozni, hogy ne avatkozzon közbe. „Csak egy arcul legyintés volt…” – mondta ? Marcinak akkor. „Ebben nincs csak! Tudod hány bántalmazott n? jön be hozzánk, a Bántalmazott N?k Menhelyére? Azt hiszed, amikor feleségül mentek bántalmazójukhoz, verték ?ket? El?ször „csak” szóban bántalmazzák ?ket. Majd „csak” arcul legyintik. Majd „csak” felpofozzák. Majd nálunk kötnek ki. De a bántalmazott n?knek még a harminc százaléka se jön be a menhelyre védelemért!” – háborgott Marci. Míg ?k ezen vitatkoztak, a pár elment. Kéz a kézben.
Mekkora büntetést érdemel egy pofon? A pillanatnyi sértést kell-e nézni, amikor a büntetést kiszabjuk, vagy azt, ahova fajulhat? S ha jogod van visszapofozni azt, aki megpofozott, akkor annak is joga van még nagyobb pofont adni. De a visszaadott a pofon is sértés, tehát azt is jogos visszaadni… Hol lesz ennek vége? Ezért nem szabad verekedni. Ezért elv, hogy b?n a verekedés. De ha megütnek, hagyni kell, hogy üssenek? És ha szeretteidet ütik meg? És ha egy védtelen személyt? Hol a határ? A PONTOS határ. Ha ez most neki, a tanárn?nek, ez dilemma, akkor miért ne lenne egy végletekre hajlamos kamasznak, kinek a világ fekete-fehér? Vagy-vagy. Vagy jó, vagy rossz. De más kamasz miért nem ütne ekkorát? S miért fekete-fehérebb Jancsi számára a világ, mint más kamaszé?
„Én mit tettem volna Jancsi helyett, ha meglátom Ödönt, amint felpofozza Ildikót? Biztos nem pofoztam volna fel. Már azért sem, mert én életemben nemhogy egy pofont nem kaptam szüleimt?l, hanem még meg se büntettek. Feln?ttem anélkül, hogy egyszer is azt mondják, hogy „Ma nem nézhetsz rajzfilmet, mert rossz voltál!” Még akkor se büntettek meg, amikor szinte felgyújtottam a házat…” Verné az apja ezt a gyermeket? Nem, ez képtelenség. Ahogyan a szeretetr?l, s a szeretet erejér?l beszél, s ahogyan vitába száll a bibliai idézettel: „A ki megtartóztatja az ? vesszejét, gy?löli az ? fiát; a ki pedig szereti azt, megkeresi ?t fenyítékkel.”
Fekete-fehér világ. Vagy jó, vagy rossz. „Ki jó volt, megkapja jutalmát és a mennybe jut, ki b?nös, a pokolba, s a gyehenna tüzén ég majd az id?k végezetéig!” – jutott eszébe a templomban sokszor hallott idézet. S ? papgyermek… Nem, ennek se füle, se farka, nemhogy logikája. A közmondás is azt mondja, cipésznek jó cip?je, és tanárnak jó gyermeke… Nem a papgyermekr?l mondja. S állj meg, vándor, mert ? református, nem katolikus, s ez tipikusan katolikus retorika! De jó lenne jobban ismerni most a református vallást…
– Szerinted Ödön éppen akkora pofont érdemelt, hogy ki kellett verni a fogát? – szólalt meg Etelka hosszú feszült hallgatás után.
– Nem – ismerte be Jancsi. – De amikor Ildikót megütötte, az agyamra ment a vér.
– Mint amikor Babyt megütötték. És amikor engem megtámadtak… – jutott eszébe Etelkának az artikulátlan üvöltés, amellyel Jancsi az ?t meger?szakolni szándékozókra támadt. – Ma harmadszor verekszel azért, mert n?ket bántalmaztak. S mindannyiszor az agyadra ment a vér, s elvesztetted az önkontrollodat. Emiatt nem tudtad azt az ígéretedet is betartani, amelyhez fanatikusan akartál ragaszkodni. Végignézted, amint Gerg?t addig verik, amíg a kórházba került, nehogy megszegd a szavad, de az agyadra ment a vér, amikor Baby kapott egy pofont.
– És majdnem legurult a lépcs?n – pontosított Jancsi.
„Miért ennyire fontos ez a részlet?” – csendült fel Etelka agyában a Marci hangja egy pillanatra.
– Miért ekkora b?n számodra a n?k bántalmazása?
– Megtanított rá az élet – válaszolta Jancsi fagyos hangon. Hangnemének radikális változása jelezte, megint bezárkózott. Karját ismét ellenségesen keresztbe fonta, s ökölbe szorult keze megint az ingét markolta.
„Contact before contract!” – szólalt meg Etelkában a vészjelz?.
– Még egyszer köszönöm, hogy a védelmemre keltél. Köszönöm, hogy Babyt megvédted, s megel?zted, hogy Gerg?nek nagyobb baja essék. Köszönöm, hogy elvetted a kedvét a két ver?legénynek, hogy máskor idemerészkedjen, s terrorizálják az iskola diákjait. Még azt is köszönöm, hogy Ildikónak a védelmére keltél, még akkor is, ha túlreagáltad a dolgot. Meggy?z?désem, hogy mindezek ismeretében az iskolának a vezet? tanácsa is másképpen fogja mai tetteidet értékelni. S?t, gondolom, Kocsády képvisel? úr is eláll majd a követelését?l, hogy eltávolítsanak az iskolából, amiért a fiának a fogát kiverted.
Itt megállt. Egy bels? hang azt súgta neki, neki, ne kezdje gy?zködni, hogy az iskolát ne hagyja el. Nézte a fiút, kinek ismét eleredtek a könnyei. Papír-zsebkend?t nyújtott át neki. Etelka figyelme megint az ingét szorító kamaszöklön állt meg. Miért szorítja az inget annyira? Mit takar az az ing? Egykori osztálytársa, Rezs?ke, hasonló mozdulattal védte magát, amikor nem akart levetkezni, miután apja a nadrágszíj csatjával verte meg. Gabinak, a templombeli padtársának a szavai jutottak eszébe. „Nem értem azt a gyermeket! Miért verekszik annyit? Nem lát erre otthon példát! Hiszen az apja nem szokta verni, tudja ?, hogy milyen a gyermeknek, ha megverik! Kapott ? eleget részeges apjától! Sajnos ez a gyermek a nagyapja génjeit örökölte!” S ezt olyan hangon mondta, mint aki jól ismeri.
Mit rejteget ez a fiú? S miért? Más ing van rajta, mint a reggel. Tehát járt otthon.
– Édesapád egyetért veled, hogy nem akarod az iskolát befejezni?
– Nem vagyok én oda való – motyogta Jancsi, szinte érteni sem lehetett.
(Folytatás kövekezik: IV. rész Az apa, a tiszteletre méltó.)
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:19 :: Vandra Attila
