Mátyás vadászgatott erd?rengetegben
sok vadásztársával egybekeveredten.
Déltájt, míg a szakács ebédet készített,
elsétált a király, és el is tévedett.
Elmúlt a délid?, aztán esteledett.
Királyunk megfáradt, és elcsigázódott,
mikor pislogó fényt pillantott meg amott.
„No, ide benézek” -gondolta jó Mátyás -,
„éjszakára veszek itt magamnak szállást.”
Öreg anyóka ott, erd? mélyén lakott.
„Adj’ isten jó estét, édes öreganyám!”
Kopogtatott, és így köszönt be a király.
„Néked is szép fiam, adj’ isten néked is!
Mi járatban erre, amerre madár sincs?”
Eltévedtem Anyó, s?r? lett az este,
vadásztársaimhoz utat nem lelem meg.”
„Ha világosságban nem találtad ?ket –
egyet mondok fiam, kett? lesz bel?le -,
éjjel az erd?ben reménytelen eset.
Ám itt ez a dikó, ezen megpihenhetsz,
van nekem egy tyúkom, megf?zöm azt neked.”
Térült-fordult Anyó, tyúkot kopasztotta,
f?zött abból levest a királynak nyomba’.
Megmelegedett a király szíve, mikor
elébe került a finom leves, bizony.
Megolvasta, hogy hány zsírkarika van a
párolgó levesnek tetején, és mondta:
„Nem tudod te, anyó, ki vagyok én, ugye?
Bizony Mátyás vagyok, magyarok vezére.”
„Jaj fiam, kegyelem, meg nem ismertelek,
és királyhoz ill?n meg sem tiszteltelek!”
Válaszolt Mátyás így:”Bizony megtiszteltél
elégedett vagyok: megettem leveskéd.
Utolsó tyúkodat adtad a vendégnek,
jól megkopasztottad, megf?zted levesnek.
Kapsz aranyat t?lem, mégpedig épp annyit,
ahány zsírkarika leveseden úszik.”
Vette Mátyás király a pénzes iszákját,
s öntötte asztalra anyóka aranyát.
Ekkor kopogtattak kunyhónak ajtaján:
örvendett sok vitéz királyuknak láttán:
„Hej, urunk, királyunk, esszük a te lelked,
már az egész erd?t bejártuk mi érted!
Miért jöttél ily messze? Utat elvétetted?
Aggodalmunk, mint a tenger teéretted!”
Látták a kísér?k a tenger aranyat,
kérdezték a királyt, mi oka van annak?
Mátyás meg elmondta annak sorát szépen.
Gondolta egy kukta, aki ott volt éppen:
„Így gazdagszom én meg, király leveséb?l.
F?zök zsíros levest holmi jó kövérb?l…”
Ahogy eltervelte, aképp cselekedte,
a húslevest már másnap elkészítette.
Sejtette a király, honnan is fú a szél,
méregbe gurulva, ím eképpen beszél:
„Hej kukta, ne, te ne! Miféle leves e’?
Egy zsírpacni ennek az egész teteje!
Leves ez, te kukta? Ördögadta dolga:
nem leves ez, csupán leves utánzata.
Itt egy arany, vegyed!Egy arany az árad,
egy zsírkarika, mi leveseden árad.
Egy zsírfolt az egész: ilyféle levesek
királyi asztalon nem g?zölöghetnek!
Kapsz t?lem aranyat! Olyat, mint kevesek!
Pusztulj udvaromtól, többé ne lássalak,
aranyért levest f?zz más-más királyoknak!”
Kókadt fejjel hagyta el kukta a királyt,
sok aranyat akart, ami néki nem járt…
