Nagyajtai Kovács Zsolt : CSAK ÚGY ÍROGATOK VI. RÉSZ

A tanulmányút *

 

 

 

 

Csak úgy írogatok… Már megint. Mert mindig van mit. Mert mindig meglátok ebben a nyomorult világban egy seregnyi olyan dolgot, amit nem is biztos, hogy nekem kellene meglátnom, de akinek meg kellene látnia, netán tehetne is a rossz történések megjavítása érdekében valamit is, az rendszerint hegesztő-szemüvegben jár, mert abban nem lehet meglátni semmit. Ha mégis meglátna valamit, akkor pedig villámgyorsan becsukja a szemét, mert a hegesztő-szemüveg mögül kipillantva bántja a szemét az erős napfény. Megértem én, kérem, együtt is érzek vele. Ha hegesztő-szemüveget hordanék, akkor az én szememet is bántaná a napfény, ha kipillantanék mögüle. A világosság, az nagyon bántaná a szememet, és lehet, hogy nemcsak a napfény világossága, hanem az a fajta világosság is, amely egy-két ember agyában még föllelhető. De egyre kevesebb a világosság manapság. Én pedig elvből nem hordok hegesztő-szemüveget, mert szeretem, ha látok. Csak nem biztos, hogy le is kellene írnom mindig azt, amit látok.

    Ám mit tehetnék mást akkor, ha én csak úgy írogatok. Magamnak, Neked, Barátom, Nektek, mindenkinek. Azoknak, akik olvassák, és azoknak, akik nem. Akik nem olvassák, azok valakitől úgyis meghallják, és akkor mégiscsak elolvassák… Azt mondtam, Neked írogatok, Barátom. És ez nemünktől függetlenül igaz, hiszen van nekem nagyon sok hímnemű barátom, és van nagyon sok nőnemű barátom is. A barátság nem attól függ, hogy ki született fiúnak, és ki született leánynak. Emberekké növünk előbb-utóbb, és a barátság emberek között alakul ki. Ellentétes nemű emberek között is kialakulhat barátság, még akkor is, ha néhány hegesztő-szemüveget, vagy csupán igen sötét napvédő-szemüveget viselő derék honfitársunk — általa sokatmondónak vélt, gúnyos mosollyal a képén — azt feltétlenül összepárosítja a szexualitással. De mit is fecsegek én itt össze erről, hiszen én csak úgy írogatok…

    Most például arról, hogy hogyan tudnám rendbe hozni szeretett országom pénzügyeit, és vele együtt persze a sajátomat is. Azt találtam ki azzal a rengeteg okos kis buksi fejemmel, hogy jelentkezem vezérigazgató-helyettesnek egy fővárosi nagyvállalathoz, ha kell nekik vezérigazgató-helyettes, ha nem kell. Mindegy, nem számít, akkor is jelentkezem. A jelentkezéskor elmondom a legeslegfőbb főnöknek (aki éppen aktuálisan abban a székben csücsül), hogy nekem nem kell harmincennyihány milliós végkielégítés. Nekem elég lesz nettó kettőmillió is. Mert vezérigazgató-helyettes leszek, a beosztás elnevezéséből is adódóan helyettesítem a vezérigazgatót, akit nem is kell helyettesíteni, mert éppen ott ül a helyén, tehát van. Ha pedig nem kell helyettesíteni, akkor egy hónap határozott idejű munkaviszonyt létesítünk, és én, mint vezérigazgató helyettes, azonnal elmennék egy négyhetes tanulmányútra Kuala Lumpurba, hogy tanulmányozzam a maláj tömegközlekedési módszereket, mondjuk. Vagy a maláj igazságügy és rendészet hathatós intézkedéseit. Vagy mittudomén micsodáit, Malajziában rengeteg sok tanulmányoznivalóról tudunk, ugye. Mármost az én tanulmányutamnak rengeteg előnye lenne, mert amíg nem vagyok itthon, hanem Kuala Lumpurban vagyok, addig itthon nem tudok mit rontani a nagyvállalaton, tehát relatíve hasznot hozok, mivel nem csinálok kárt. Kuala Lumpurban sem csinálok semmit, mert azt tudjuk, hogy ott katasztrofális a közlekedés, meg a rendészet, meg az adómorál, meg a minden, ahhoz viszonyítva kis hazánkban gyönyörű minden. Amikor egy hónap elteltével hazatérek, akkor rendkívüli felmondással megszüntetik a munkaviszonyomat, mindössze annyit kell egy jelentésben leírnom, hogy gyönyörű országomban minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg lehetünk elégedve. A nagyvállalat is, mert nem kell nekem sok-sok milliós végkielégítést fizessen, csak az előre fixen rögzített nettó kettőmillió forintot, kárt nem csináltam a cégnek, tehát relatíve kimutatható milliárdos hasznot hoztam, amihez képest a kétmillió mindössze zsebpiszok. És még azt sem kezdem el firtatni, hogy vajon mekkora kárt okozott az elődöm akkor, ha inkább megéri a nagyvállalatnak harminc-sokmilliót kifizetni neki végkielégítésként, csak húzzon már el a cégtől minél hamarabb. Annyit azért látnék Kuala Lumpurban, hogy arrafelé az ilyen szélhámosokat, ha nem lövik le helyben, akkor is száz év magánzárkára ítélik néhány nap alatt. De én csak úgy írogatok, a hegesztő-szemüvegeseknek, magamnak, Neked, Barátom, esetleg többeknek…

    Amikor zsebretettem a nettó kétmilliót, akkor még két-három alkalommal vállalnék ilyen jótékony vezérigazgató-helyettesi szerepet, és keresnék hat-nyolcmillió forintot. Az nekem elég lenne, nem kell nekem harminckét millió… Az nagyon sok pénz, az nekem több mint három évtizednyi nyugdíjam, amit valaki azért kapott, hogy ne okozzon annál is több kárt, mint amennyit okozott addig. Érti ezt valaki? De én csak úgy írogatok, csöndben, magamnak, Neked, Nektek, talán mindenkinek, talán… Ehh, mindegy. Minden rendben van, és én még szeretnék írogatni, csak úgy.

    De ha lehet kérnem, valami vidámabb, szebb, hasznosabb, okosabb témáról…

 

Legutóbb szerkesztette - Nagyajtai Kovács Zsolt
Szerző Nagyajtai Kovács Zsolt 116 Írás
1950-ben, Békéscsabán születtem, és mindig itt éltem eddigi életemben. Köteteim:Én vagyok én, te vagy te...(regény, 2004.); Két nő (regény, 2005.); Bölcs vagyok nagyon...(versek, prózák, aforizmák, 2006.); Az utolsó szerető (regény, 2007.) Kiadó: Accordia Kiadó, Budapest