Honfoglalás
A szálloda – sötétben
Sötét még a hajnal, mikor megállunk egy fehér, tíz emeletes épületnél, s a bejáratot keressük. A spanyol sofőr türelmesen vár, amíg az álmosságtól vakon, végre megtaláljuk.
Alig kivilágított recepciónál álmos portás fogad, elveszi az iratainkat, kezünkbe nyom egy szobakulcsot, a négyszáztizenegyesét. Szinte félálomban bukkanunk rá a félemeleti liftre, vihetjük a szobába a csomagokat. Negyedik emelet.
– Magasabban szerettem volna lenni! – panaszolom Lacinak. – A harmadik emeletig ugyanis olcsóbb a szálloda. Ráadásul mellettünk a lift, biztos hallani fogunk minden egyes fel- és lejövetelt.
Komor bútorokkal berendezett helyiségben találjuk magunkat. Ez a nappali, benne egy beépített konyha, hűtőszekrénnyel, szemben kanapé, mellette két karosszék, tévé és olvasólámpa. Egy sötétbarna ajtó nyílik valahová. Kinyitjuk. Ez a gardrób.
Benézünk a fürdőszobába, itt minden rendben, csak azt furcsállom, hogy nincs rendesen leragasztva a vécétet?. Kinézünk az erkélyre. Fekete az óceán, csak néhány lámpa világít a parton. Egymásra nézünk.
– De hol a hálószoba? Nincs hálószoba, pedig mi hálószobásat fizettünk.
Idegesen járkálunk fel-alá. Nézzük a behemót szekrényt, kiderül, hogy lenyitható, sodronyos ágyakat rejt. Ágynemű helyett viszont csupán egy-egy pokróc takarja.
Szerencsére meglátunk egy újabb ajtót. Felkapcsoljuk a villanyt. Ez a másik szoba, a háló. Folyosóra nyílik két pici ablak, az óriási ágy fölött ventillátor forog, ruhászsekrény, toalettasztal, nagy tükör, jó a berendezés, mégis, minden olyan siralmasnak látszik.
Közben Laci észreveszi, hogy a hűtőn ott van egy szalvétába csomagolt kenyér. Azonnal felrémlenek előttem az interneten látott riasztó fotók – a csótány, a koszos óceán…
– Úristen segíts, mi egy kitakarítatlan, használt szobát kaptunk!!! Valaki itt felejtette még a szendvicsét is!
Legszívesebben elsírnám magam, de még ehhez sincs elég erőm. Hiszen én mondtam, hogy nem kell nekünk luxusszálloda…
Megtisztálkodunk és óvatosan belefekszünk a kétes tisztaságú ágyba.
Megbeszéljük, hogy holnap nemcsak szobát, valószínű, hogy szállodát is cserélünk.
Csak reggel lenne már! Több, mint tizenhat órát utaztunk, mégsem jön szemünkre álom. Ide-oda forgolódunk az idegen ágyban.
A szálloda – világosban
Először Laci kászálódik ki a szobából, hallom jellegzetes lépteit. Nemsokára bekiált:
– Gyere csak ki! – Dehogy megyek! – gondolom, és még jobban összeszorítom a szemhéjam, hogy semmit se lássak. Ám a hangjából kiérzek valamit, ami arra késztet, hogy kimerészkedjek az ágyból.
Nem akarok hinni a szememnek. A nappali fényben úszik. Megszépült a szoba. Az erkélyről felragyog a tenger, vagyis az óceán.
Alattunk a kerti uszoda vize villan, kék csíkos köpenybe öltözött nők épp sikálják a napágyak alját. Az előttünk nyúló öbölhöz mozaiklépcsők vezetnek. A pálmafák leveleit kellemes szél ringatja. Csupa kék, csupa zöld minden.
– Akkor – cserélünk szállodát? – kérdezi Laci.
– Hogy cserélünk-e? – mosolygok boldogan. – Siessünk az ebédlőbe, mindjárt vége a reggeli időnek!
Előbb azonban benézünk a recepcióra, hogy visszakapjuk az iratainkat. Még időben, az utolsó pillanatban érkezünk a svédasztalos reggelihez.
A bőséges kaja után felfedezzük az egyéni ízléssel berendezett, kellemes szállodát. Rácsodálkozunk az óriáskaktuszokkal teli kertre, a színes virágokra. Örömmel nyugtázom, hogy van számítógéphasználati lehetőség, a lift olyan halkan jár, mint egy svájci óra és az ágynemű napvilágnál tökéletesen tiszta, éppúgy, mint a törölközők.
Gyorsan kicsomagolunk, s közben kinyitjuk a hűtőszekrény ajtaját. Fóliával takart hideg ételt – nyilván a vacsorát és két üveg ásványvizet, gyümölcsöt találunk benne.
Így megfejtjük a kint felejtett kenyerek titkát.
A mini kontinens
Huszonöt évvel ezel?tt legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy valaha tengerparton fogunk üdülni, azt meg különösen nem, hogy a Kanári-szigeteken ünnepeljük majd házasságunk huszonötödik évfordulóját.
A szigetet spanyol hódítók több eredménytelen kísérlet után 1478-ban foglalták el, azóta Spanyolországhoz tartozik.
Gran Canaria, eredeti nevén “Tamarán”, vagyis a bátrak földje. Többen azt gondolják, hogy ez a legnagyobb a Kanári-szigetek között, pedig ez nem így van. A hét sziget közül Gran Canaria méretre a harmadik, kb. 1.500 km².
Gran Canaria-nak a rómaiak nevezték el és ez a név rajta is maradt, annak ellenére, hogy római valószín?leg sosem tette rá a lábát. Neve valószín?leg a kutya latin nevéb?l, a Canisból származik, ugyanis Plinius úgy gondolta, hogy a szigeteken sok nagy test? kutya él. A legenda szerint ezek ?rizték a szigetet.
Gran Canária alakja majdnem kör alakú, felülnézetben – habcsókra hasonlít.
A habcsók csúcsa egy vulkanikus kúp. Belsejében óriási hegyek és védett völgyek váltakoznak, partszakasza kavicsos és homokos, s néhol olyan meredek, olyan megközelíthetetlen, hogy még a halak sem tudnak lepetézni.
Annyira változatos a táj, hogy joggal nevezik mini kontinensnek, hiszen a sivatagtól a magas hegyeken át a zöldell? banánligetekig, fest?i kiköt?kt?l, a történelmi és kulturális emlékekben gazdag kistelepülésekt?l a modern szórakozóhelyekig – minden megtalálható ezen a szigeten.
?slakói a sz?ke kékszem?, magas termet? guanchok – állítólag már Krisztus el?tt 2000 évvel itt éltek. Platon érdekes, utópisztikus feltételezése szerint a vulkáni kitörés által eltemetett földrész, Atlantisz túlél?i voltak, s a sziget Atlatntisz maradványa.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: Péter Erika
